A kukorica, a napraforgó, a cukorrépa és a szója jó állapotban van, egyiknek sem ártott jelentős mértékben a vihar. Legalábbis, a kárbejelentésekből ez derül ki – mondta el Baranyi Szabolcs, a Groupama Biztosító mezőgazdasági üzleti igazgatója.
A cég tavaly, a sosem látott aszály miatt több mint 2000 kárbejelentést kapott, de idén még csak mintegy 600-nál tartottak a júliusi viharok, jégverések és felhőszakadások után. Ezek sok dombosabb területeken lemosták a kultúrnövényt, de elsősorban a gabonát és a repcét érintették. Különösen megnehezítette a kárfelmérést, hogy aratás előtti időszakban zajlottak a káresemények, így az érintett termelők valamennyien sürgősen igényelték a kárszakértők megjelenését, különösen Baranya, Szabolcs és Békés vármegyében, amelyeket a legtöbb jég, vihar és felhőszakadás érte.
„A gabonák, főként az árpa, búza és a repce magasra nőttek, és amikor a szélsőséges időjárás lefektette őket, az csúnya látványt mutatott. Rengeteg kárbejelentés érkezett, de fontos tudni, hogy
Nagyon fontos, hogy a káresemény az érés melyik stádiumában érte a növényt. Keletkezett-e fejlődési kár vagy sem. Tört-e a növény szára vagy sem? Learatható-e vagy sem?
A szakember szerint az éghajlatváltozás egyértelmű jelei nem késztetik a mezőgazdasági termelőket több öngondoskodásra. „A tavalyi aszály óriási károkat okozott a mezőgazdaságban, és idén is olyan szélsőséges időjárásokat tapasztalunk, amiket nem várunk. Ennek ellenére az előzetes adatok alapján nem változott érdemben azoknak a száma, akik a kötelező kárenyhítési rendszer mellett támogatott üzleti biztosítással is rendelkeznek. Általában 45 százalék az arányuk, és várhatóan idén sem fogja meghaladni az 50%-ot. Annak ellenére sem, hogy a minisztérium is változtatásokra készül, a kárenyhítés vonatkozásában, mivel felismerték, hogy egyre nagyobb szükség van az öngondoskodásra, a piaci alapú mezőgazdasági biztosításokra is.”
Jellemzően évről évre ugyanazok kötnek támogatott biztosítást, ha biztosítót esetleg váltanak is közben. Ezen az olyan esetek sem változtatnak, mint amilyen a nagyecsedi jégvihar volt júliusban, amikor a jégvihar gyakorlatilag megsemmisítette a napraforgó- és kukoricaültetvényeket. A tapasztalat azt mutatta, hogy a környéken nagyon sok gazdának nem volt biztosítása, így az idén is jelentős károkat szenvedtek.
Pedig a támogatott biztosítással kapcsolatban több „matematikai” érv is szól. A kötelező kárenyhítési rendszeren belül ugyanis csak az kapja meg az elérhető kárenyhítés maximumát, aki rendelkezik ilyennel. Akinek nincs, az csak az elérhető kárenyhítés felére jogosult.
Másik előnye, hogy díjtámogatott biztosításról beszélünk. Aki 2022-ben az „A” csomagban kötötte a biztosítását, az a befizetett díjának az 57 százalékát kapta vissza, de a jogszabály szerint ez akár a 70 százalékot is elérheti.
hiszen az állam csak egy meglévő keretet oszthat szét” – hangsúlyozta a szakember.