Back to top

Zöldfelületek - Egy falatnyi természet

Ahogy a Kertészet és Szőlészet korábbi lapszámában már beszámoltunk róla, a Magyarország Zöld Városa díj első helyezettje 2022-ben a Budapest 13. kerületében megépült Vizafogó Park lett. A tervezés projektvezetőjét, Ripszám Eszter tájépítészt kérdeztük azokról a tervezési szempontokról, melyek segítették őket az ökologikus szemléletű új közterületi park létrejöttében.

A Több zöld várost Európának elnevezésű nemzetközi kampányba hazánk a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete közreműködésével 2021-ben kapcsolódott be. A kampány keretében hirdették meg az Európa Zöld Városa díjat hazánkban is azért, hogy a zöldfelületek biodiverz, fenntartható, előremutató megoldásait ösztönözzék a településeken. A versenyben azok pályázhattak, akik finanszírozták a zöldfelületek megvalósulását. A díjakat a HungaroGreen szakmai rendezvényen adták át.

A park elkészülte után szinte azonnal megjelentek a tóban a vadrécék és vízipókok
A park elkészülte után szinte azonnal megjelentek a tóban a vadrécék és vízipókok
Fotó: Megyesi Éva

A park területét mire használták korábban? Volt ott olyan épület, tárgy, aminek az anyagát újrahasznosíthatták?

Az építtető, Budapest Főváros 13. Kerületi Önkormányzata a park telkét korábban beépítésre szánta, de végül nagyon örömteli módon zöldterületté minősítette át. A fejlesztés célja a lakosság jólétét szolgáló új, kortárs, haladó szellemiségű és ökológiai szemléletű park kialakítása lett, ami lehetővé tette a 10 ezer négyzetméter alapterületű új zöldfelület létrehozását.

A kerületnek ezen a részén a múltban vasútvonalak haladtak át tehervágányokkal, a szomszédos telken áll még a Vizafogó vasútállomás régi épülete. A vasúti területnek csak két régi téglaoszlopa maradt meg, amit történeti emlékként újraépítettünk. Ez látható az új park bejáratánál.

A park területe beépítetlen, gyepes terület volt a gyalogos közlekedést jelző kitaposásokkal. Utóbbiakat is felhasználtuk a tervezéskor, ennek alapján született az útrendszer nyomvonala.

A 13. kerületi önkormányzat rendszeresen kikéri a lakosság véleményét az új beruházások előtt. Most milyen eredménnyel zárult a lakossági egyeztetés?

A koncepcióterv kialakítása előtt először az önkormányzat képviselőivel, majd a lakossággal együtt átgondoltuk a zöldfelület-fejlesztési funkciókat. Lakossági egyetértéssel létesültek a biodiverz növényágyások, a vízfelület, a futókör, a pingpong- és a csocsóasztal. Játszótér nem lett, de a fitneszeszközök telepítését megszavazták, közmegegyezés alapján megépülhetett a szolgáltatópavilon, az illemhely, a vendéglátóegység is. A többségi lakossági szándék döntötte el, hogy kutya nem vihető be a parkba. A kerítés a megbízó igénye volt, közbiztonsági szem­pontból tartották jónak. Mi örültünk volna, ha mindenki számára nyitott hatású park jön létre. Aztán kiderült, a látogatók számára a kerítés megadja a tisztelet érzetét a hely iránt.

Hogyan valósult meg ebben a parkban az ökológiai szemlélet? Voltak előképek ebben a témában?

Tanulmányoztuk a haladó ökológiai szemléletű parkokat, és a tapasztalatokat megpróbáltuk beépíteni. A Vizafogó Park végül nem lett klasszikus értelemben vett ökopark, a gondolatkörnek csak az alapjait emeltük be. A burkolatok kialakításakor például kifejezetten törekedtünk arra, hogy minél több vízáteresztő felület jöjjön létre. Az úthálózat gerincét alkotó fősétányok térkő burkolattal készültek a jól járhatóság és a funkcionalitás jegyében, viszont a tó partján és a kisebb utakon megjelenik a hagyományosan stabilizált zúzalékos felület.

A kiskockakő- burkolatot is vízáteresztő fugával terveztük. A teljes park területén sikerült megvalósítanunk a csapadékvíz helyszínen tartását, a zöldfelületeken elszikkad a csapadékvíz, nem kerül a csatornába.

Az épület tetőszerkezetének vápáiban összegyűlt vizet pedig visszavezetjük a tóba.

A tavat mint vízfelületet is az ökologikus gondolatkörbe sorolnám. Van ugyan fenntartási és energiaigénye, de javítja a mikroklímát, párásít, új élőhelyet teremt az állat- és növényvilágnak egyaránt. A park elkészülte után szinte azonnal megjelentek itt a vadrécék és a vízipókok. Fontos, hogy a fővárosban az élővilág vissza tudja foglalni az élőhelyét. Olyan növényfajokat és fajtákat választottunk a vegyes kiültetésekbe, melyek egymást segítik, illetve jól tudnak együtt élni.

A csapadékvíz zöldfelületre vezetésének milyen módszerét választották?

A tereprendezéssel és az utak megfelelő oldalirányú lejtésével elértük, hogy a víz egész egyszerűen lefolyik az egyébként jól járható és akadálymentes felületekről. Olyan helyeken, ahol ez nem volt lehetséges, mert például dombbal találkozik az útfelület, ott a gyep alatt az út mellett szivárgósávot hoztunk létre, hogy ne jelenjenek meg kimosódások és nagyobb tócsák. Nem használtunk kiemelt szegélyeket.

Melyek a növénykiültetések meghatározó fajai és fajtái? Miért azok mellett döntöttek? Tudatos volt a színválasztás?

Közönséges cickafark fehér virágai
Közönséges cickafark fehér virágai
Nagyon fontos volt számunkra a természetszerűség, az egymás melletti harmonikus színek alkalmazása. Ez részben tudatos volt, részben esztétikai érzés alapján választottunk. A vadvirágos rétek légiességét, a felhőszerűen virágzó növények jó arányát igyekeztünk megjeleníteni. Nem szerettünk volna hivalkodó, markáns kiültetést alkotni, a pasztellárnyalatokat alkalmaztuk. Az alapfajták sok helyen ugyanazok, a virágzók változnak, néhol markánsabbak. A cserjék közül meghatározóak a fehér som (Cornus alba Sibirica), a keskenylevelű parti fűz (Salix elaeagnos Angustifolia), a törpe fagyal (Ligustrum vulgare Lodense), valamint a babérmeggy (Prunus laurocerasus Piri). Az évelők és díszfüvek közül a legnagyobb darabszámban fehér virágú közönséges cickafark (Achillea millefolium) fehér virágú kerti szellőrózsa (Anemone × hybrida Honorine Jobert), rózsaszín virágú szőlőlevelű szellőrózsa (Anemone to­mentosa Robustissima), karthauzi szegfű (Dianthus carthusianorum), közepes rez­gőfű (Briza media), gyöngyperje (Melica ciliata), őszi nyúlfarkfű (Sesleria autumnalis), valamint olasz nyúlfarkfű (Sesleria nitida) látható a parkban.

A kis ligeterdőnek milyen szerepet szántak? A természet változatosságát igyekeztek ezzel jelezni?

Szerettünk volna egy körbejárható, andalgós, különlegesebb karakterű parkrészt is kialakítani, kifejezett rendeltetése nincs, egyszerűen a természet leképezése. Mint tanösvény, azért van egy kis ismeretterjesztő jellege. Ide jellemzően többtörzses bokorfákat ültettünk, ami a speciális karaktert és a játékosságot adja meg. A nagyobb gyepfelület mellett ezzel szerettük volna megjeleníteni a kontrasztot. Opáljuhar (Acer opalus), rézvörös fanyarka (Amelanchier lamarckii) és díszcseresznye (Prunus Accolade) többtörzsű példányait ültettük el. A bokorfák mellett az árnyékot adó, sorfa minőségű lombos fák közül korai juhar (Acer platanoides), juharlevelű platán (Platanus × ace­rifolia) és erdei fenyő (Pinus sylvestris) díszlenek.

A tervezők számára fontos volt a természetszerűség, a harmonikus színek alkalmazása
A tervezők számára fontos volt a természetszerűség, a harmonikus színek alkalmazása
Fotó: Megyesi Éva

Miben mutathat példát a lakosságnak a Vizafogó Park?

A park nincs túlbonyolítva, semmilyen különleges látványosság, gumiburkolatú játszótér nincs benne. Egy természetből inspirálódott klasszikus park jött létre, ami nem akart hivalkodni, ahol nagyobb a zöldfelület-arány. Meg szerettük volna mutatni, hogy a főváros belsejében, a panelházak között meg tud jelenni egy falatnyi természet. Ez a lényege. Az emberek jól érzik magukat, kiülhetnek a tó szélén a nyugágyakba, van hely az elcsendesülésre, a nyugodt pihenésre. Természetes anyagok jelennek meg, ott vannak a kis kockakövek, a szórt zúzalékkal fedett utak. Megtapasztalható, hogy a városban is lehet poros egy cipőtalp és úgy is rendben van minden. A tereprendezéssel kialakított gyepes terepplasztika mindig gyerekkel teli, pedig semmi más nincs, csak domb és gyep. A parkban megtalálhatóak azok a helyek, térelemek, amiket a gyerekek egy kis fantáziával a maguk által kívánt módon tudnak használni. Ebben a parkban egyszerűség és nyugalom van. Az anyaghasználatban a hídnál, az épületnél megjelenik a fa, a gabionfalakat nagy kövekkel terveztük, színhasználatában harmonikus az egész. Még a futóút zöldes árnyalatú gumiburkolata, illetve a fitneszeszközök körüli bézs árnyalatú biztonsági burkolat kiválasztásánál is törekedtünk a visszafogottságra.

Reményeink szerint a park talán észrevétlenül ízlésformáló, nincs sok inger, nincs szín- és anyagtobzódás. Egyszerűen csak hat az, hogy visszafogott és természetszerű dolgok veszik körül az ott tartózkodót.

Mennyire volt beleszólásuk abba, hogy az építészek milyen anyagokat használnak?

Mi, tájépítészek voltunk a generáltervezők, ezért már az elejétől bevontuk a munkába az építészeket. Nagyon jó észrevételeik voltak, közösen dolgoztunk, hasonló volt az ökológiai szemléletünk. A faburkolat például a kezdetektől nekik is a vezérelvük volt. Olyan szándék is volt, hogy a tó melletti épület tetejére napelemek kerüljenek, ami szintén ökologikus elképzelés. Ez egyelőre nem valósult meg, de a lehetősége megvan.

Van visszajelzésük arról, hogy a parkot mennyire szerette meg a lakosság?

Hivatalos adatunk nincs, de az építtető önkormányzat dolgozóitól, a környékbeli ismerősöktől hallva és a saját tapasztalatunk szerint is minden napszakban van látogatója, kisgyermekes családok, idősek, közelben dolgozók. Szeretik az emberek. A vendéglátó pavilon teraszán mindig ül valaki, szinte teljes kihasználtsággal működik.

Európa Zöld Városa díj 2022

  • A győztes munka megnevezése: Budapest Főváros 13. kerület, Vizafogó Park és pavilonépület
    1138 Budapest, Párkány utca 39–41. (az Esztergomi út és a Párkány utca által közrefogva)
  • Generáltervezés/tájépítészet: Objekt Tájépítész Iroda (Hómann János, Pécsi Máté, Ripszám Eszter, Wang Xiao)
  • Építészet: Archikon Építésziroda
  • Szobrász: Lestyán Goda János
  • Építtető: Budapest Főváros 13. Kerületi Önkormányzat
  • Megrendelő/lebonyolító: 13. Kerületi Közszolgáltató Zrt.
  • Tervfázisok: Koncepcióterv 2020. december; engedélyezési terv 2021. április; kiviteli terv 2021. június
  • Kivitelező: Parkfenntartó Kft.
Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2022/47 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ki fog sárgarépát tárolni?

Sárgarépa-termesztőknek szerveztek találkozót Zsombón, a Bálint család gazdaságában a Nunhems Hungary Kft., a BASF Hungaria Kft., a Seedplus Kft., a Koppert Hungária Kft., valamint a Carmeuse Hungária Kft. képviselői. A területbejáráson számos kérdés szóba került, a termesztett fajták, technológiai módszerek és termesztést segítő anyagok ismertetése mellett a kereskedelmi helyzetet is elemezték az előadók és a vendégek.

Törökországban is termálvízzel fűtenek

Miközben Európa-szerte sorra leállnak télre a zöldséghajtató üzemek a magas gázárak miatt, egyre több paradicsom érkezik Törökországból, mondta Fatih Kördemirci, a Kurt Group munkatársa.

Komposztáljunk kávékapszulát

A Nestlé Nespresso kávéüzletága papír alapú, komposztálható kapszulákat dob piacra. Az élelmiszeripari óriás azt reméli, hogy a környezetkímélő megoldással új vásárlókat tud megszólítani.

Tulipánünnep és ingyen tulipán

A tulipán hazájában külön ünnepnapot szánnak a tavasz egyik legnépszerűbb virágjának. Január harmadik szombatján virágtengerré változik Amszterdam egyik híres, múzeumok ölelésében fekvő tere, hogy örömöt csempésszenek az emberek életébe.

A gyűlölt íbisz mégis hasznot hoz

Ausztrália egyik őshonos madara, az malukui íbisz, nem túl népszerű a lakosok körében. Sokan csak "kuka-tyúknak" hívják, mivel előszeretettel túrja fel a szemeteseket élelem után kutatva, de akár az emberek kezéből is kikapja az ennivalót. Nem csoda hát, ha népszerűtlen madárnak számít hazájában.

GaLaBau 2022

A zöldfelületek és a szabad terek tervezésének, építésének, karbantartásának teljes körét lefedi Európa egyik legrangosabb szakkiállítása, a GaLaBau. A Magyar Kertépítők Országos Szövetsége által, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetével, a Magyar Tájépítészek Szövetségével és a Magyar Faápolók Egyesületével közösen szervezett őszi tanulmányúton részt vevő szakemberek a nürnbergi szakkiállítást is megtekintették.

A vizes élőhelyek megőrzéséért

A legrégebbi természetvédelmi államközi megállapodás az a bizonyos Ramsari Egyezmény, amely a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, a vízimadarak élőhelyeiről szól. Az egyezmény létrejötte a XX. század második felében jelentősen felgyorsuló vizes élőhelyek pusztulásának, valamint a vízimadarak eltűnésének az eredménye.

Változóban a globális tőzeg kereskedelem

A tőzegtermékek - legyen szó kiváló minőségű adalékanyagokat tartalmazó közegekről vagy hobbi célú, otthoni felhasználásra gyártott keverékekről – a fő alapanyag energia- és üzemanyag-igényes kitermelése és gyártása miatt nagyon kitettek az utóbbi hónapok árrobbanásának.

Ön mennyit tud a klímaváltozásról? - Tesztelheti, továbbjutna-e a középiskolások versenyén

Bárki kitöltheti azt a tesztet, amellyel 611 középiskolás csapat birkózott meg a Magyar Tudományos Akadémia Alumni Programjában szervezett, októberben indult tanulmányi versenyen. A második fordulóba 80%-os teljesítménnyel lehetett továbbjutni, ami 152 csapatnak sikerült.

A spenót vesekőképző hatása tejjel kivédhető

A spenót sok gyerek „nemszeretem” növénye, ám rengeteg előnyös tulajdonsága van. Klorofillja ipari és gyógyászati alapanyag. Ami pedig nem előnyös, az is kis trükkel kivédhető… Klorofillja jó antioxidáns, és egy másik hatóanyaga a pihentető alvást segíti.