Back to top

Jelölések a növényvédő szereken: érdemes ismerni

Tavasztól őszig sokféle kártevő és kórokozó tenyészik kertünkben, amelyek jobb esetben csupán a termés mennyiségét csökkentik, és minőségét rontják. Ha nagyon elszaporodnak, akkor viszont akár növényeink életét is veszélyeztethetik.

Ma már a növényvédő szerek széles skálája áll rendelkezésünkre, hogy megfékezzük ezeket a káros élőlényeket. A szerek egyezményes jelölései sok mindent elárulnak az anyagok tulajdonságairól, hatásaikról.

Hatóanyag és hatás

Miután meghatározzuk, hogy milyen kártevő, vagy kórokozó ellen akarunk védekezni, el kell döntenünk, hogy kontakt, vagy szisztemikus hatású szerrel permetezzünk. A kontakt (vagy érintő) szerekkel akkor érhetjük el a célunkat, ha a permet közvetlenül érintkezik a károsítóval. A szisztemikus szerek felszívódók, azaz a permetezést követően szétterjednek a növényben, és egész szervezetében kifejtik hatásukat.

Nem mindegy a víz hőmérséklete, keménysége, és a cseppméret is fontos
Nem mindegy a víz hőmérséklete, keménysége, és a cseppméret is fontos
Fotó: wikipedia
A forgalomban levő növényvédő szerekről minden évben kiadnak egy jegyzéket. Ebben érdemes a szükséges hatóanyag alapján keresni, hiszen ugyanazon hatóanyag-tartalommal, de különböző márkanevekkel több szer is forgalomban van. A hatóanyag neve azonos lehet a kémiai összetevő megnevezésével, de annak rövidített változatát is gyakran alkalmazzák.

 

Várakozási idők

A csomagoláson feltüntetett munkaegészségügyi-várakozási idő azt az időtartamot jelöli (általában napokban kifejezve), ameddig az adott növényvédő szerrel kezelt területen csak védőfelszerelésben lehet tartózkodni, munkát végezni. A 0 napos szerek esetén ez annyit tesz, hogy a permetezést követő napon, már védőfelszerelés nélkül lehet a növények közt dolgozni.

Az élelmezés-egészségügyi várakozási idő azt az időtartamot fejezi ki napokban, aminek a permetezés és a betakarítás (fogyasztás) között el kell telnie.

Mérgező hatás

A szer toxicitásának erősségét a p. o. LD50 mg/kg értéke mutatja (p. o. : per os azaz szájon át, LD: letális dózis azaz halálos adag). A szám megadja, hogy testtömeg-kilogrammonként hány milligramm növényvédő szer elfogyasztása halálos. Ezt általában nőstény patkányokon kísérletezik ki. Az 50-es szám arra utal, hogy a megadott mennyiségnél (mg/kg) az állatok 50%-a pusztult el. A toxicitás meghatározásakor a szer élőlényekben való felhalmozódását is figyelembe veszik.
Ha a p. o. LD50 (röviden: LD50):
1-50 mg/kg: akkor erős méreg
51-500 mg/kg: akkor méreg
501-5000 mg/kg: akkor gyenge méreg
5001( mg/kg akkor gyakorlatilag nem mérgező

Van amikor elég, ha foltkezelést végzünk, máskor az egész állományt kezelni kell
Van amikor elég, ha foltkezelést végzünk, máskor az egész állományt kezelni kell
Fotó: wikipedia
A méhekre gyakorolt hatást a méhveszélyességet a szer kontakt toxicitása (KKT) és kontakt hatóanyag-maradék toxicitása (KHMT) fejezi ki:

KKT: 90-100% és KHMT 12 óránál hosszabb: akkor méhekre kifejezetten veszélyes
KKT 60-100% és KHMT 8 óránál rövidebb: akkor méhekre mérsékelten veszélyes
KKT és KHMT érték kicsi vagy nincs: akkor a szer méhekre nem veszélyes
A szerek halakra gyakorolt mérgező hatását az LC50 értéke mutatja mg/l vízre vonatkoztatott mennyiségben.

A szer formája

Ez annyiban lényeges kérdés, hogy a port általában nehezebb feloldani, mint ha már eleve egy oldat a készítmény, amit csak tovább kell hígítanunk a megfelelő koncentrációra.

  • CS, SC (Concentrate suspension) szuszpenzió koncentrátum
  • D (Dust ) porozószer
  • DP (Dustable powder) por alakú permetezőszer
  • E (Emulsion) emulzió
  • EC (Emulsifible concentrate) emulzió koncentrátum
  • GR, G (Granules) granulátum
  • L (Liquid) folyadék
  • SP (Water solubile powder) vízben oldható por
  • WP (Wettable powder) vízben diszpergált por
  • WS (Water-dispersible powder for slurry seed treatment) vízben diszpergált por nedvesített mag felületkezelésére
  • WSC (Water-soluble concentrate) vízben oldott koncentrátum
Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A biotermékek piacának bővülése várható

A harmincharmadik BioFach Nemzetközi Bioélelmiszer- és Biotermék-szakkiállítást rendhagyó módon nyáron tartották. A négynapos nürnbergi rendezvényen az Agrármartketing Centrum által szervezett magyar közösségi standnak tizenegy kiállítója volt. Az AMC a július 26–29. között tartott eseményen mutatta be a nagyközönségnek saját élelmiszeripari exportfejlesztő programját, a Hungarian Food Business Programot.

A chilei gyümölcstermesztők az anyagi összeomlás szélén

Tízből kilenc chilei gyümölcstermelő aggódik amiatt, hogy költségei növekedése és a globális logisztikai válság miatt nem tud felkészülni a 2022–23-as szezonra, derül ki a chilei gyümölcstermelők szövetsége, a Fedefruta felméréséből.

„Nincs kérdés. Öntözni kell.”

„Az öntözés fejlesztésben érdekelt földhasználók az egész országban hamar átláthatják, hogy érdemes egy egységbe tömörülni és egy projektben gondolkodni. Indulásunkkor az érdekeket nem volt nehéz egy irányba rendezni” – hangsúlyozza Sasvári Gábor, a Matyó Agrártermelő Zrt. vezérigazgatója, elárulva, hogy a Matyó Öntözési Közösségben a felszíni vizek mezőgazdasági felhasználását tűzték ki célul.

Két faj összesen 65000 milliárd forintnyi kárt okozott

Nemcsak rovarok vagy emlősök okozhatnak jelentős gazdasági kárt az ökoszisztémában, hanem akár hüllők és kétéltűek is. Egy friss felmérés szerint egy sikló- és egy békafaj több milliárd dolláros kártételt okozott világszerte.

Zöldség-kereskedelem: a kereslet-kínálat dönt

A vásárlási szokások folyamatosan alakulnak. A fogyasztók szeretnek minél több mindent egy helyen beszerezni, meghatározó lett az áruházláncok, diszkontok szerepe. A betárolás nem divat, a rendkívüli helyzet kivételével mindenből annyit vesznek az emberek, amennyire épp szükségük van.

A cserepes dísznövények a sor végén

Tavalyelőtt az üvegházi hajtatás 95%-ában alkalmaztak biológiai védekezést Hollandiában, amíg 2012-ben ez az arány még csak 78, 2016-ban pedig 92% volt.

Védjük meg a tujákat

Egyre gyakrabban láthatunk olyan sövényeket, amiben fertőzött tuják is vannak, így fennáll a lehetősége, hogy a közelükben lévő egészséges növények is előbb-utóbb megbetegszenek és elpusztulnak. A legyengült növényeket viszonylag új kártevő támadja meg.

Intenzív zöldtető hétezer négyzetméteren

A Néprajzi Múzeum új épületét májusban adták át a budapesti Városligetben, az Ötvenhatosok terén. A zöldfelülettel foglalkozó szakemberek számára a munka igazi különlegessége a 7000 négyzetméteres zöldtető lett, melynek legmagasabb pontjáról szép kilátás nyílik a környékre.

Új színes narancsfajta

A citrus tristeza virus (CTV) megjelenése nagyon súlyosan érintette a citrusfélék termesztését Szicíliában. Nincs olyan régió, ahol ne fertőzött volna meg szinte teljes ültetvényeket a kórokozó, a gazdák bevételei meredeken zuhannak.

Hatezer éve is népszerű volt a dinnye, de nem a húsát fogyasztották

A legrégibb dokumentált dinnyeféle magjai 6000 évesek, és egy neolitikum kori ásatásról kerültek elő Líbiában. Susanne S. Renner, a Washingtoni Egyetem biológusa különös dolgokat tárt fel ezekkel a magokkal kapcsolatban, amiről a Molecular Biology and Ecolution című lapban számolt be.