0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Növelni kívánja részesedését a magyar kávépiacon a Coca-Cola

Növelné magyarországi kávépiaci részesedését a Coca-Cola HBC, amely új kávémárka, a Caffé Vergnano forgalmazásába kezdett - közölték a cég budapesti sajtótájékoztatóján.

Árok Gábor, a Coca-Cola HBC Magyarország kávéportfóliójának vezetője elmondta, a tervek szerint 2023 végére a Caffé Vergnano piaci részesedése 0,5 százalékot érhet el 200 százalékos éves volumen- és 220 százalékos árbevételnövekedés mellett; a Costa Caffee termékek piaci részesedése pedig a jelenlegi 2,3 százalékról 3,5 százalékra nőhet jövő év végére.

A 200 hazai vendéglátóhelyen kapható Caffé Vergnano értékesítésébe terveik szerint 2023 végéig további 300 éttermi-szállodai partnert vonnak be.

Az együttműködésben a Coca-Cola az értékesítési hálózatát adja az olasz kávévállalat és kávémárka magyarországi megismertetéséhez, amellyel eddig 12 piacon jelentek meg, és további 8-9 országban kezdik forgalmazni jövőre.

Árok Gábor elmondta azt is, hogy csütörtökön megnyitották a budapesti Accademia Vergnanót, amely a márka szakmai képzési központjaként szolgál majd. Az 50 millió forintos beruházással elkészült akadémián 300 képzést terveznek 2023 végéig.

A Coca-Cola azt követően kezdte meg Magyarországon a prémium olasz kávétermékek kizárólagos forgalmazását, miután 2021 októberében 30 százalékos részesedést szerzett a márkatulajdonos Casa del Caffé Vergnano vállalatban.

Carolina Vergnano, a Casa del Caffé Vergnano vezérigazgatója elmondta: a cég családi tulajdonban lévő kávéipari vállalat, székhelye Santenában található. Hozzátette: a kiskereskedelemben és a szupermarketekben erőteljes piaci szerepre törekednek.

Kifejtette, az előrejelzések szerint a kávépiac a minőség irányába mozdul, az emberek tudni és ismerni akarják, mit fogyasztanak, a termék hol, és hogyan készült.

Árok Gábor elmondta: a magyar kávépiac értéke 67 milliárd forint, és 8 százalékkal bővül évente. Az éves kávéfogyasztás 19 millió kilogramm ez 6 százalékkal csökkent egy év alatt, a piac átrendeződése miatt. A piac egyharmadát az őrölt kávék teszik ki. 2020-ban az egy főre jutó kávéfogyasztás 2,7 kilogramm volt, ami 2025-re 2,9 kilogrammra nő. A Coca-Cola által már eddig is értékesített Costa Coffee termékek forgalma 100 százalékkal nőtt, piaci részesedése 2,3 százalékot tesz ki . A márkának mintegy 700 vendéglátó partnere van, és ezer kisbolti vevőpartnere.

Közölte, kutatásuk szerint a legnépszerűbb kávéital az eszpresszó a válaszadók 48 százaléka szerint. A fogyasztók 66 százalékának a legfontosabb a reggeli kávézás, 39 százalék napi 2-3 kávét fogyaszt, 76 százalékuk naponta issza.

A Coca-Cola HBC 29 országban van jelen, 3 kontinensen 715 millió fogyasztója van. A magyarországi leányvállalat a regionális gyártóközpont, innen Európa 26 országba szállítanak, ezer dolgozója van, és 13 ezer embernek ad munkát. A cég gyártókapacitása 2 gyárból – Dunaharaszti, Zalaszentgrót – és 6 elosztóközpontból áll, emellett 10 palackozóüzemet működtetnek. A Coca-Cola HBC Magyarország eddigi működése során 125 milliárd forintot fektetett be az országban.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Coca-Cola HBC tavalyi nettó értékesítési árbevétele 127 milliárd forint közelébe nőtt a megelőző évi 115,3 milliárd forintról, adózott eredménye 5 milliárd forintról 6,2 milliárdra emelkedett.

A Caffé Vergnano vállalat a 2021-es évet 92 millió eurós teljes forgalommal zárta, ami megközelítette a válság előtti, 2019-es forgalmat. A stabil, nagymúltú vállalat mára meghatározó szerepet tölt be az olasz kávépiacon, 90 országban van jelen, 2020-ban mintegy 7000 tonna kávét értékesítettek.

Forrás: MTI