Back to top

Vadonélő delfin pusztult el madárinfluenzában

Még júniusban vetődött partra Svédországban egy disznódelfin, melynek halálát madárinfluenza okozta. Ez az első eset, hogy ebből a kis méretű delfinfajból mutatták ki a vírust, mondta a svéd Nemzeti Állatorvosi Intézete augusztus végén.

Illusztráció
Illusztráció
Fotó: Pixabay
„Vélhetően fertőzött madarakkal kerülhetett valahogy kapcsolatba a disznódelfin” – mondta az esettel kapcsolatban Elina Thorsson állatorvos - írja a Phys.org.

A fiatal hím még élt, amikor június végén partra vetődött Svédország nyugati részén. Azonban hiába próbálták visszaterelni a nyílt víz felé, annyira kimerült volt, hogy még aznap este elpusztult.

A H5N1-es madárinfluenza vírust az állat több szervében is kimutatták.

„A fókafélékkel ellentétben, amelyeknél több esetben is kimutatták az influenzavírust, a cetféléknél csak maroknyi jelentés támasztja alá ennek jelenlétét” – tette hozzá Thorsson.

Más emlősöknél is kimutatták már korábban a kórokozót, például vörös rókáknál, vidráknál, hiúznál és bűzös borzoknál is, mutatott rá az intézet. Európában és Észak-Amerikában jelenleg egy igen nagy influenzajárvány vonul végig a vadonélő madarak közt.

Forrás: 
phys.org

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ősláp és erdőrezervátum

Magyarország legnagyobb egybefüggő síkvidéki erdőtömbje, Somogy zöld szíve 1993 óta áll a KASZÓ Zrt. gondozásában. Története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, már hercegi tulajdonban is színvonalas, fenntartható gazdálkodás zajlott a területen. Ezt az örökséget őrzi az erdőgazdaság, miközben óvja és népszerűsíti a természeti értékeket, köztük a Kaszó település határában lévő Baláta-tavat.

Egyre több problémát okoznak a medvék Románia keleti részében

Egyre több a panasz a túlszaporodott medveállományra Románia keleti részében, a székelyföldi megyék, települések vezetői után moldvai elöljárók is szóvá teszik a problémát.

Szeretjük az izgalmakat: struccfarm Kemenesszentpéteren

A könyvelőként végzett Nemes Fédra és a kőművesnek tanult Müller Gábor Kanadában töltötte húszas éveit. Kalandvágyból indultak útnak, de egy idő után már nagyon hiányzott a család, így 2001-ben hazatelepültek. Biztosak voltak benne, hogy farmot szeretnének, mivel Gábor vidéken nőtt fel és mindig szeretett volna saját állatokat.

Hogyan szedjük ki a kullancsot?

A jó idő beköszöntével egyre többen keresik fel a természetet. Ilyenkor a kirándulók, túrázók, kutyasétáltatók könnyen egy szorosan kötődő „baráttal” lehetnek gazdagabbak hazatértükkor, a kullanccsal. Ezekről a pókszabásúakról kért általános tájékoztatást az Ökológiai Kutatóközpont munkatársaitól Bányavölgyi Donáta, az AgroTime műsorvezetője.

Farkastörvény?

A farkas a hazai fauna egyik őshonos, ökológiai szempontból fontos faja. Ám pechjére ragadozó, így lépten-nyomon összetűzésbe kerül az emberrel. S általában ő húzza a rövidebbet…

Szoros együttműködést követel a természetkárosító bűncselekmények elleni fellépés

A klímaválság mellett ökológiai válság tanúi is vagyunk, amely válaszlépésekre kell, hogy késztessen minket – jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a LIFE SWIPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) projekt záróeseményén, kedden.

Légi kémiai szúnyogirtás is lesz a héten

A héten 85 ezer hektárnyi területen irtják a szúnyogokat a szakemberek - tájékoztatta a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-t.

Zöld technológiaváltást sürget a KAP új támogatási rendszere

Új támogatási rendszer lép életbe a Közös Agrárpolitikában, amely minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet az ágazat környezettudatos működésére. Emellett a támogatások újfajta elosztása, a kisebb gazdaságok segítése is megvalósul a 2023-2027-es ciklusban.

Az Állategészségügyi Világszervezet támogatja a madárinfluenza elleni védőoltást

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) azt tanácsolja a kormánynak, hogy a világszerte több százmillió madarat elpusztító és emlősöket megfertőző madárinfluenza elleni védettséget szorgalmazza, hogy ezzel megakadályozza a vírus lehetséges világjárvánnyá alakulását.

Klímaváltozás és állattenyésztés: hatás, alkalmazkodás

Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re várhatóan 33 százalékkal többen, közel tízmilliárdan leszünk a Földön. Az életszínvonal javulása miatt azonban a mezőgazdasági termékek fogyasztása ennél jóval nagyobb mértékben, mintegy 70 százalékkal nő majd, az állati eredetűeké is megduplázódik. Mindez akkor, amikor a klímaváltozás egyre erősebb – főként korlátozó – hatással van az állattartásra.