Az MV-SUPARY abban különleges, hogy száraz időszakban is használható. A gazdálkodók ugyanis eddig csak olyan időszakokban tudták a baktériumtrágyákat alkalmazni, amikor a talaj nedvességtartalma azt lehetővé tette. A talajbaktérium-készítmények általában olyan gyenge túlélési stratégiájú törzseket tartalmaznak, amelyek csak optimális környezeti körülmények között képesek megmaradni és hatásukat kifejteni. Ötéves fejlesztés eredménye az újszerű készítmény.
– Cégünk már 15 éve foglalkozik a baktériumok mezőgazdasági felhasználásával – mondta el Bálint András ügyvezető igazgató. A gondolkodásunk központjában a gyakorlat volt, hisz a tulajdonosaink mindannyian a termelésből jöttek. Egy olyan terméket akartunk megalkotni, amit minden termelő fel tud használni, és nem sérülékeny. A baktériumkészítmények legnagyobb hátránya ugyanis az, hogy ha nem optimálisak a körülmények, a trágya nem fejti ki a hatását. A mikrobiológusainkkal tehát kerestünk három olyan spórás baktérimkészítményt, amelyek együtt ellenállnak a kitettségeknek, száraz időben kijuttathatók és könnyen keverhetők.
A 30 éves családi vállalkozásként működő, Bio-Nat Kft. tervei szerint továbbra is folytatja fejlesztéseit, amelyek központjában továbbra is a termelő, a termelés áll.
Ez a törekvés pedig egybecseng a ma és a holnap kihívásaival: az inputanyagok drasztikus emelkedése az elmúlt években a növénytermesztésben felértékelte a költséghatékonyságot, a termőtalaj termékenysége és hosszútávú javítása mellett. „Az állati eredetű szervestrágyát nélkülöző magyar agrárium számára hatékony megoldást nyújt a Bio-Nat Kft. jövőbemutató innovációja” – áll a zsűri értékelésében.