0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Van környezetszennyezőbb a kapszulás kávénál

A kutatók azt vizsgálták, hogy összességében a kávé teljes életciklusát figyelembe véve melyik változat a legjobb és legrosszabb hatással a környezetre.

A Québeci Egyetem kutatói arra jutottak, hogy a filteres kávéfőző még a kapszulásnál is környezetszennyezőbb – írja az Infostart a BBC-re hivatkozva. A kutatás során azt számolták ki, hogy 280 milliliternyi kávé lefőzésekor mennyi üvegházhatású gáz keletkezik. A filteres esetében pedig több kávét kell használni, így válik szennyezőbbé, mint a kapszulás.

„A második legpazarlóbb módszer a french press, a dugattyús kávéfőző használata a felhasználandó kávémennyiség miatt. A kapszulás kávé csak ezután következik, a kutatás szerint 11-13 gramm kávét spórol adagonként az, ha kapszulával főzik. A negyedik vizsgált módszer az instant kávé volt, mely a legkörnyezetkímélőbb alternatívaként jelent meg.”

– írja az Infostart.

A kutatók azt javasolják, hogy igyunk kevesebb kávét – vagy legalábbis használjunk kevesebbet a főzéshez – , és kapszulás esetén szerezzünk be újratölthető kapszulákat.

Forrás: Infostart