0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 7.

Miért éri meg fiatal gazdának lenni?

Az új támogatási ciklusban elérhető kedvezőbb lehetőségekkel és a gazdaságok átadását szabályozó törvény januári hatályba lépésével minden eddiginél hangsúlyosabbá válhat a generációváltás a hazai mezőgazdaságban.

A szakértők szerint érezhetően megnőtt az érdeklődés a fiatal gazdák számára elérhető támogatások és pályázatok, valamint a gazdaságátadás iránt.

Az Agrárközösség április elején mentorprogramot indított a fiatal gazdák és a gazdaságátadást tervező családi gazdaságok részére. Milyen támogatásokra számíthatnak az induló gazdálkodónak számító termelők, és hogyan változtak a gazdaságátadás lehetőségei az új jogi szabályozásnak köszönhetően? Erről kérdeztük Kovács Viktóriát, a kft. pályázati üzletágának vezetőjét.

Az új támogatási ciklusban egymásra épülnek a fiatal gazdák támogatási lehetőségei

– mondta. Emelt szintű alaptámogatást igényelhet az Egységes Kérelemben, aki megfelel a feltételeknek, tehát 18 és 40 év közötti, rendelkezik mezőgazdasági végzettséggel, illetve gyakorlattal és 5 évnél nem régebben kezdte meg a tevékenységét. Aki pedig megszerezte a jogosultságot az emelt támogatásra, az benyújthatja a pályázatát a várhatóan jövőre megjelenő átalánytámogatásra, amely a fiatal gazda pályázat jogutódja lesz. A továbbiakban erre várhatóan 2025-ben fog ráépülni egy beruházás jellegű pályázat, amiből gépet, eszközt, épületátalakítást, bővítést lehet majd finanszírozni magas támogatási intenzitással. Erre vonatkozóan 80 százalékos támogatási intenzitást tartalmaz a KAP Stratégiai Terv.

A fiatal gazda támogatásban részesülő mezőgazdasági termelők a beruházási pályázatok tekintetében is magasabb támogatási intenzitásra számíthatnak az új támogatási ciklusban, mint az előzőben. Az eddigi 10 százalékról 15 százalékra emelik a számukra elérhető intenzitást.

„Ha például egy állattartó telep korszerűsítéséről beszélünk, és az alap, mindenki számára elérhető támogatási intenzitás 50 százalék, akkor a fiatal gazdák 65 százalékra lesznek jogosultak.”

A megemelt támogatásokra azok is jogosultságot szerezhetnek a feltételek fennállásáig – vagyis legfeljebb öt évig -, akik az előző támogatási ciklusban szereztek fiatal gazda támogatási jogosultságot.

A szakértő azt is elmondta, hogy a januárban hatályba lépett agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény hatására érezhetően megnőtt az érdeklődés a gazdaságátadás iránt. Az Agrárközösség mentorprogramjához már az első hónapban mintegy ötven gazdálkodó család csatlakozott, de rajtuk kívül is nagyon sokan érdeklődnek a törvényi és a hozzá kapcsolódó pályázati feltételek iránt.

„Az igazi lendületet várhatóan a gazdaságátadáshoz kapcsolódó pályázati kiírás fogja majd megadni, amely az idei év végére, december környékére várható.

A tervek szerint januárban fogják megnyitni a jelentkezéseket, aminek keretében átalány jellegű, egyösszegű támogatást kaphatnak a gazdaságátadásban érintett felek a mezőgazdasági generációváltás ösztönzése érdekében.”

Megkérdeztük a szakértőt, mi a véleménye azokról a külföldi rendszerekről, amelyek a hazainál sokkal rugalmasabb, nyitottabb kereteket biztosítanak a gazdaságátadásnak, például úgy, hogy a visszavonuló gazda egy rendszeres, nyugdíj jellegű juttatás ellenében az államnak adja át a gazdaságát, amire nemcsak a hozzátartozói vagy alkalmazottai, hanem bárki pályázhat, aki folytatná a gazdálkodást és megfelel a feltételeknek.

Mint mondta, maga is hallott az említett külföldi példákról, és jónak találja azokat, de a magyar jogrendszerben eddig semmilyen formában nem volt lehetőség a gazdaságátadásra, csak, ha elhunyt a gazdaság vezetője, és a gazdaságát valaki megörökölte. „A jelenlegi jogszabály biztosan nem a legtökéletesebb megoldás, de legalább megtörténhet a gazdaságátadás, és elindult a szabályozási folyamata.”

Arról, hogy mit tart a mezőgazdasági generációváltás szempontjából a legnagyobb akadálynak, úgy nyilatkozott, hogy ez minden bizonnyal a tőkehiány, de jelentős nehézség az is, hogy nem minden családban van alkalmas személy a gazdaság átvételére, az utódok sokszor másként tervezik a jövőt.

„Sok ügyfél úgy fordul hozzánk, nem tudja, kinek fogja átadni a gazdaságát, és ennek az eldöntéséhez is segítséget kér. Végül lehet, hogy az unokája vagy a menye fogja folytatni, a családi gazdaságokra vonatkozó törvény hozzátartozói láncolata alapján.

Az kevésbé jellemző, hogy alkalmazott veszi át a gazdaságot. Inkább akkor jön szóba megoldásként, ha egyáltalán nincs örökös.

Csupán egy-két olyan esetről tudok, amikor a sok éve a gazdaságban dolgozó agronómusnak vagy növényorvosnak adják át a vagyoni elemeket és jogokat. A gazdálkodók többsége azonban szeretné ezeket a családban tartani.”

Hozzátette, hogy hiánypótló a szabályozás, hiszen Magyarországon a gazdaságok irányítóinak 35 százaléka 65 év feletti. A generációváltás jogi és anyagi támogatása sokak számára óriási lehetőség a magyar agráriumban, de nehéz döntések kísérik, és a gazdaság működéséhez szükséges adminisztráció is sokakat elriaszt. Mindezek miatt érdemes időben felkészülni a változásokra. Az Agrárközösség fiatal gazda és gazdaságátadás mentorprogramjai egyebek mellett jogi, pénzügyi, pályázati ismeretekkel járulnak hozzá ehhez.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu