A zengőlegyek változatos színűek, szőrös legyek. A sárgán csíkozott darazsakra vagy kis poszméhekre, esetleg méhekre emlékeztetnek. Bizonyos fajok egyszínűek, sötétek, fémes fényűek. A darazsaktól, a dongóktól vagy a méhektől eltérően azonban a zengőlegyeknek csak egy pár szárnyuk van, csápjaik rövidek, alig észrevehetőek, nincs szabad mozgó rágószervük és persze fullánkjuk sincs. A zengőlegyek 890 európai faja közül 314 szerepel a három legveszélyeztetettebb kategória valamelyikében.
Testük felerősítése miatt fontos számukra, hogy az első tavaszi virágokból fogyasszanak, ennek mértékétől függ, képesek lesznek-e kellő mennyiségű petét lerakni. A nőstények összességében 500-1000 petét helyeznek le egyesével. Lárváik lábatlan nyüvek, amik főként levéltetvek kolóniájában tartózkodva táplálkoznak, bebábozódásukig, azaz egy-két hét alatt 400-700 levéltetvet fogyasztanak, ezzel kontroll alatt tartják a kártevőket.
A kifejlett rovarok beporzási tevékenységüket nagyban segíti azon képességük, hogy akár percekig is képesek egy helyben lebegni (akár a széllel is dacolva), így nyaló-szívó szájszervükkel sok esetben a levegőben veszik fel a nektárt és a virágport. A zengőlegyek preferált növényei elsősorban az ernyősök és a tátogatófélék. Ezek a növények mindenütt bőségesen megtalálhatók a mezsgyéken, a kis ligetek környékén, az utak mentén, a megműveletlen ugarokon. Ha ezeken a területeken rovarölő szert alkalmazunk, azzal csak csökkentjük a zengőlégyfélék fennmaradását. Azonban ezeknek a rovaroknak csak akkor van igazán esélyük a fennmaradásra, ha a globális mezőgazdasági termelés a fenntarthatóságra törekszik. A nemzetközi zöldszervezet sürgette a zengőlegyek életterét biztosító vizes élőhelyek védelmét is. Ugyanis e rovarok lármái számára fontosak az öreg fákból álló erdők, a kidőlt fatörzsek. Segíti nekik az is, ha a termőföldeket vadvirágsávokkal vagy sövényekkel kerítik körbe.
