Back to top

Takács Péter: Kakasdomb

„A családunkban nemzedékekre visszanyúlik a természet szeretete, így pályaválasztáskor, mondhatni, megpecsételődött a sorsom, erdész lettem, hasonlóan nagyapámhoz. Majdhogynem három év dombóvári hivatali munkát hátrahagyva, 2011-ben mindenszentek ünnepén kerültem a Bakonyerdő Zrt. Monostorapáti Erdészetéhez kerületvezető erdésznek."

"Több szempontból is hazatértem. Visszajöttem gyerekkorom helyszínére, az Agár- tető déli lábánál elterülő mesebeli tájra, és megkaptam egy olyan kerületet, ahol nagyapám is erdészkedett. A szentjakabfai erdészkerület hűen tükrözi a Déli-Bakony és a Balaton-felvidék közötti átmenetet. Szerteágazó feladatot ad, főként úgy, hogy itt található a térség egyik legismertebb környezeti nevelést nyújtó helyszíne, a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola, mely immár több mint 15 éve fogadja hazánk felnövekvő fiatal generációt. Így nemcsak klasszikusan az erdészkerületet vezetem, hanem a fiatalok sokaságát is egy erdei tanösvényen, vagy más erdészeti, természetismereti programon. Különös kegyelme a sorsnak, hogy a rám bízott kerületben életvitel-szerűen, családommal együtt élhetek erdei környezetben.

Fiatalkori passziómat, a fényképezést egyre komolyabban vettem a kerület adta lehetőségek hatására, és elkezdtem a természet pillanatait „vadászni”. Nagy felelősség volt, hiszen a szomszéd kerületben ott dolgozott az a Mesterházi József, akinek a képeit mára szinte mindenki ismeri,

A Mi Erdőnk olvasói is több fotóját láthatták. Sokat tett azért ő is, hogy a kezdeti fellángolás ne csak egy rövid ideig tartó hóbort legyen. Beavatott a fotózás technikai kulisszatitkaiba, és több alkalommal elcsalt fotózni. Így volt ez a képen látható fácánkakasnál is. Szarvast terveztünk fotózni egy nyári estén. Korábban indultunk, hátha látunk mást is. Autóval mentünk a csapáson, mikor egy több éve elhagyottan álló szénabálacsoport mellett megálltunk. »Figyelj, mert itt lehet fácán!« – mondta kollégám. Nem telt el 2-3 perc, megjelent egy fácánkakas a bálák tetején sétálgatva. Addigra már kézben volt a fényképezőgépem, így jó néhány felvételt készítettem. Utólag rájöttem, hogy Jóska már legalább egy hete figyelte és tudta minden rezdülését a madárnak.”

Fotó: Takács Péter

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2022/3 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jó irányba haladnak az európai fajvédelmi programok

Nagyon sok vadonélő állatfaj populációja virágzik, hála az Európa szerte futó visszatelepítési- illetve védelmi programoknak egy tanulmány szerint.

A Földön minden nyolcadik madárfajt a kihalás fenyegeti

Négyévente teszi közzé jelentését a BirdLife International a Föld madárvilágának helyzetéről. Az idei beszámoló szerint a mezőgazdaság terjeszkedése és egyre nagyobb intenzitása a fajok 73 százalékát fenyegeti. De a fakitermelés, az idegenhonos fajok térhódítása, a természeti erőforrások kiaknázása és az éghajlatváltozás is szerepel a veszélyforrások között.

Fogadóépület várja a Rám-szakadékba látogatókat

A Visegrádi-hegység egyik frekventált kirándulóhelyén, a Rám-szakadékban információs és elsősegély-központot adott át a területet és a környező erdőket kezelő Pilisi Parkerdő - mondta el az erdőgazdaság szóvivője szerdán az MTI-nek.

Erdőgazdálkodás a Kelet-Nyírségben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírségben, az ország egyik legnagyobb homokvidékén gazdálkodik a NYÍRERDŐ Zrt. Nyírbátori Erdészete. A térségben meghatározó fafaj a Nyírség aranyaként számon tartott akác, ami az erdészet tevékenységében, eredményességében is kiemelt szerepet játszik. A homoki területekre jellemző természeti értékeken kívül számtalan kulturális érdekesség várja a környékre látogatókat.

Szokatlan módon született vipera Szegeden

A Szegedi Vadaspark terráriumában egy apró rákosi vipera tűnt fel. Mivel csak nőstényeket tartanak, így felmerült a lehetősége, hogy a kicsi szűznemzéssel jött világba. Ennél a fajnál pedig ez lenne az első dokumentált eset erre a szokatlan szaporodási módról.

Geográfusok segíthetik az erdőtüzek előrejelzését és megfékezését

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) geográfusai évek óta dolgoznak egy olyan módszer fejlesztésén, amely hatékonyabbá teheti a kialakult erdőtüzek elleni védekezést, és segítheti azok előfordulásának előrejelzését is - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága a hét elején az MTI-t.

Feloldják az országos tűzgyújtási tilalmat

Feloldja a tűzgyújtási tilalmat a hatóság szerdától Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében is, ezzel Magyarország teljes területén megszűnik a korlátozás - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.

Október elejétől ebzárlat és legeltetési tilalom Békés megyében

Ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el október 1. és 21. között Békés megye közigazgatási területén a Békés Megyei Kormányhivatal, mert a rókák veszettségének megelőzése érdekében csalétek-vakcinákat helyeznek ki repülőgépes kiszórással - közölte a békési önkormányzat kedden az MTI-vel.

Veszett rókát találtak

Veszettséget igazolt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy, a betegség gyanúja miatt kilőtt rókánál. Az idegrendszeri tüneteket is mutató állatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Botpalád község területén ejtették el múlt héten. A járványügyi nyomozás folyamatban van, a betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be.

A hétvégén rendezik meg a 30. Európai Madármegfigyelő Napokat Magyarországon

A hétvégén rendezik meg a 30. Európai Madármegfigyelő Napokat Magyarországon (EMN), melynek során a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) mind a 19 megyében és Budapesten 61 helyszínen várja az érdeklődőket.