A Program a Corteva 2030-as fenntarthatósági céljaival összhangban támogatja a nők mezőgazdasági szerepvállalásának erősítését és pályázati lehetőséget nyújt számukra.
„A TalentA megteremti a lehetőséget az agráriumban dolgozó nők számára, hogy új ötleteket, üzleti- és fenntarthatósági megoldásokat osszanak meg egymással és a magyar társadalommal” – nyilatkozta Borsos László, a Corteva magyarországi ügyvezető igazgatója. „A vállalat jelentős lépéseket tett, hogy megismerje és felmérje a mezőgazdaságban dolgozó nők igényeit és kihívásait. A Magyar Női Unióval karöltve készek vagyunk arra, hogy folytassuk azt a munkát, amit két évvel ezelőtt kezdtünk és támogassuk a magyar agráriumban dolgozó hölgyek szakmai fejlődését. Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan programot tudtunk Magyarországra hozni, ahol a nők egymást segítve tudnak tanulni és fejlődni. Bízunk benne, hogy sokan fognak idén is csatlakozni ehhez a nagyszerű közösséghez” – tette hozzá László.
Batthyány-Schmidt Margó, a Magyar Női Unió (MNU) elnöke a programmal kapcsolatban úgy fogalmazott: időszerű, hogy a vidéki nő képe, a vidéki élet fontossága, hozzáadott értéke jelentősen megváltozzon.
A városban élőket a vidéki élet, az agráriumban tevékenykedő nők jelentős százaléka szolgálja ki. Legyen szó az asztalra kerülő zöldségekről, a húsvéti sonkáról, bárányról, borról vagy akár az agrár turizmusról – biztos, hogy a vállalkozások mögött nagy számban találunk női gazdákat. Azt is hozzátette, ezen a területen is generáció váltásra van szükség, ehhez minden eszközzel vonzóvá kell tennünk az agrár-vállalkozást, mint lét- és megélhetési formát. Felelősek vagyunk egymásért, a következő generáció jövőjéért, a földért.
A mezőgazdaságot és a területen dolgozó nőket vissza kell helyeznünk az őket megillető helyre.
Ehhez járul hozzá képzéssel, naprakész ismeretekkel, új módszerekkel, környezettudatos hozzáállással és anyagi támogatással az olyan kezdeményezés, mint a Corteva által indított TalentA Program. Jó lenne minél több hazai cégnek is felismerni az ebben rejlő potenciált, hiszen amit rövid távon adunk, azt hosszú távon megsokszorozva kapjuk vissza.
2023 április 16.-ig még van lehetőség jelentkezni a programra a https://talentahu.org/jelentkezes felületen leadott hiánytalanul kitöltött jelentkezési lappal.
A képzés végén azok a résztvevők, akik sikeresen teljesítik a kétlépcsős programot, és projektötleteik összhangban vannak a Corteva Agriscience 2030 fenntarthatósági céljaival, lehetőségük van pályázni a megadott támogatásokra. Ilyen például a világ egyes részein tapasztalható éhínség csökkentése, a közösségek élelmezésbiztonságának fejlesztése, az ivóvíz minőségének és hozzáférhetőségének javítása valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelem.
A teljes támogatási összeg idén is bruttó 3.250.000 forint, melyet nyertes projekt között osztanak fel, az első helyezett bruttó 1.500.000 Ft a második helyezett bruttó 1.000.000 Ft a harmadik helyezett bruttó 750.000 Ft díjazásban részesül.
A szakértői bizottság által elbírált pályázatok 2023 őszén kerülnek bemutatásra a program zárásaként megrendezett díjátadó eseményen .A nyertes projektek egy 6 alkalmas mentoráláson vesznek részt, melynek keretében segítséget kapnak a szakmai kérdésekben és támogatják a projektjük elindulását.
2021-ben indult
A Corteva TalnetA Programja Magyarországon 2021 novemberében indult el először: az első, online oktatási szakasz során az ország 17 megyéjéből jelentkező 29 női gazdálkodó 17 online előadáson vett részt, melynek során elsősorban a vezetői készségeik, vállalkozási, pénzügyi és mezőgazdasági ismereteik területén neves szakemberek támogatásával bővíthették tudásukat. A Programot húszan végezték el sikeresen, így egyrészt oklevélben részesültek, másrészt mezőgazdasági projektötletükkel pályázhattak a mikroprojekt versenyre. A Szakértői Bizottság által kiválasztott legjobb három pályamű összesen bruttó 3 250 000 forint díjazásban részesült, emellett az első három helyezett projektjük megvalósításának támogatására egy 6 alkalmas mentorálást vehetett igénybe.