0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 18.

Tengernyi ültetvény a Pfalz hegyei között

Németország 102 592 hektáros szőlőtermő területe tizenhárom borvidéken oszlik meg, és csaknem száznegyven fajtát termesztenek. Az egyik leghíresebb borvidék a pfalzi, a 23 684 hektár szőlőterületéről származó 1,6 millió hektoliter borral a második helyen áll a szomszédos rheinhesseni után.

A pfalzi borvidék a Rajna menti síkvidék és a francia határ között terül el nyolcvan kilométer hosszan. Worms városától kissé északra kezdődik és lenyúlik a francia elzászi borvidékig, nyugatról a Pfӓlzerwald barátságos, erdővel borított hegyvonulata határolja. A tengernyi szőlőültetvényt művelő bortermelők egymáshoz közeli, a középkorban épült, rendezett falvakban élnek, melyek szűk utcáikról, lugasokkal díszített házfalaikról, kulturált éttermeikről, borkóstoló helyeikről, finom boraikról és sajátos ételeikről ismertek. Messziről minden falut a környéken bányászott homokkőből épített, főként evangélikus vagy katolikus templomok jeleznek. A falvakat körös-körül egyforma művelésű szőlőültetvények határolják. Mint a madár a fészkét, úgy alakították ki a településeket a szőlőtáblák között.

A szőlőbirtokokhoz vezető utakat betonból építették ki, így azokat a gazdák autóval és gépekkel kényelmesen és tisztán tudják megközelíteni.

A pfalzi borvidéken 1935-ben létesítették a világ legelső borútját, az annak mentén sorakozó pincékben, éttermekben a kirándulók megkóstolhatják a helyi készítésű finom borokat, elfogyaszthatják a speciális ételeket, közöttük Helmuth Kohl volt német kancellár kedvencét, egy disznósajtszerű helyi ételkülönlegességet. Itt a vendégek és a helyi lakók nem sört, hanem bort fogyasztanak. A borvidéken található a gyógyvizéről, óriás fahordójáról és a világ legnagyobb borünnepéről, a Wurstmarktról ismert Bad Dürkheim is, és számos egyéb látnivaló, sportolási lehetőség, szép turistautak csalogatják a kirándulókat. A borvidék déli részén, a Siebeldingen melletti Geiweilerhofban működik a Julius Kühn Intézet (JKI) szőlészeti és borászati kutatásairól világhírű egysége.

A Gerhardt Alleweldt korábbi és Reinhard Töpfer jelenlegi igazgató által vezetett intézetben nemesítették a gombabetegségekkel szemben rezisztens, vörösbort adó Regent és a fehérbort adó Felicia, Calardis blanc fajtákat.

A fókuszban lévő rezisztencianemesítés mellett az intézet kutatói más jelentős témákkal is foglalkoznak, egyebek között világhírnévre tettek szert a rezisztenciagenetikai kutatásaikkal, továbbá a világ génbanki gyűjteményeinek digitális regisztrációjával, az ahhoz kidolgozott számítógépes programmal.

Kedvező adottságok

A termékeny talajok (kavicsos lösz, barna erdőtalajok) és a kedvező éghajlati adottságok alkalmasak a szőlőtermesztéshez. Vegetációban megfelelő a napsütéses órák száma, a tél pedig enyhe, így nagymérvű téli fagyokkal csak rendkívüli években kell számolni. Ebben a régióban a szőlőt már évszázadokkal ezelőtt termesztették, amiről több helyen (pl. Ungstein) római korból megmaradt leletek, prések, ivóedények tanúskodnak. A szőlőkultúra, a szőlő és a bor szeretete már beleivódott az itt élőkbe, és nemzedékről nemzedékre adják át tapasztalataikat, így halmozva a szellemi és gyakorlati tudásukat.

A német szőlészek és borászok szorgalmas és kitartó munkájukkal, magas színvonalon kezelt szőlőültetvényekkel, modern eszközökkel felszerelt borászatokkal dicsekedhetnek.

A mindenütt uralkodó rend nagy szervezettségre utal. A tengernyi szőlő monokultúrában van, elvétve található facsoport, erdősáv vagy gyümölcsös a szőlőtáblák között. Műveletlen terület alig akad.

Mint minden borvidéken, itt is sajátos a fajtaszerkezet. A fehérbort adó szőlőfajták 65,7%-os és a kékszőlők 34,3%-os aránya visszatükrözi a német szőlőtermesztésre jellemző fajtamegoszlást. A pfalzi borvidéken a területi megoszlásuk alapján a ranglista első ötszőlőfajtája a Rajnai rizling (23,3%), a Müller-Thurgau (11,4 %), a Pinot noir, más néven Spӓtburgunder (11,4%), a Dornfelder (7,3%) és a Szürkebarát, ottani nevén Ruhlӓnder (6,9%). Közülük a Rajnai rizling és a Szürkebarát telepítése növekvő tendenciát mutat, a többi fajtáé visszaesett. A két vezérfajta a Rajnai rizling és a Dornfelder, amelyeket érdemes egy kicsit jobban megismerni a pfalzi borvidék különleges adottságai között.

Rajnai rizling

A németek a „fehérborok királyának” is nevezik a Rajnai rizlinget. Az egész országban, de itt is ez a fő fehérbort adó fajta. Németországban az összes területe 24 049 hektár, a pfalzi borvidéken 5895 hektáron termesztik. Ez a fajta a már nagy felületen elterjedt Kerner és Müller-Thurgau fehérbort adó szőlőfajták egyik szülője.

A genetikai kutatások azt bizonyították, hogy magának a Rajnai rizlingnek egyik őse a Fehér (Weisser) Heunisch, ami egy régi, a magyar honfoglalók által Európában elterjesztett fajta.

A hódító hadjáratban a csapatok magukkal vitték, elültették ezt a fajtát, amerre csak jártak, és az ott fejlődött növények virágai beporzódtak és megtermékenyültek egyéb fajokkal, fajtákkal, elsősorban az erdei szőlővel (Vitis sylvestris). A robbanásszerűen fejlődő genetikai vizsgálatok ma már alkalmasak a szőlőfajták származásának felderítésére. A genetikai kutatások során kiderült, hogy ezzel az ősi fajtával spontán kereszteződött több, a világon termesztett szőlőfajta (pl. Chardonnay, Furmint, Gamay, Rajnai rizling), ily módon rokoni kapcsolatban kerültek egymással.

A Rajnai rizling erőteljesen növekedő tőkéinek rügyei termékenyek és túlélik a mínusz 21 °C-ot, a fagyos teleket. Középnagy leveleinek felülete hólyagos, szövete vastag, ami segíti az intenzív asszimilációt. Fürtjei kicsik, vállasak és tömöttek. Bogyói is kicsik, vékony héjúak, zöldessárgák, lédúsak. Termése későn, Pfalzban október elején érik, megbízhatóan kiváló szüreti adatokkal (cukor- és savmennyiséggel). Átlagos termésmennyisége 12-15 t/ha.

Hátrányos tulajdonságai között betegségérzékenységét kell megemlíteni.

A gombabetegségek közül nagyon hajlamos a bogyórothadásra és a szőlőlisztharmatra. Az élettani betegségek közül pedig a fürtkocsánybénulásra érzékeny, különösen aszályos években, magnéziumhiány esetén. Ha virágzáskor hűvös van, a virágai kedvezőtlenül termékenyülnek, és fürtjeiben sok madárkás bogyó fejlődik. Több értékes klónja ismert, köztük a Magyarországon (Badacsonyban) szelektált Rajnai rizling B.7 klón.

Bora borvidékenként más-más arcú, de mindig kiváló minőségű fehérbor, amiben gazdag ízek, finom savak uralkodnak. Savai elősegítik a bor építkezését és egészen nagy élvezeti értékre emelik. Pfalzban különösen finomak a savak, mert a terméssel együtt biztosan beérnek. Illatában a fajtára oly jellemző benzines jelleg is előjön.

Dornfelder

A Dornfelder fajtát 1955-ben a baden- württembergi borvidéken, Weinsbergben található kutatóintézetben August Karl Herold nemesítette a Helfensteiner × Heroldrebe keresztezésével. Mindkét szülőfajtát is ő hozta létre.

Noha a baden-württembergi borvidéken született meg a fajta, mégis Pfalzba kerülve találta meg igazi hazáját, mondják a helyi szőlészek és borászok.

Divatos fajta lett, ezért területe folyamatosan nő. Németországban az eddig nemesített, vörösbort adó fajták között a legértékesebb, a Pinot noir után (11 717 ha) a második helyen áll 7498 hektáros termőterülettel. Ebből csak a pfalzi bor­vidéken 2869 hektáron termesztik. A fajta elégséges jövedelmet ad a szőlőtermesztőknek és borászoknak. Talajokban nem válogat, mindenütt erő­teljesen nő, egészséges állományú, termékeny. Viszonylag korán, szeptember első felében érik. Sokat és egyen­letesen terem, átlagos terméshozama 15-20 t/ha. A termésből rozé és vörösbor készíthető.

Bora mély, csalogató rubinvörös színű, ami nagy szerepet játszik kedveltségében. Savai bársonyosak, édes tanninokban gazdag, komplex, testes, kellemes fogyasztású, elegáns, harmonikus bor. Határozott és fajtajelleges finom illata diszkréten fűszeres. Aromái között fellelhetők az édes fa, a vanília, a szegfű, a piros gyümölcsökre jellemző illatok és ízek.

Minőségében vetekszik a mediterrán szőlőtermesztő országok vörösboraival. Különösen félszáraz formában kedvelt ital.

Tájformáló szerep

Az ültetvények egységes képet mutatnak és látványossá teszik a hegyoldalakat. A szőlők telepítése és fenntartása is szervezett. Pfalzban évtizedekkel ezelőtt nagy felújítás kezdődött, felszámolták a régi szőlőskerteket, és az egész borvidék egységes szemlélettel telepítette újra az ültetvényeket. A szőlőtáblák és sorok kialakításánál figyelembe vették a szőlőültetvények tájformáló szerepét is.

A gazdák nagy gonddal készítik elő a talajt, az ültetési anyagot (oltványokat), valamint a támberendezést. A talajvizsgálat alapján előkészített területen ültetés után már első évben beállítják a rozsdamentes acélból készített támberendezéseket, és mellettük nevelik a fiatal hajtásokat. Csak néhol találni faoszlopokat. Arra törekszenek, hogy a telepítés évében a hajtáshossz elérje az egy méter hosszúságot és ne legyen tőhiány.

Ha szakszerűen készítik elő a talajt, akkor nagy bizalommal várhatják az ültetvény tőállományának egyenletes növekedését és nagy termőkapacitását.

Mivel a talajok filoxérával fertőzöttek, csak jó minőségű oltvánnyal telepítenek. A leggyakrabban használt és náluk bevált alany a magyar nemesítésű Berlandieri × Riparia Teleki hibridállományból Oppenheimben kiszelektált S.O.4.

Egységes művelés

Szakszerű talaj-előkészítéssel, a fajta és a művelésmód helyes megválasztásával kamatoztatják a több évszázados tapasztalataikat. A tőkeerős gazdák csaknem teljesen gépesítették a szőlőmunkákat (fitotechnikai munkák, növényvédelem, talajművelés, szüret). Ez kell is, mert a németek is küszködnek a munkaerőhiánnyal. A növényvédelmet is szervezetten végzik, mert így tudják megőrizni a monokultúrában lévő hatalmas ültetvények jó egészségét. A sorközök talaját szabadon hagyva vagy fűvel bevetve géppel művelik. A sorokban a gyomnövényeket vegyszerrel irtják, de van, aki a sorok alján fedéssel és nyitással mozgatja a talajt, hátráltatva a gyommagvak csírázását és fejlődését.

A füvesítés ott is vitatott a szakemberek körében.

Különösen az aszályos évek után érdekes a kérdés: füvesítsék-e a sorközöket vagy ne, és ha füvesítik, akkor minden sorközt vagy minden másodikat. Az idei szárazság is megerősíti bennük ezt a dilemmát. Noha több helyen bevezették a csepegtető öntözést, az még nem elég. A hatalmas szőlőterületen a tőkék egészséges állományt alkotnak, bár néhol náluk is pusztít az esca. Azonban az elhalt tőkét eltávolítják, és helyét azonnal pótolják, ezért egyáltalán nem jellemző ültetvényeikben a tőkehiány. Ez számunkra is tanulságos.

Lugasok mindenütt

Pfalz középkori falvaiban és városaiban különös szerepet kap a dísznövényekből vagy szőlőből kialakított lugas; és mindenütt ültetik a szőlőt díszítő növénynek is. A középkori települések utcái szűkek, a házak előtt nincsenek kertek, emiatt a falak mellett nevelt lugassal oldják fel a házfalak ridegségét és teremtenek zöldfelületet. Lugasokhoz a szőlő mellett használják a lilaakácot vagy a Kelet-Ázsiából származó rozsdásszőrű szőlőt (Vitis coignetiae) is. Ennek a vad fajnak a levelei nagyok, hólyagosak, ősszel szép pirosra színeződnek, igen mutatósak és különös hangulatot adnak az utcáknak. Ráadásul permetezni sem kell, mert a betegségeknek jól ellenáll. Termést nem hoz, így az utcák kövezetét nem piszkítja. A falhoz elültetett tőkéken kordonkarokat alakítanak ki a házak ablakai fölött, és ezeket egy vagy több szintben vezetik. A kordonkarokról lelógó hajtások szép zöldfelületet adnak és árnyékolják a házat. Különös hangulatot ad az utcáknak a lugasszőlő, ha kordonkarjait nem a falakra futtatják, hanem a szűk utca fölött átívelik a szemközti házhoz. Az éttermek udvarait is a legtöbb helyen lugasokkal díszítik.

Az emberek Pfalzban valóban a szőlők között élnek. Hazánkban is lennének olyan helyek – pl. utcák, terek, buszmegállók –, ahol a zöldfelület kialakításához, növeléséhez lugasszőlőt nevelhetnénk és velük tisztíthatnánk a levegőt és széppé tennénk a környezetet.

A borvidék termő ültetvényeiben csaknem mindenütt az ernyőműveléshez hasonló tőkeformák kialakítása a jellemző. A sor- és tőtávolság 2 × 1 méter, a rügyterhelés 10-12 rügy/m², ami ideális egyensúlyban tartja a tőkék vegetatív és a generatív részeit. A tőkék törzsmagassága 100 centiméter, és azokon metszéskor a sorirányban egymással szemben egy rövid csapot és egy szálvesszőt hagynak. Ritka a két szálvesszős terhelés.

A szálvesszőt a kartartó huzalhoz egyenesen rögzítik, vagy a segédhuzalhoz ívelve.

A lombsátrat 120-140 centiméter magasra és 50-60 centiméter szélesre nevelik. Így a lombsátor szellős, a nap jól besüti, a fürtzóna egy magasságban van, és a tőke lombjának asszimilációjához és a betegségek megelőzéséhez minden lehetőség adott.

Forrás: Kertészet és Szőlészet