0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 18.

Zöldülő növényvédelem, tapasztalatok első kézből – a Bábolnai Gazdanapokon

Elsősorban növényvédő szerek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik a nagy múltú nemzetközi vállalatcsoport, az FMC, de egyre jelentősebb szerepet kapnak tevékenységében a növénykondicionálók, a hagyományos értelemben vett tápanyagok, például levéltrágyák és startertrágyák, valamint biostimulátorok.

A termékfejlesztés legújabb irányai a biopeszticidekre és a biotermesztésben is használható, öko minősítéssel rendelkező termékekre fókuszálnak. A cég hazai leányvállalata, az FMC-Agro Hungary Kft. hiánypótló szántóföldi és kertészeti újdonságokat, szolgáltatásokat kínál a gazdálkodóknak. Ezekről beszélgettünk Fazekas Károly kereskedelmi igazgatóval.

Az FMC Corporation két amerikai cég összeolvadásával jött létre, amit megelőzött egy dán gyártó cég felvásárlása.

Mindkettő már a múlt század közepétől jelentős szerepet töltött be a növényvédő szerek gyártásában és fejlesztésében. A jelenlegi FMC az európai gyártó – a többi közt a mikrokapszulázott termékek formulázásban kialakított – magas minőségű gyártási technológiáit és az új fejlesztésű rovarölő szerek, valamint az FMC hagyományosan bevált hatóanyagainak minőségét ötvözi. Két éve a legígéretesebb portfólió díját nyerte el az Agro Award nemzetközi minősítő versenyen.

Az FMC számára kiemelten fontos érték a biztonság, mind a mindennapi munkában, a gyártás során vagy akár a közlekedésben, és legalább ilyen lényeges elem, hogy Fazekas Károly szavaival:

nagyon nyitott, őszinte, közvetlen, vevőközpontú munkát igyekeznek végezni.

Ez főként a számos személyes találkozón, a kiemelkedően magas arányú szántóföldi szemlén, területbejáráson és a termelőkkel közös tapasztalatszerzéseken alapul, amelyek során az FMC-vel együttműködve nagyon aktív csapatmunkát végeznek a készítmények hatékonyságának megismerése, a dózisok és időzítések pontosítása érdekében.

Az FMC-Agro-t viszonylag kicsi, de lelkes csapat alkotja, amely multinacionális vállalati rendszerben működik, de szeretné, hogy ennek csak az előnyeit érzékeljék az ügyfelek.

Portfóliójuk folyamatosan alakul át, hiszen jönnek az új termékek, és sajnos, sok ki is esik a forgalomból az EU-szabályozások és a hatóanyagok újra engedélyeztetése kapcsán.

Pótlásuk fontos, mivel a termelők igénylik olyan hatóanyagok helyettesítését, amilyen például a napragforgó, szója és repce szárítására széles körben használt diquat volt.

Az erre a hatóanyagra alapozott készítmények ma már csak szükséghelyzeti engedéllyel használhatók, helyettesítésükre az FMC elindította a hosszú távú megoldást kínáló karfentrazon hatóanyag végleges engedélyeztetését.

Idén még Aurora® Sun technológiaként szükséghelyzeti engedéllyel került forgalomba a napraforgó állományszárítására, de a jövőben várhatóan már végleges engedélyokirattal, stabil megoldást jelent majd a betakarítás előtt.

A kukoricamoly rajzása nagyon erőteljes az idei évben, és mostanra már a második nemzedék is elindult. A magas terményárak miatt jelentős az igény hatékony rovarölő szeres védekezésre. Az FMC Coragen® 20 SC rovarölő szere magasan piacvezető termék. A sikeres védekezéshez, a technológia alapos kidolgozásához is hatékony támogatást biztosít a szaktanácsadó csapat. Egyebek mellett

nyilvános, ingyenes online felületen követhetik a gazdálkodók a kukoricamoly rajzási dinamikáját, hogy időzíteni tudják a védekezést.

Az Arc™ online applikáció mintegy 80 rovarcsapdára épül, amelyek az egész ország területét lefedik.

A változékony időjárás, a hideg- és melegfrontok és a szélsőséges csapadékeloszlás mellett is kiszámíthatóan teljesítő RhizoMagic™ növény- és talajkondicionálójukra olyan nagy volt az idei szezonban a kereslet, hogy többször hiány lépett fel. Nagyon jó tapasztalatokkal alkalmazható szinte az összes szántóföldi és kertészeti növényben. Bár hasonló termékekből bőséges a kínálat, ez a készítmény biostimulátor hatásán túl táplálja is a növényt, mivel makró- és mikroelemeket is tartalmaz.

Az FMC aktuális fejlesztései közül érdemes kiemelni, hogy

akár egy-két éven belül elérhetővé válnak ökotermesztésben is használható biostimulátorai, hosszabb távon pedig nagy hangsúlyt fektetnek a biopeszticidek bevezetésére.

Új generációs biopeszticidjeik nemcsak elérik, hanem meg is haladhatják majd a hagyományos növényvédő szerek hatékonyságát – akár rovarölő, akár gombaölő szerekről beszélünk -, emellett a jelenleg elérhető rövid eltarthatóságú termékekhez képest akár két évig is megőrizik minőségüket. Ilyen hosszú eltarthatósággal rendelkezik a Magyarországon idén bevezetett Accudo® biostimuláns is. „Kicsit későn érkezett, de az öntözéses gazdálkodást folytató zöldség- és dinnyetermesztők már nagyon jó tapasztalatokat szereztek a használatával” – mondta Fazekas Károly.

Hozzátette: az FMC-nek a hagyományos termékek tekintetében is nagy a felelőssége a biztonságos termékelőállításban, hiszen a Granstar® alapú kalászos gyomirtási technológia piacvezető a tavaszi időszakban, míg a kukoricagyomirtó Diniro® Gold technológiai csomaggal idén átlépték a 100 ezer hektáros eladást, sőt, hiány is kialakult belőle.

A Bábolnai Gazdanapokon több területi képviselővel és saját kiállító területtel vesznek részt, ahol az idei évben a kukorica és a cirok kerül főszerepbe.

Tavaly végleges engedélyt kapott a Successor® TX gyomirtó szer a cirokban, de további termékeken dolgoznak, mivel szeretnék figyelemben részesíteni a kisebb, de egyre népszerűbb növénykultúrákat, amelyek termesztéséhez nem áll rendelkezésre megfelelő termékpaletta.

A kukoricabemutató növényvédelmi részében az előrejelzésen alapuló Coragen® rovarölő szeres technológia országos tapasztalatairól számolnak be, emellett információs csomagokkal készülnek néhány olyan termékről, amelyeket a jövő évben fognak bevezetni.

„Mi is szeretnénk hallani, eredményesen tudták-e használni a termékeinket

– emelte ki Fazekas Károly -, azokat pedig, akik már ősszel szeretnék beszerezni a jövő évre szükséges növényvédő szereket, el tudjuk látni tanácsokkal, akár szakmai, akár kereskedelmi tapasztalatok alapján. Nagyon fontosnak tartjuk a személyes részvételt és a minél közvetlenebb kapcsolattartást. Mindenkit sok szeretettel várunk a Bábolnai Gazdanapokra!”

Forrás: magyarmezogazdasag.hu