0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A végéhez közelednek a tavaszi szántóföldi munkák Magyarországon

Jó ütemben folynak a tavaszi szántóföldi munkálatok, rövidesen végeznek a gazdák a vetéssel. A kedvező téli és tavaszi időjárásnak, valamint az utóbbi hetekben lehulló csapadéknak köszönhetően várhatóan az őszi vetésű növények jó termésátlagával számolhatnak a hazai gazdák.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jelentése alapján a tavaszi árpa, a magborsó, a zab és a cukorrépa vetése már befejeződött, a napraforgó vetőmagból is kevés van már a zsákokban, míg a kukoricából a tervezett terület 97 %-át, burgonyából pedig a 93 %-át vetették már be. A szója vetése is jelentősen előrehaladt az előző héthez képest és már elérte a 90%-os készültséget.

A teljes, 2,1 millió hektáros tavaszi vetésterület lényegében megfelel a korábbi évek nagyságrendjének, a vetésterületen belül azonban eltolódás tapasztalható:

a korábbi évek átlagához képest a gazdálkodók által idénre tervezett napraforgó vetések 714 ezer hektáros területe nagyobb, a kukorica vetési szándékában jelzett 871 ezer hektárnyi vetésterülete pedig kevesebb az előző évekhez viszonyítva. A napraforgó kukoricával szembeni térnyerése mögött a piaci folyamatok és a tavalyi aszályos év miatti, átlagosnál alacsonyabb kukorica termésátlag áll. A kisebb kultúrák közül kiemelendő a szója 67,4 ezer hektár, a cukorrépa 13 ezer hektár és a burgonya közel 6700 hektáros területnagysága.

Az elvetett állományok állapota kielégítő, az ilyenkor szokásoshoz képest hűvösebb idő azonban egyes helyeken nyomot hagyott a vetéseken. A csapadékos időjárás miatt a gombás betegségek elleni védekezés jelenleg kiemelt fontosságú.

A téli és tavaszi időjárás az ősszel elvetett búzára, árpára és repcére nézve is kedvező. Ha a betakarításig hátralévő időszakban nem történik extrém időjárási körülmény, az őszi vetésű gabonáknál megfelelő termés várható.

Forrás: AM Sajtóiroda