0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Amit érdemes tudni az egységes kérelem beadásáról

A gazdálkodók első alkalommal 2023 tavaszán nyújtják be az új rendszerben és az új szabályok alapján meghirdetett támogatási jogcímekre vonatkozó egységes kérelmüket (EK).

Az új szabályok lényeges szakmai tartalmát a gazdálkodók az elmúlt hónapokban kiadványokból és tájékoztató fórumokon már megismerhették, a kapcsolódó joganyag pedig már elérhető a társadalmi egyeztetés keretében. Az új jogcímek és az uniós szabályok változása miatt idén különösen nagy figyelmet kell fordítani a kérelmek véglegesítésére – tájékoztatott az Agrárminisztérium

Kérelmezési időszak

A hazai gazdatársadalom számára minden évben meghatározó jelentőségű a terület és állatalapú jogcímek igénylése, hiszen évente több mint 162 ezer termelő nyújt be Egységes kérelmet. 2023-ban a gazdák a korábbi időszakokat meghaladó, több, mint 50 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcím után igényelhetnek támogatást, illetve teljesíthetnek ezekkel kapcsolatban adatszolgáltatási kötelezettséget. Az EK benyújtására szolgáló elektronikus felület 2023. április 20-án nyílik meg. Az új szabályokra való tekintettel az Agrárminisztérium idén eltekint a késési szankció alkalmazásától, így június 9-ig szankciómentesen nyújthatók be a kérelmek.

Benyújtás és elektronikus kapcsolattartás

Az EK-t idén is elektronikus úton kell benyújtani a Magyar Államkincstár (továbbiakban: Kincstár) erre szolgáló felületén (http://e-kerelem.mvh.allamkincstar.gov.hu/enter/). Újdonság az idei évtől, hogy kötelezővé válik az elektronikus kapcsolattartás, így a Kincstár csak elektronikus úton fogad küldeményeket és elektronikus úton kell csatolni a jogcímekhez kapcsolódó mellékleteket is. A Kincstár emellett a döntéseket, dokumentumokat, jegyzőkönyveket szintén elektronikus úton, a kérelmező vagy meghatalmazottja ügyfélkapujára fogja megküldeni.

EK-t azok a termelők nyújthatnak be, akiket a Kincstárnál vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben kérelemre nyilvántartásba vettek, és rendelkeznek ügyfél-azonosítóval. Az EK benyújtásának két lehetséges módozata van:

– Saját ügyfélkapun keresztül, természetes személyek (termelő vagy – speciális esetben elhunyt természetes személy helyett – vélelmezett örökös).

– Saját ügyfélkapuval nem rendelkező/képviseletet igénybe vevő ügyfelek esetén, nem természetes személyek elsődleges képviseletre jogosultja, meghatalmazott vagy Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (továbbiakban: NAK) meghatalmazás révén.

A kérelmek jelentős része a termelőket segítő kamarai falugazdászok segítségével kerül benyújtásra, így jó hír, hogy a NAK szakemberei idén is támogatják majd a gazdákat ebben a kiemelt időszakban.

Új jogcímek az EK felületén

A tavalyi évhez képest

az EK az alábbi jogcímekkel bővül:

Újraelosztó támogatás (CRISS),

Agro-ökológiai program (AÖP),

Termeléshez kötött közvetlen anyajuhtartás támogatása (CIS),

Átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatása (ÁNT),

VP Kiskérődző állatjólét (2022. évi támogatási kérelmek),

VP Méh állatjólét,

VP Baromfi állatjólét,

VP Tejágazat-állatjólét (2023. évi támogatási kérelmek).

 

Fontos megemlíteni azt is, hogy az átmeneti nemzeti támogatások (ÁNT) esetében végrehajtott bázisfrissítéssel összefüggésben, 2023-ban az EK keretében lehet kérelmezni a frissített történelmi bázisjogosultság megállapítását az átmeneti nemzeti tejtámogatás, az átmeneti nemzeti hízottbikatartás támogatása, valamint az átmeneti nemzeti extenzifikációs szarvasmarha támogatás esetében. Ugyanakkor kifizetés csak a magyar költségvetés teherbíróképességének függvényében várható, tekintettel arra, hogy ez egy teljes egészében nemzeti költségvetésből finanszírozott támogatás.

Másodvetések bejelentésének fontossága

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy idén minden (tervezett) másodvetést 2023. június 9-ig be kell jelenteni. E folyamat során

meg kell adni

az elvetni kívánt másodvetéssel érintett terület nagyságát,

az elvetni kívánt másodvetett növény megnevezését,

a tervezett vetési időpontját, és

a tervezett másodvetés fizikai elhelyezkedését.

Az EK-ban bejelentett táblákon megvalósított másodvetés, ökológiai jelentőségű másodvetés és zöldtrágyázás céljából elvetett másodvetés tényleges vetését, annak helyét és az esetleges betakarítását vagy beforgatását – a vetést, a betakarítást vagy beforgatást követő 15 napon belül – külön be kell jelenteni a Kincstár részére. A bejelentési határidő elmulasztása esetén az EK-ban bejelentett másodvetés nem kerül figyelembevételre az egyes támogatások vagy a feltételesség vagy a kockázatkezelési rendszer vonatkozásában.

Az EK benyújtására előírt határidőn túl új másodvetés csak akkor jelenthető be és vehető figyelembe, ha azzal

– az EK benyújtására előírt határidőn belül bejelentett, tervezett, de végül meg nem valósított másodvetés kerül kiváltásra, ÉS

– a határidőn belül bejelentett másodvetés területe nem növekszik.

A másodvetéssel kapcsolatban lényeges, hogy több jogcím (VP-AKG, feltételesség, AÖP) esetében eltérő rendelkezések vonatkoznak arra, hogy a vetéstől minimum hány napig kell a másodvetésnek a mezőgazdasági területen lennie, hogy a másodvetés elszámolható legyen az adott intézkedésben vagy a feltételességben. Ezt érdemes a jogszabályok alapján minden termelőnek felülvizsgálni. Továbbá fontos arra is figyelni, hogy számos esetben az agrotechnikai műveletek keretében is bejelentési kötelezettség terheli a kérelmezőt. Ez is a VP-AKG, a feltételesség és az AÖP előírásai között kerül rögzítésre.

Több előre kitöltött EK-űrlap segíti az ügyfeleket

A kérelmek minőségének javítása érdekében a Kincstár idén is megszemélyesíti a termelők adatait. A területadatokat érintően az ügyféladatokhoz tartozó területi adatmezők feltöltésre kerülnek a 2022-es egységes kérelemben elfogadott – a blokkazonosító változásokat is figyelembe vett – területek adatai alapján.

Lényeges újdonság az idei évben, hogy az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerben (ENAR) szereplő adatok alapján az állatalapú jogcímek esetén is megjeleníti a potenciálisan támogatható kérődző állatok, azaz a szarvasmarhák, juh- és kecskefélék adatait. Fontos tehát, hogy a gazdálkodók ellenőrizzék és szükség esetén javítsák az ENAR-ban szereplő adatokat és eseményeket. Az adatokat ugyanakkor a benyújtó felületen is érdemes újra ellenőrizni, hiszen a hatóságok közötti adatátadás időigénye miatt az aktuális adatok némi késéssel jelennek meg.

Újdonságok az ellenőrzés terén

Az előzetes ellenőrzés rendszerét az idei kérelmekre is alkalmazni kell, ennek keretében június 9. után végzésben kapnak figyelmeztetést a termelők, ha például valamely melléklet nem került csatolásra, valamely referencia-területük esetén túligénylés lép fel, vagy egyes területük esetében átfedés állapítható meg.

Az érintett termelők a potenciális meg nem feleléseket az erről szóló végzés kézhezvételét követő naptól számított 9 napig tudják majd szankciómentesen javítani.

Mivel idén az előzetes ellenőrzés keretében az eddigieknél több szempont kerül kivizsgálásra, ezért egy ügyfél több körben is kaphat előzetes ellenőrzésnek is minősülő végzést.

Szintén az ellenőrzésekhez tartozó – a fentebb bemutatott előzetes ellenőrzéstől elkülönülő – új eljárás az ún. Területi Monitoring Rendszer (TMR) fokozatos bevezetése, amelynek célja a Copernicus Sentinel műholdadatokra támaszkodva a mezőgazdasági gyakorlatok és tevékenységek vizsgálata és értékelése. Célja a kérelmek minőségének javítása, az ügyfelek folyamatos segítése, az ellenőrzések hatékonyságának növelése, egyúttal pedig a szankciók lehetséges megelőzése. A Kincstár ezen eljárás során vizsgálja például a nem támogatható területeket jelenlétét a táblán, az adott táblán lévő eltérő növénykultúrák vagy éppen a gyomosság jelenlétét. Ha a Kincstár ez alapján megállapításokat tesz, akkor a pontosításra a potenciális meg nem felelések felsorolását táblánként tartalmazó végzés keretében hívja fel az érintett termelő figyelmét. Az EK az idei évtől szankciómentesen pontosítható, főszabály szerint 2023. szeptember 29-ig, akkor is, ha a TMR keretén belül vagy adminisztratív ellenőrzés során a Kincstár potenciális meg nem felelésről értesítette a kérelmezőt.

Ha a gazdálkodó nem ért egyet az értesítésben jelzettekkel, akkor lehetősége van a parcellájáról készült fényképet beküldeni a Kincstár által üzemeltetett, mobiltelefonokon és táblagépeken működő, ingyenesen letölthető mobilGAZDA alkalmazáson keresztül.

Ennek célja az ügyintézési feladatok megkönnyítése, hiszen lehetővé teszi a termelők számára, hogy hitelesített és georeferált fényképeket küldhessenek a Kincstár számára a támogatások alapját képező földterületeikről, állataikról, gépeikről vagy mezőgazdasági épületeikről, adott esetben kiváltva egy helyszíni ellenőrzés lefolytatását.

Összefoglalva elmondható, hogy a kérelmek esetében

több beadási gyakorlat is eltér a korábban megszokottaktól.

Az új beadási gyakorlatok sok tekintetben segítik a termelőket a pontosabb kérelmezésben, a szankciók elkerülésében. Ugyanakkor csak akkor, ha felkészülten kezdik meg a támogatásigénylést, ezért indokolt és javasolt a kérelmekre minden érintettnek – legyen akár gazdálkodó, szaktanácsadó vagy falugazdász – kellő időt szánni.

Érdemes alaposan áttekinteni a társadalmasításon már elérhető jogszabálytervezeteket, és időben felkészülni az elektronikus kapcsolattartás jelentette kihívásokra, valamint a kérelem pontosítását érintő feladatokra.

Forrás: AM