Ahogyan a legenda szerint Néró császár felgyújtotta Rómát, Szentpéteriék Nérója tűzbe hozta a Kunsági borvidéket, a borkedvelő közönséget.
„Amikor 12 évvel ezelőtt elkezdtünk foglalkozni a Néróval, akkor abban az időszakban kezdett a világ-, a magyar borfogyasztási divat a gyümölcsösebb borok felé fordulni. Ez a Nérónak rendkívül kedvezett, ráadásul a megszokottól eltérő, különleges bort lehet belőle készíteni.
Nagyon jó, amikor egy bortípus kitűnik a többiek közül, miközben azokat az értékeket is magába hordozza, amit a többi”- kezdte beszélgetésünket Szentpéteri Attila, a Szentpéteri Borpince tulajdonosa, talán az egyedüli csemegeszőlő, amiből vörösbor készíthető. Csizmazia József és Bereznai László nemesítették 1965-ben az Eger 2 (Seyve-Villard 12375 sel.) és a Gárdonyi Géza (Medoc noir x Csaba gyöngye) keresztezésével. Nagyon szép illatvilággal rendelkezik, ami nagyszülői oldalról a Csaba gyöngyétől eredeztethető, míg a színanyagát a Medoc-tól örökölhette.
A szakember felhívta a figyelmet az különbözteti meg a többi fajtától a Nérót, hogy csemege szőlőnek nemesítették, ízes, finom zamatú szőlője van. „Csemege szőlőt nem szokás borászati célra termeszteni, hiszen nagyon lágy, viszont a Nérónak a szüret időpontjában még 6,5-6,8 a savtartalma, sokkal harmonikusabb borokat lehet belőle készíteni, mint a festőlevű szőlőkből”- magyarázta a borász, ráadásul nagyságrenddel nagyobb a rezveratrol tartalma, mint a többi kékszőlőnek.
A pincészetnél nem hagyták nyugodni a Nérót, bár pezsgőt nem, de gyöngyöző bort készítettek belőle. Sőt a Néró trió, ma már tulajdonképpen Quartet, mert elkészült a Cabernero, a prémium rozé, de a reduktív technológia mellett rozéja alkalmas fahordós érlelésre is, amit limitált mennyiségben adnak csak ki.
Így Szekszárdon már több borásznál találkozhatunk a fajtával, de például Villányban és más borvidékeken is fognak telepíteni. Nagyon örülök, hogy hozzájárulhatunk ahhoz, hogy megmutassuk a Néró értékeit”- hangsúlyozta Szentpéteri Attila.