0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A lúdágazat kitörési pontja a termelői integráció

Szakmai konzultáció szükséges a magyar lúdágazat jövőjéről, meg kell tárgyalni azokat a lehetőségeket, kitörési pontokat, amelyek meghatározzák ezt az ágazatot 2023-tól 2030-ig, és amelyek mentén az ágazat minden szereplője sikeres lehet - hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter a XXIII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál szakmai napján.

A miniszter elmondta, komoly kihívásokkal néz szembe az ágazat, az egyik legkomolyabb probléma a madárinfluenza, ami idén főleg a víziszárnyas ágazatban okozott jelentős problémákat. Az állategészségügy felértékelődött az agráriumban, éppen ezért kérte fel a tárcavezető Bognár Lajos országos főállatorvost, hogy minden erejét erre a területre irányítsa, tartsa a kapcsolatot a tenyésztőkkel, folyamatosan mérje fel, hol lehet kockázat.

Nagy István rámutatott, hogy a fejlesztések rendkívül fontosak ebben az ágazatban is. Az Agrárminisztérium továbbra is támogatja a baromfitenyésztőket. A libatartással foglalkozók számára a legutóbbi telephely-fejlesztési pályázatokon ez idáig 67 kérelem nyert támogatást több, mint 8,5 milliárd forint értékben.

A 2023-tól induló KAP Stratégiai Tervben továbbra is fenntartják az állattenyésztés kiemelt támogatását, így a baromfiágazat támogatását is.

A tárcavezető a termelői integrációk létrehozásával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az a lúdágazat kitörési pontja. A termelői integrációk létrehozása az eredményesebb érdekérvényesítés szempontjából is lényeges. Hangsúlyozta, Magyarországon azok az agrárágazatok sikeresek, melyekben 80% fölötti az integráció aránya. Hozzáfűzte, újra kell gondolni, milyen körülmények között, milyen technológiákkal, milyen fajtákkal, milyen hibriddel folytatódjon a munka, mi a fejlesztés iránya és mennyi pénzre van szükség – az agrártárca ebben is segíteni fogja a termelőket és a feldolgozóipart.

Nagy István arról is beszélt, hogy

a tenyésztők összefogása és egymás iránti figyelme, illetve munkájának tisztelete végtelenül fontos.

A lúdtenyésztésben világszinten is komoly pozíciót tudhat magáénak Magyarország. Minél tovább növelik a presztízsét, annál inkább növelik az értékét is. A cél, hogy az ágazat minden szereplője tudjon lépni egyet előre.

Forrás: Agrárminisztérium