Azzal talán mindenki tisztában van, hogy szenvedést okozunk az aranyhalnak, ha gömbakváriumban tartjuk, de számos más állatvédelmi elvet is be kellene tartaniuk a hobbiakvaristáknak. Az etikus díszhaltarás és -kereskedelem híve Tamus-Juhász Emese, díszhalkereskedő, halászati és halgazdálkodási szakmérnök, aki szerint
Az etikus díszhaltartás nem más, mint ha a haltartó figyelembe veszi a díszhal természetes igényeit és törekszik ennek megfelelő életkörülmények kialakítására. Vagyis az akvárium mérete, kialakítása, a víz minősége és hőmérséklete a benne élő halfajok számára a legkedvezőbb, legélhetőbb.
Etikátlan tenyésztés
Emellett az akvarista nem vesz meg olyan állatot, amelynek korábban szenvedést okoztak, illetve olyan „kialakításúak”, hogy egész életükben szenvednek. Ilyenek például a génmódosított halak, amelyeket tudományos célra szántak, hogy például az űrbéli létüket tanulmányozzák, de 2003-ban kereskedelmi forgalomba is kerültek. Egyébként
a GMO-halak kereskedelme és előállítása, tenyésztése az EU-ban tilos!
Ugyancsak etikátlan tetovált vagy festett halakat tartani. Ezen állatokat ugyanis úgy „állítják elő” hogy festékanyag-tartalmú táppal etetik, illetve festett vízben tartják a halakat. Még ennél is durvább, amikor festékbe mártva hozzák őket forgalomba, vagy tetoválják, illetve a bőrük alá injektálják a festéket. Utóbbiakat természetesen érzéstelenítés nélkül. Gondoljunk csak bele, mekkora fájdalmat élhetnek át ezek a halak – jó részük nem is éli túl a beavatkozást! Sajnos
az Európai Unióban – bár az előállításuk tilos – a festett, tetovált halak kereskedelme engedélyezett.
Ahogy más állatfajok esetében, úgy a díszhalak között is vannak olyanok, amelyeket a tenyésztők furcsa ízlése hívott életre, de míg mondjuk, egy kopasz kutya vagy macska egyébként jól érzi magát a bőrében, egy olyan betta, amely a „gyönyörű, fátyolszerű úszói” miatt mozgásképtelen csak szenved egész életében. Felelőtlen akvaristák szélsőséges szelektív tenyésztése és a rossz hibridizáció azonban sok tetszetős, ám életképtelen vagy csak szenvedéssel teli életre képes egyedet eredményezett már.
Etikátlan haltartás
A legkézenfekvőbb etikátlanság, ha kis akváriumban nagy halat tartunk, vagy például a gömbakváriumos elhelyezés. Ekkor olyan súlyos elváltozások alakulhatnak ki az állat szervezetében, amik megrövidítik az életét. De ugyancsak igaz ez olyan halakra is, amelyek agresszivitásuk vagy vándorló életmódjuk miatt alkalmatlanok az akváriumi tartásra.
Épp ezért érdemes olyan kisállatkereskedésben vásárolni mind a felszerelést, mind magukat a halakat, ahol szakemberek az eladók és mindenre kiterjedő választ tudnak adni mind az akváriummal, mind a lakóikkal kapcsolatosan.