0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 13.

Tűlevelű ritkaságok

Az ország nyugati szegletében található Horváth László egyszemélyes kertészete, amely ritka vagy különleges fenyőfajták oltványkészítésére és értékesítésére szakosodott. A Sopronhoz közeli fenyőgyűjtemény és faiskola több mint 800 fajtát szaporít. Páratlanul gazdag kínálatával a tulajdonos a kertépítők figyelmét is szeretné felhívni a tűlevelű örökzöldek változatos felhasználási lehetőségeire.

A Kertészeti Egyetem kertépítő szakirányát az 1970-es évek végén fejezte be Horváth László, és a diploma után végzettségének megfelelően hosszú évekig kertépítéssel foglalkozott. Magyarországon és Ausztriában dolgozott magánszemélyek és nagyobb cégek megbízásából. A növénybeszerzések során szembesült azzal, hogy akkoriban mennyire kevés dísznövény volt elérhető a termelőknél, sokszor 80-100 kilométert kellett megtenni, mire a megfelelőt be tudták szerezni.

A legnagyobb hiány fenyőfélékből volt, pedig nagy igény mutatkozott rá. Innen jött az ötlet, hogy amit csak lehet, ő maga kezdjen el szaporítani.

Sok más vállalkozóhoz hasonlóan eleinte Horváth László is csak a kertépítői munkából származó bevételét egészítette ki, először alig 100 négyzetméternyi területet rendezett be nagynénje kertjében. Kezdetben cserjéket és fenyőféléket szaporított, majd fenyőoltványokat nevelt, és rövid idő alatt nagyobb örömét lelte benne, mint a kertépítésben. Fenyők iránti szeretete egyszer csak hivatássá vált. A kertészetét akkor tudta nagyobb léptékben bővíteni, amikor kárpótlási jegyért megvásárolt egy Sopron melletti 2,7 hektáros területet, ahol a kertészet mellett gyep, haszonkert és egy tucatnyi cédrusféléből kialakított cédrusliget is helyet kapott.

Oltványok főszerepben

A Sopron nyugati felén elhelyezkedő faiskolájában kertépítőket, faiskolásokat és kertészeti árudásokat szolgál ki. Fő tevékenységként elsősorban cserepes fenyőket olt. Jellemzően 9 × 9 centiméteres, esetenként 10 × 10 vagy 11 × 11 centiméteres cserépben árusítja őket szabadföldi, földlabdás vagy konténeres továbbnevelésre.

Évente több mint 800 különböző fenyőfajtából tud oltványt készíteni.

Az általa összeállított komposztföldben előnevelt alanyokra oltja a hozzá illő fajtákat oldallapozással, oldalékezéssel vagy chipszemzéssel. Csak szükség esetén permetezi a növényeket, és többnyire táp­anyagot sem adagol a jó minőségű komposztnak köszönhetően. Nem használ tőzegalapú keverékeket, hosszú érlelésű komposztját alginittel, homokkal, darálékkal dúsítja, így az oltványok erősek és strapabíróak maradnak.

Egy évben kétszer olt: a tél végi, kora tavaszi időszakban, majd nyár végén, kora ősszel. A következő év elvihető növényeiről az előző év júliusában tájékoztatja vásárlóit, rendelésre dolgozik, szabad készletet egyáltalán nem tart fenn. A megrendeléseket az érkezés sorrendjében feldolgozza, innen kalkulálja azt ki, hogy miből mennyit kell oltania. A kis kertészet oltási kapacitása véges, ezért értelemszerűen a későn rendelőket már nem biztos, hogy ki tudja szolgálni az adott oltvánnyal.

Az előző nyár végi oltásból származó oltványok a következő év májusában, júniusában vihetők el, míg a tavaszi oltásból szeptember második felétől kezdi értékesíteni az oltványokat.

A fenyő alapfajokat csak alanyként használja, amire a kertépítők, díszfaiskolák által keresett fajtákat vagy éppen a különleges, ritkaságnak számító fajtákat oltja. Az oltógallyakat hazai gyűjtőktől és magyar vagy külföldi faiskoláktól szerzi be, esetenként ő szedi le külföldön az anyanövényről. Sokszor szembesül azonban azzal, hogy számos, jó tulajdonságokkal bíró, a mi klímánkon remekül helytálló fajta csak azért marad készleten, mert nem ismerik a fajtákat a kertépítők.

Az oltványkészítést kiegészíti a nagyobb konténeres és földlabdás fenyőfélék értékesítése, de ezekből az egyszemélyes faiskola nem tud komoly mennyiséget felhalmozni. Földlabdásan a területen jól termeszthető és a kedvelt fajtákat ülteti ki pár százas tételben évenként. Mindegyiket maga készíti, nem vásárol. Minimális műveléssel, zöldtrágyázással és talajtakarással neveli a növényeket. A földlabdás növényeket évente egyszer, tavasszal árulja ki.

Az utóbbi években vált jellemzővé, hogy a nehéz fizikai munkára egyre kevésbé lehet szezonális munkaerőt találni, és a szárazabb talaj miatt a kitermelés is mind nehezebb.

Bár a földlabdás árura mindig van és volt kereslet, elképzelhető, hogy a jövőben már egyáltalán nem értékesít így növényeket.

Az oltványok és földlabdás növények mellett konténeres fenyőket is értékesít kertészeti árudák, kertépítők részére. Évente több száz fenyőt nevel a különleges és szép fajtákból, valamint néha a nagy mennyiségben keresett népszerű fajtákból, amelyek szintén kizárólag oltottak. A növények 2-3 literes, 4-5 literes vagy nagyobb konténerekben, saját komposztföldben növekednek. Ennél nagyobb konténerbe nem ültet, mert nem használ tőzeget, s így a tövek mozgatása sokkal nehezebb lenne egy bizonyos méret felett.

Garancia a növényekre

A kertészetben magánszemélyek, kertbarátok, gyűjtők is vásárolhatnak időpontegyeztetést követően, ők azonban a listaárhoz képest felárat fizetnek.

Horváth László azokra is gondolt, akik részletesebben szeretnék megismerni az oltványkészítés módját vagy a fenyőfajtákat: az érdeklődők óradíj ellenében betekintést kaphatnak a kertészetben folyó munkákba, a technológiába, és szaktanácsot is kérhetnek.

Ha bármilyen probléma felmerülne, amely a növény pusztulásához vezetne egy éven belül, s jogos a reklamáció, akkor megegyezés alapján pótolja az elhalt növényt.

Bővülő vevőkör

Horváth Lászlóhoz hosszú évek óta visszajár a kölcsönös bizalmon alapuló, hűséges ügyfélköre, ám új vásárlókra is mindig szükség van. Ezért a kertészet a HungaroGreen 2022 kiállításon is bemutatkozott, és nagyon jó tapasztalatokkal tért haza. Nemcsak azért, mert rengeteg régi jó ismerőssel találkozott, hanem azért is, mert rengetegen érdeklődtek az oltványok iránt, volt, aki a kiállítást követően máris leadta a rendelését. A kiállításon elsősorban a konténeres növényekre helyezte a hangsúlyt. Arra is szerette volna fölhívni a figyelmet, hogy mennyire változatos szín-, méret- és formavilágot képviselnek az örökzöldek. Sokoldalúan és változatosabban lehetne felhasználni őket a hazai kertekben, parkokban; ehhez azonban a kertépítő, kertész szakembereknek is alaposabban meg kell ismerniük a rendelkezésre álló fajtákat.

Forrás: Kertészet és Szőlészet