Az egyik legnépszerűbb helyszín a MATE Udvar volt, ahol az egyetem intézetei várták az érdeklődőket, köztük 850 szakiskolást. A rendezvényre érkező gyermekek lelkesedését és érdeklődését az is kiválóan mutatja, hogy a több játékos állomást magába foglaló mesetérképet a tavalyi 2500 helyett idén 4000-en töltötték ki.

Mint azt Dr. Gyuricza Csaba, a házigazda MATE rektora köszöntőjében elmondta, felértékelődött, a közgondolkodás fókuszába került az agrárium, és ezt ki is kell használni az ágazat fejlesztése érdekében. Ehhez a megújult felsőoktatás már képes megfelelő intellektuális hátteret biztosítani,

Az Állattenyésztők Napján Dr. Nagy István agrárminiszter kiemelte, a 2023. január 1-jén hatályba lépő új Közös Agrárpolitika magyar sikere, hogy fokozatos csökkentés mellett, de 2027-ig megmaradnak a hazai forrásból finanszírozott átmeneti nemzeti támogatások.
A KÁN Egyetemi Napokon erősítette meg együttműködési szándékát a MATE és a Taskenti Állami Agráregyetem, melynek keretében idén 25 üzbég kutató látogathat Magyarországra. Ugyancsak a MATE Udvar színpadán írt alá stratégiai partneri megállapodást a MATE és az Alföldi Tej Kft. között Dr. Gyuricza Csaba rektor és Dr. Pusztai József ügyvezető. Ennek értelmében a cég gyakorlati helyszínt nyújt a MATE élelmiszertudományi, gazdaságtudományi és műszaki vonatkozású képzéseinek, és ösztöndíjprogramokat is indít a hallgatók számára.

Az első nap programkavalkádja a Fedeles Lovardában ért véget, ahol a Halott Pénz zenekar adott fergeteges, gyakorlatilag teltházas koncertet.

A kaposvári kiállításon a MATE Udvar standjai is versenyeztek.

Az agráregyetemek hallgatói között zajló Gazdászverseny célja a hallgatók megmérettetésén és a közönség szórakoztatásán túl az volt, hogy népszerűsítse a felsőfokú agrárképzési területeket. A verseny elméleti vetélkedővel indult, majd gyakorlati feladatokat hajtottak végre a hallgatók a Fedeles Lovardában. Az első helyezést és az aranyvillát a Georgikon Campus csapata szerezte meg és vette át Dr. Gyuricza Csaba rektortól.
