Back to top

Javult a helyzet Zala megyében a faanyagkereskedelem terén

Május 18-án és 19-én ismét összehangoltan, közösen ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) EUTR hatósága és a Zala Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósága a fatermékek közúti szállítását Zala megyében. Tömören összegezve a tapasztalatokat: az ellenőrök ezúttal sokkal kevesebb jogsértést találtak, mint a korábbi években, sőt több esetben példás szállításokat láttak.

A faanyag-nyomonkövetési szabályok betartása egyrészt védi a fogyasztókat, hogy legálisan kitermelt, megfelelő mennyiségű és minőségű faanyagot kapjanak, másrészt védi a jogkövető termelőket és kereskedőket is a tiszta, átlátható piaci viszonyok megőrzésével - írja a Nébih.

A Zala megyében folytatott ellenőrzések tapasztalatai szerint az erdei faválaszték (tűzifa, rönk) szállítmányok túlnyomó részét az előírt szállítójegy kísérte, amelyeken apróbb, főleg a szállítást végző fuvarozók által vétett hibák voltak láthatóak. Az idei februári ellenőrzéshez képest kedvezőbb tapasztalatokról lehet beszámolni, növekedett a jogkövetés mértéke.

A Nébih szakemberei mindössze egy esetben döntöttek a tűzifaszállítmány zár alá vétele mellett, mivel a kereskedő a szállítójegy hiánya miatt nem tudta pontosan igazolni a fatermék eredetét.

Fontos megjegyezni, hogy alapvetően ebben az esetben is a jövőbeni együttműködési hajlandóságot tapasztalták az ellenőrök a szállító részéről.

A szállítási szabályok betartása nem csak közlekedésbiztonsági szempontból kiemelten fontos, de az utak minőségének megőrzéséhez is hozzájárul. A kétnapos célellenőrzés során a közlekedési hatóság közúti ellenőrei is a korábbinál kevesebb szabályszegéssel találkoztak. Két járműszerelvénynél a pótkocsik műszaki állapota nem volt kielégítő, amelyek közül az egyik járművet soron kívüli műszaki vizsgára rendelték az ellenőrök, ugyanazon szállító vállalkozás második járműszerelvénye pedig a pótkocsi esetében észlelt alkalmatlan gumiabroncsok cseréjét követően folytathatta útját.

Ezen túl csak egy közigazgatási eljárást kellett indítania a hatóságnak, egy 3,5 tonna össztömegű szállító járműnél észlelt túlsúly és szabálytalan rakomány elhelyezés miatt.

A megindult eljárások az ügyfelek együttműködési hajlandóságát figyelembe véve minden valószínűség szerint is a jövőben alkalmazható jó gyakorlatok kialakulását segítik elő.

Voltak azonban olyan szállítmányok is, amelyek rendezettsége, minősége, dokumentációjának pontossága jó gyakorlatként be fog kerülni a hatósági oktatási anyagokba. Ilyen esetekben az ellenőrök őszinte örömmel gratuláltak a vállalkozónak, hiszen számukra is egyértelmű siker, ha a jogsértések száma és súlya jelentős mértékben csökkent a korábban tapasztaltakhoz képest. Remélik, ennek megfelelően a fogyasztók oldalán is érzékelhetőek a pozitív változások!

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gyertyánosi Gyöngyvirág Kulcsosház

Kaposvár határában, a 67-es út mentén fekvő, vízmosásokkal és dombokkal tagolt Gyertyánosi Parkerdő a városiak kedvelt kirándulóhelye. A távolabbról érkezőket pedig kényelmes szállás, a Gyöngyvirág Kulcsosház is várja.

Erdő- és bozóttüzek oltására alkalmas járműveket szerez be a katasztrófavédelem

Erdőtűzoltó járműveket vásárol a katasztrófavédelem - közölte az MTI-vel kedden a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Várnak Békés- és Csongrád vármegye mesés erdői

A Délalföldi Erdészeti Zrt. több, mint hat évtizede gondozza Csongrád- és Békés vármegye állami erdőterületeit. A kezelésében lévő ásotthalmi Rívó-erdő különlegessége a hét, több mint 100 éves kocsányos tölgy egyedekből álló facsoport. A tölgyfák által körülvett terület, mint egy bölcső, hívogatja az arra járókat. Az utóbbi 5 évben 1498 hektár erdőt újítottak fel és 253 hektárt telepítettek.

A madarakat és a fákat ünnepelték Nyíregyházán

24 csoportban, csaknem 500 nyíregyházi és a vármegyeszékhely környékéről érkezett óvodás és általános iskolás vett részt pénteken a Nyíregyházi Egyetem Tuzson János Botanikus Kertjében rendezett programon.

Eltérő illat, tapasz a leveleken

A Max Planck Kémiai Intézet kutatói a növények illatát vizsgálva fedezték fel, hogy az egészséges és a beteg példányok illata különbözik. Az Észak-Karolinai Állami Egyetem tudóscsoportja pedig a közelmúltban mutatta be azt a kisméretű tapaszt, amely már korai stádiumban utal arra, hogy a növényt káros hatás érte.

Az Év Fája

Az Év Fáját 1996 óta minden évben megválasztja az Országos Erdészeti Egyesület. Kezdetben az egyesület kuratóriuma döntött arról a fafajról, hogy az adott évben melyik kapjon nagyobb figyelmet a média és a természetvédelmi események által, azóta 2013-tól nyílt szavazással dől el, hogy a szakemberek által kijelölt három hazai fafaj közül melyik viselheti az Év Fája címet.

Erdőjárás receptre

Tudományosan igazolták, hogy a természetjárás, a természettel való közvetlen kapcsolat enyhíti a mentális betegségeket. Ennek a ténynek köszönhetően nemcsak külföldön, hazánkban is elkezdték beépíteni az orvosi gyakorlatba a receptre írt erdőjárást.

A nyugalom szigete Zalában

Túl a hegyháton, völgyben elterülő erdők ölelésében fekszik a kicsiny zalai zsákfalu, Obornak. Kiesik a forgalomból, és így télen még visszafogottabb. A nyugalom szigete, ám az itteni csönd nem nyomasztó, inkább feloldódik benne az ember. A település egyetlen fő utcájának utolsó portája után vadászház bújik meg a fák között, árulkodóan felcsillanó ablakai szinte hívogatnak.

A spanyolországi aszály az olívatermést is fenyegeti

Spanyolország a világ legnagyobb olívabogyó termesztője. Már a 2022-es év is megtépázta az ágazatot, azonban a mostani aszály és az ehhez társuló hőség katasztrófával fenyegeti a spanyol olajbogyótermést.

Vadászúton III. - a vadászat a vadgazdálkodás eszköze

Amikor puskával a fegyverszekrényemben és vadászjeggyel a zsebemben a lakásomban ültem, mérlegeltem, milyen lehetőségeim vannak, ha vadászni szeretnék. Ez persze egyéni helyzet és lehetőségek kérdése is, függ az egzisztenciális stabilitástól, a szabadidő mértékétől és bizonyos értelemben a távolságtól is, hiszen nem mindenki áldoz több órás utazást a vadászterületre való kijutásra.