0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 3.

Fordul a kocka – éves partnertalálkozó a Vitafort Zrt.-nél

Fordul a kocka volt a mottója a Vitafort 2023-as partnertalálkozójának, ahogya tej világnapját is megünnepelték. Persze nemcsak a tejről volt szó a szakmai konferencián, hanem a sertésről, a baromfiról is, no meg úgy általában a mezőgazdaságról.

Fordul a kocka volt a mottója a Vitafort 2023-as partnertalálkozójának, ahogya tej világnapját is megünnepelték. Persze nemcsak a tejről volt szó a szakmai konferencián, hanem a sertésről, a baromfiról is, no meg úgy általában a mezőgazdaságról, ahol olyan gyorsak a változások, hogy ilyenkor kell szoros kapcsolatban állni a termelőknek, a takarmányozási rendszereknek, a feldolgozóknak.

A szakemberek szerint fordult a kocka, így az a kérdés, hogy melyik ágazat mit tud profitálni a 2023-as esztendőből.

Ki merem jelenteni, hogy az idei évben az állattenyésztők fogják eltartani a növénytermesztőket, amire az elmúlt 20 évben nem volt példa.

 

Nagyon komolyan estek a gabonaárak. A tejnél feszültség van, a sertésnek kimondottan egy szép évét, jövőjét látjuk. Hogyha nem bíznánk az állattenyésztésben, akkor négy évvel ezelőtt nem mertük volna elkezdeni tervezni, két évvel ezelőtt nem mertük volna megkezdeni a kivitelezését annak az üzemnek, amit szeptemberben átadunk. Büszkén állíthatom, hogy Közép-Kelet Európa legmodernebb üzemét építjük! Szeptemberben hidegindítások, aztán próbagyártások lesznek és az év végén már teljes kapacitással működni fog az új beruházásunk – mondta Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója.

Természetesen a partnertalálkozó is az új üzem – mondhatni – árnyékában zajlott, hisz az állattartók a mostani kihívásoknak folyamatosan változni képes takarmányozással tudnak megfelelni.

Ennek az üzemnek az lesz a lényege, hogy rendkívül rugalmas termékpalettát fog tudni előállítani. Az állattenyésztésben sok technológiai váltás történt, legyen az a sertés-, szarvasmarha vagy baromfitartás. Én a sertésben és a szarvasmarhában vagyok otthon, és azt látjuk, hogy például egyre inkább robotok fognak fejni. Ehhez takarmányozási oldalról új technológia, új receptúra kell, és az új üzem nagy valószínűséggel ezek kiszolgálására is alkalmas lesz. Feltehetőleg töményebb formában kell a szárazanyagot odaadni a jószágnak, hogy a megfelelő beltartalmi értéket fel tudja venni, hisz a fejés alatt kap majd jó abraktakarmányt – osztotta meg gondolatait Kelemen Mihály a Csorvási Gazdák Zrt. igazgatósági elnöke. A Vitafort és partnerei kapcsolatáról Leskó Magdolna, a Geo Milk Kft. ügyvezető igazgatója beszélt. Cégüknek nagy tehenészete van: 1250 holstein tehén és ennek a szaporulata, nagyjából 2500 állat.

De nemcsak maguk az állatok vannak a tehenészetben, hanem egy telepirányítási rendszer is, a maga több mint 20 éves adatbázisával.

Ez egy olyan biztos alap, amire lehet építkezni, és mellette 2400 hektáron megtermeljük saját magunknak a tömegtakarmányokat. Olyan szempontból is jó az együttműködésünk, hogy milyen kiegészítő takarmányok szükségesek ahhoz, hogy egy folyamatosan változó tömegtakarmány-bázishoz alkalmazkodni lehessen – mondta Leskó Magdolna, amihez Kulik Zoltán azt tette hozzá, hogy

ma már a piac megköveteli a testreszabottságot, ennek fog megfelelni az új üzem, hiszen több mint 40 alapanyagtartályban egyszerre 700 tonna alapanyagot tudnak fogadni.

A premixüzemi technológia pedig közel 50 kis mikrokomponens-tartályból tud dolgozni. Ez akkora rugalmasságot ad, ami a vezérigazgató szerint nemcsak nagyban megkönnyíti a partnerekkel való kapcsolatot, hanem a kiváló minőségű és rugalmas termékek gyártását is

A rugalmasság persze erős kutatás-fejlesztésen tud csak alapulni. Ebben a tekintetben is számíthatnak egymásra a partnerek, vagyis a takarmányelőállító Vitafort és a termékeiket felhasználó állattartók.

– A Vitaforttal már több évtizedes együttműködésünk van. Azt mondhatom, hogy ez egy nagyon jól működő kapcsolat, mind a szaktanácsadókkal, mind a laborháttérrel. Most egy kutatás-fejlesztési pályázatban is együtt dolgozunk. Számos területen tudnak számunkra segítséget nyújtani, mert

ahogy változik az élet, változnak a tartási technológiák, változnak az állatok és körülöttünk a klíma, ezekre az új kihívásokra megoldást kell találnunk: például új takarmánynövényeket termesztünk, ezeket bele kell illeszteni a receptúrába – emeli ki a Geo Milk Kft. ügyvezetője.

Kulik Zoltán a kutatás-fejlesztési projektjeikről szólva kiemelte, hogy az elmúlt öt évben a 10 milliárd forintot közelíti meg azon projektek értéke, amelyekben kutatás-fejlesztésként folytatnak a saját cégcsoporton belül, vagy partnereikkel együtt. A kutatások széles spektrumban folynak a baromfitól a szarvasmarhán át a sertésekig. „Van egy komoly teamünk, amely folyamatosan egyeztet a magyar felsőoktatással. Ez egyedül nem megy, hiszen mi alkalmazott kutatásokat végzünk. Ebben a csoportban mindig 15-20 programot felkarolunk, és megnézzük, hogy az elkövetkező három-négy évben ebből mi kerülhet az asztalra.”

Asztalra, vagyis a partnercégeknél például a tehenészeti telepen az etetőútra. Az innováció ugyanis csak akkor ér valamit, ha azt használják, kihasználják is. És itt nem csak a takarmánygyártásról, hanem például a partnerségben rejlő innovatív kapcsolatokról is szólhatunk, ahogy erről Kelemen Mihály is beszélt:

Nemcsak pénzről van szó. Nagyon sok cég úgy gondolkodik, hogy a pillanatnyi helyzetben a legjobb ajánlattevő az, aki a legolcsóbb terméket hozza. Ez nem biztos, hogy mindig tartalmas és eredményes.

Mi mindenképpen amellett vagyunk, hogy hosszan tartó kapcsolatot építsünk ki, nemcsak a Vitaforttal, hanem más cégekkel is, mert így a szakmai munka gyümölcsözőbb tud lenni, illetve bizonyos perspektívákat tudunk egymásnak kialakítani. Amikor elkezdtem ezt a munkát, elég nehéz likvid helyzetben volt a vállalkozásunk. És a Vitafort volt az, aki azt mondta, hogy ne a bankokhoz menjünk, hanem próbáljuk meg a szállítói hitelezést. Ez már egy bizalmi tőkét adott. Azóta szerencsére sokkal jobb helyzetben vagyunk, de ettől függetlenül megmaradtak ezek a kapcsolatok, hisz ahogy volt is szó róla ma az előadás során, a kutatás-fejlesztésben is együttműködünk. Mi is részt veszünk egyébként kutatás-fejlesztési pályázatokon, és nyilván a beszállítói körben nagyon fontos nekünk, hogy a jó minőségű takarmány a Vitaforttól kerüljön ide.

Érdekes színfoltja volt a partnertalálkozónak, hogy a közel 500 hazai nagyüzemi partner mellett számos külföldi vendég is megnézte, végigkóstolta a kiállítók termékeit. Ez persze nem véletlen, hisz a Vitafort Zrt. tevékenysége nemcsak hazánkra és nemcsak a takarmány-előállításra korlátozódik. Kulik Zoltán vezérigazgató méltán büszke az eredményeikre.

Az Európai Unió takarmánygyártása folyamatosan csökken, az elmúlt évben például közel 15 millió tonnával. Én elmondhatom egy kicsit mosolyogva, hogy a mi külpiacainkon ez nem teljesen így van,

hiszen nem Európában dolgozunk, hanem távol Ázsiában, ahol most zárunk egy 80 millió dolláros nagyon komplex programot Laoszban – átadtunk például egy halfeldolgozót. Elindulunk Kenyába egy akvakultúrás fejlesztéssel és Pakisztánban egy évvel ezelőtt megalakítottuk az első magyar pakisztáni mezőgazdasági vegyesvállalatot. Ilyen vegyesvállalat csak a MOL-nak van Pakisztánban, mi pedig jövőre már több mint ötmillió halivadékot, pangasiust és tilápiát fogunk piacra dobni. Számunkra nagy öröm, hogy ott vagyunk a fejlődő unikális piacokon.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu