Az orvvadászat tudományos szinteken is szerteágazó problémakört okoz, a megoldások keresése egyelőre igencsak parttalan.
Vadorzásnak azt a cselekedetet nevezik, amikor valaki vadászterületen, vadászati jogosultság nélkül, illetve idegen vadászterületen vadászként, engedély nélkül a vad elejtésére vagy elfogására irányuló tevékenységet végez.
Első olvasatra a definíció pontos, azonban górcső alá véve felsejlik, hogy a vadorzásnak vannak olyan szintjei, esetei, amik bár a büntetőtörvénykönyv szerint bűncselekménynek minősülnek, orvvadászati mivoltuk viszont ellentmondásosságot ébresztenek. Mindenesetre az orvvadászat fogalma alá tartozó tevékenység Magyarországon 2012 óta bűncselekménynek számít, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A konferencián Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora köszöntőjében elmondta:
– márpedig a sötétzöld világszemlélet és az a mögött megbúvó zöld politika mindinkább azzal fenyeget, hogy bizony a vadászat idővel ellehetetlenül, az ellene való mind radikálisabb fellépés pedig eltérő társadalmi és kulturális szinteken is egyre erősödik.
Kovács Zoltán, a Nimród Vadászújság főszerkesztője kifejtette, hogy a 2021-es Egy a természettel – Vadászati és természeti világkiállítás nemcsak a vadászatot mint tevékenységet kívánta szemléltetni, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy élő és folyamatosan fejlődő tevékenységről van szó, amely foglalkozást és publicitást igényel. Véleménye szerint a vadorzás egyidős a törvényileg szabályozott vadászatéval, ami feltehetően I. László 1091–1095) uralkodásának idején történt.
Marghescu Tamás, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) nagykövete előadásában példaként felhozta, hogy a középkori Angliában vadorzásért akasztás, kasztrálás, megvakítás vagy szarvasbőrbe varrás, esetleg mérges kutyák általi „levadászás” járt. (Hazánkban a három év szabadságvesztés ehhez képest smafu.)
A Földön hetente (!) két vadőr hal meg orvvadászok általi tűzharcban, 12 óránként egy orrszarvú és naponta 96 afrikai elefánt pusztul el orvvadászok kezétől, ezeket a számokat pedig csak alátámasztja, hogy 2013-ban 343 orvvadászt tartóztattak le vagy halt meg Dél-Afrikában.
Ezek alapján joggal vélekedhet úgy Marghescu Tamás, hogy az orvvadászat kifejezés nem helytálló a vadorzásra, mert benne szerepel a vadászat szó, amivel nem lehet ezeket a gonosztevőket megilletni. Szerinte a vadorzó vagy a rapsic sokkal megfelelőbb kifejezés az ilyen emberi tevékenységre.
Marghescu Tamás a vadorzók kapcsán párhuzamot vont azzal a társadalmi magatartásformával, amikor egy bűnözőt celebként, hírességként predesztinálnak (Ted Bundy, Robin Hood, a Whisky-s stb.).
Konkrét rajongótábor imádkozott azért, hogy ne kapják el, ám a végzete idővel mindenkit elér. Egyik portyájakor szembetalálta magát egy helyi vadőrrel, aki a menekülő rapsicot hátba lőtte, és életét vesztette. Az elhunyt vadorzó halálának napján hívei minden évben meglátogatják sírhelyénél, és tisztelegve „kollégájuk” előtt, a többi rapsic egy zergebakot szúr fel fejfájára.
A világban a fekete kontinensen a legnagyobb a vadorzási ráta, köszönhetően a bőséges vadállománynak, a nyomornak és az éhezésnek. Namíbiában például külön természetvédelmi őrökkel őriztették a még élő, de már veszélyeztetett vagy fokozottan veszélyeztetett állatokat, mígnem az ottani vezetőség megoldást talált a problémára.
Az infrastrukturális beruházásokkal számos munkahely is létrejött a helyiek részére, és a megfelelő fizetéssel elérték azt, hogy a vadorzást nullára csökkentsék. Ugyanakkor a szabályozott vadászattal a vadfajok állománya megerősödött, majd gyarapodott, és mára egy fenntartható vadgazdálkodást folytat Namíbia, vadorzási incidensek nélkül. Ez egy rendhagyó, ám üdvözítő példa, az öreg kontinensen ez persze kivitelezhetetlen…
Elek Balázs, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára az orvvadászat bírói gyakorlatát ismertette. Komoly dilemma volt a jogalkotáskor, hogy a büntetőtörvénykönyv melyik fejezetében szerepeljen az orvvadászat, végül a XXIII. fejezetben szereplő A környezet és természet elleni bűncselekmények 245 paragrafusában kapott helyet.
Ugyanakkor az orvvadászat válfaja sem elhanyagolható kérdéskör. A vadorzó lehet vadászjeggyel nem rendelkező, vadászterületen garázdálkodó; vadászjeggyel rendelkező, vadásztársasághoz nem tartozó; vadászjeggyel rendelkező vadásztársasági tag, aki más társaság vadászterületén vadászik, vadászjeggyel rendelkező vadásztársasági tag, aki a tagságához tartozó vadászterületen vadászik, de nem a vadászati idényében ejtette el az adott vadfajt; nem abba a körzetbe vadászik, ahová beírta magát a beírókönyvbe; egyáltalán nem írta be magát a beírókönyvbe; tiltott célzó és/vagy optikai eszközökkel vadászik, és még lehetne sorolni.
Ezek mind a vadorzás ágai, és itt ítélkezés nélkül megkérnék minden vadászembert, hogy tegye szívére a kezét és vallja meg magának, ha a felsoroltak valamelyikével nem találkozott már életében… Vitathatatlan, a vadorzás szintjei különböznek, mondjuk aközött, aki légpuskával a kertjében örvös galambot lő, vagy aközött, aki január 1-jén mezei nyulat lő (vadászati idénye október 1. – december 31.), vagy aközött, aki az illegális trófea- és/vagy vadhús-kereskedelem részeként kíméletlenül és mohón öli a vadat.
Farkas Éva rendőr alezredes, a Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Osztályának főreferense ismertette a rendőri eljárásban regisztrált orvvadászati bűncselekmények számának alakulását 2015–2022. között.
A tavalyi évet figyelembe véve 75,5 százalékban a vad elejtésére vagy elfogására irányuló tevékenység közben fogták el a vadorzókat, ezen beül is 74 százalékot tett ki a jogosultság nélküli vadászterületen történő orvvadászat, 1,5-öt pedig idegen vadászterületen engedély nélküli vadászat. Az esetek 7,5 százalékában a vadorzó elejtette vagy elfogta az éppen vadászati tilalmi idő hatálya alá eső vadfaj egyedét, továbbá 17 százalékot tett ki azon esetek száma, amely során tiltott vadászati eszközzel, vagy tiltott vadászati módon vadfaj egyedét ölte meg, illetve védett vagy fokozottan védett gerinces állat elejtésére vagy elfogására irányuló tevékenységet végzett.
Ez bár elhanyagolható mennyiségnek tűnik, ellenben az e tevékenység során terítékre hozott vad eszmei, vadhús-, trófea- és genetikai értéke felbecsülhetetlenné teszi a vadorzásból származó kártétel nagyságát.
Agyaki Gábor, az Országos Magyar Vadászkamara hivatásos vadászainak alelnöke az általa átélt gyakorlati példákon keresztül mutatta be az orvvadászat velejét. Mint ismertette, a tűzfegyverek megjelenése előtt a verem volt a legnépszerűbb vadelejtési módszer, aztán jöttek a különböző csapóvasak, tőrök, egyéb szúróeszközök, amik a tűzfegyverrel szinte teljesen kikoptak, kivéve a hurkot! A hurkozás az egyik legrégebbi, és a mai napig talán az egyik leggyakrabban használt módszer. Kihelyezése könnyű, költsége jelentéktelen, ellenben hatásos, és nem utolsósorban nehezen felfedezhető.
A különböző korszakokban más-más néven illeték az orvvadászokat. Az 1800-as években vadorzónak hívták azt, aki orvvadászatra adta a fejét. Német nyelvterületen, így hazánkban is, a 20. század végégi sokan raubschütz-nek, azaz ’tolvaj lövő’-nek hívták őket. A rapsic már a svábosított forma. Hazánkban jelenleg a hivatalosan elfogadott a orvvadász kifejezés.
Vadászat közben bizony előfordulhat, hogy egy olyan bak, szarvas vagy muflon kerül a vadász elé, ami (és itt egyszerűen nem lehet más szóval élin) megigézi. Ekkor a vadászban beindul a birtoklási vágy, a vadászösztön, aminek képtelen ellenállni, és bár tudja, hogy az adott trófeás vadnak éppenséggel nincs vadászidénye, kora, vagy a terület adottságai miatt kímélendő, ám ezen felül kerekedve megcélozza és terítékre hozza a kivételesnek gondolt vadat. Ez egyeseknél esetlegesen elfogadható, megbocsátható magatartás, de ettől még bűncselekmény. A belső vadorzás, azaz amikor a vadásztársasági tag a vadásztársaság területén belül kifejezetten hússzerzés céljára lő éppen nem vadászható vadat, a vadorzás egy még súlyosabb szintje, és még ennél is nagyobb bűn, ha mindezt a terület hivatásos vadásza követi el.
Ez a mai modern orvvadászat, amelynek célja nagy tételben a vadhús értékesítése éttermeknek, felvásárlóknak. Ilyenkor jól megszervezett csapatban dolgoznak az orvvadászok: egyik fele az első kocsiban a vadat lövi, míg a mögöttük elmaradó terepjáró a lelőtt vadat szedi össze. Ezek a csapatok szinte kizárólag éjjel tevékenykednek, és mindenféle modern célzó és éjjellátó eszközzel fel vannak szerelkezve.
Agyaki Gábor szakmai pályaútja alatt már többször is összetűzésbe keveredett orvvadászokkal. Vadásztatás során ütötték már le hátulról a kísért vadásszal együtt, közrefogták az autóját fatolvajbandák, puskáját elkobozták az orvvadászok, és ellene fordítva kis híján tarkón lőtték (szerencséjére fegyvere éppen nem volt megtöltve), keveredett tűzharcba, tehát sok mindent látott már az orvvadászatról, éppen ezért érdemes megfogadni tanácsát:
A félelmükből fakadó kiszámíthatatlanságuk miatt nem szabad sarokba szorítani őket, ezzel megelőzve az esetleges tűzpárbaj kialakulásának lehetőségét. Egy biztos, egyetlen hivatásos vadásznak se legyenek illúziói, ne gondolja, hogy az ő kerületében nincsen orvvadász. Ez az »ágazat« időről időre, generációkról generációkra »újratermelődik«.”
Az előadások közszolgálati szegmensében szó volt még a rendőrségi statisztikákról és felderítési gyakorlatról, az igazságügyi szakértők szerepéről, a genetikai vizsgálatok lehetőségeiről a felderítésben, az állatkínzásról és az orvvadászat és vadvédelem törvényi szabályozásának történetéről.
