Back to top

Zöld kiajánlás: konkrét javaslatokat kapnak a gazdák

A 2023-2027-es Közös Agrárpolitika idei indulásával megváltozott a területalapú támogatások rendszere: jelentős szerepet kap az Agro-ökológiai Program (AÖP), melynek keretében a környezeti és természeti értékek megőrzését célzó vállalásokért plusz támogatást lehet igényelni.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azzal is segíti az érintetteket, hogy ennek hatékony igénybevételéhez javaslatot tesz minden kamarai meghatalmazással rendelkező gazdálkodónak.

A kamara mintegy 70 ezer gazdának küldött, illetve küld e-mailben a speciálisan a saját gazdaságára vonatkozó „zöld kiajánlást”, javaslatot, hogy mely vállalások mellett célszerű döntenie.

Az AÖP keretében – a talaj, a felszíni és a felszín alatti vizek, illetve az élővilág megőrzése érdekében – tett vállalások alapján igényelhető támogatást évente, az egységes kérelmek benyújtásakor kérelmezhetik a gazdálkodók. Ehhez (az egyes eltérő földhasznosítási módokra vonatkozóan) a jogszabályban felsorolt gyakorlatok közül kell választaniuk. Amennyiben valaki az AÖP támogatás igénybevétele mellett dönt, igényléskor hasznosítási módonként minimum kettő pont értékben kell előírást választania.

A kamara által a gazdálkodóknak küldött „zöld kiajánlásban” javasolt gyakorlatok a KAP Stratégiai Terv környezeti teljesítménye és indikátor vállalásai teljesítése szempontjából kerültek meghatározásra.

A kiajánlást egy algoritmus határozta meg – amely állami adatbázisok (IIER és MePAR) alapján készült – azokra az AÖP vállalásokra, amik megfelelhetnek adott gazdaság környezeti jellemzőinek, ezáltal segítik a gazdálkodót a döntéshozatalban.

Természetesen a gyakorlatok választását számos más adottság is befolyásolhatja (pl. ÖKO vagy AKG támogatás igénylése, Natura 2000 hálózattal való érintettség), ezért a vállalásokat ezek ismeretében lehet megtenni.

A kamara falugazdászai az idei évben is készséggel állnak a gazdák rendelkezésére a támogatási kérelmek beadásában, egyúttal segítik őket abban is, hogy az AÖP szempontjából leghatékonyabb vállalások mellett döntsenek.

További információk a támogatásokról: www.nak.hu/kap-2023-2027

bata_teheneszet_014.jpg

Fotó: Csatlós Norbert

Az AÖP keretében választható gyakorlatok:

Szántó hasznosítási mód esetén választható előírások: talajtakarás szántóterületeken; növénytermesztés diverzifikációja; ökológiai jelentőségű területek kijelölése; táblaméret korlátozás; méhekre veszélyes szerek használati tilalma szántón; karbamid műtrágya használat szántóföldi területen; mikrobiológiai készítmények alkalmazása szántóföldi területen; talaj/növénykondicionáló szerek alkalmazása szántóföldi területen; forgatás nélküli talajművelés.

Gyep hasznosítási mód esetén választható előírások nem Natura gyepek esetén: gyepek megőrzése; pásztorló vagy szakaszos legeltetés; a gyepek legalább évi egyszeri kaszálása; kizárólag alternáló kasza használata. Gyep hasznosítási mód esetén választható előírások Natura gyepek esetén: pásztorló vagy szakaszos legeltetés; kizárólag alternáló kasza használata.

Ültetvény hasznosítási mód esetén választható előírások: mikroöntözési technológiák alkalmazása az ültetvényterület legalább 50%-án; méhekre veszélyes szerek használati tilalma ültetvényekben; biológiai ágensek alkalmazása ültetvényekben; mikrobiológiai készítmények alkalmazása ültetvényekben; talaj/növénykondicionáló szerek alkalmazása ültetvényekben; ültetvények talajtakarása mulcsozással, egyéves sorköztakaró növények termesztésével; ültetvények talajtakarása évelő kultúrák fenntartásával vagy gyepesítéssel; karbamid műtrágya használat ültetvényekben.

Forrás: 
NAK sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Farkastörvény?

A farkas a hazai fauna egyik őshonos, ökológiai szempontból fontos faja. Ám pechjére ragadozó, így lépten-nyomon összetűzésbe kerül az emberrel. S általában ő húzza a rövidebbet…

A floridai cukornád termesztő digitális tervei kikristályosodnak

Évek óta több milliárd dollárnyi technológiai innováció árasztja el az amerikai mezőgazdasági szektort is, és a gazdálkodási folyamat során a legkorszerűbb adatgyűjtést és -elemzést ígérik. Egyes gazdaságok csak most kezdik kitalálni, hogyan lehet ezeket az adatokat működésbe hozni.

Közvetlenül beküldhetőek az adatok a Nemzeti Talajtani Adatbázisba

Elindult a Nébih új szolgáltatása, amely lehetővé teszi a közvetlen adatbeküldést a talajvizsgálatokat végző laboratóriumok számára a Nemzeti Talajtani Adatbázisba. A frissített WEB-API szolgáltatás WSDL leírása elérhető a hivatal honlapján.

Átfogó kiadványt készített a NAK a hazai agrárium kihívásairól, fejlődési lehetőségeiről

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az elmúlt hónapokban – a globális tényezőket is figyelembe véve – széles kitekintésben és részletesen is értékelte az ágazat helyzetét, fejlődési lehetőségeit, és a hatékonyságot, versenyképességet javító konkrét javaslatokat fogalmazott meg.

Szoros együttműködést követel a természetkárosító bűncselekmények elleni fellépés

A klímaválság mellett ökológiai válság tanúi is vagyunk, amely válaszlépésekre kell, hogy késztessen minket – jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a LIFE SWIPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) projekt záróeseményén, kedden.

A városi méhlegelők hatásait vizsgálják Szegeden

A Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden - közölte Ézsiás Tamás, a civil szervezet munkatársa kedden.

Zöld technológiaváltást sürget a KAP új támogatási rendszere

Új támogatási rendszer lép életbe a Közös Agrárpolitikában, amely minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet az ágazat környezettudatos működésére. Emellett a támogatások újfajta elosztása, a kisebb gazdaságok segítése is megvalósul a 2023-2027-es ciklusban.

Környezetbarát növénytálcák

A holland Modiform cég két új növénytálcát fejlesztett ki. Az egyik sorozat automata cseréptöltő rendszerekhez alkalmas, és természetesen újrahasznosítható. A másik új terméket kifejezetten a ciklámentermesztés igényének figyelembevételével készítették.

Miért dalolnak a madarak? Olvassa és hallgassa!

Íme, a napkelte kórus leggyakoribb részvevői. A természetben élő madarakat a különböző erősségű napfény ébreszti fel. Talán ezt ők éppen olyan áldott dolognak érzik, mint azok az emberek, akik reggel elektronikus zörejek helyett madárdalra ébredhetnek.

Minden adott a jó szőlőterméshez

Az időjárási viszontagságok, elsősorban a hűvös miatt lassan fejlődik a szőlő, minden esély és feltétel adott hozzá, hogy idén kiváló borok készüljenek a jó minőségű szőlőből, mondja Kocsis László szőlőnemesítő és szőlőtermesztő, akinek cége, a Göcsej Gyümölcse Bt. Zalaapátiban rendelkezik ültetvénnyel.