Ennek alapján a nitrogéntrágyázás is igen fontos ősszel, annak ellenére, hogy meghosszabbítja a vegetációs időt, és többet kell majd metszeni tavasszal. Az idei sok eső miatt különösen figyelni kell a nitrogénpótlásra, mert az egyik leggyorsabban mozgó elemként könnyen kimosódik a talajból. A fák téli felkészülése hónapokon át zajlik, fokozatosan töltik fel tartalék tápanyagokkal a gyökérzetüket, a törzset, majd az ágakat és vesszőket. Ez azt jelenti, hogy szüret után még gondoskodnunk kell a megfelelő tápanyagellátásukról, és ha a körülmények nem kedvezők, segíteni a tápanyagfelvételt.
Nitrogénből és káliumból az éves mennyiség harmadát adjuk ki lombhullás előtt. Ahol még érő gyümölcs van a fán, a kalciumpótlásra is érdemes gondolni, hogy jobban tárolható, szilárdabb húsú legyen a termés. Ebben az időszakban már csak a lombtrágyaként adagolt kalciumot tudja hasznosítani a növény. A bór nemcsak a következő évi virágzást és megtermékenyülést segíti, hanem a cukorszállítás javítása révén a télre való felkészülésben is fontos szerepe van.
Számos tényező befolyásolja a tápanyag-utánpótlást, hiszen a növény mindenkori igényeihez, a helyi körülményekhez és az időjárás változásaihoz igazodva kell adagolni a szükséges tápelemeket. Súlyos következményei vannak a belvíznek, a tavaszi fagyból eredő terméskiesésnek, vagy az aszálynak.
Az idén az özönvízszerű esőkkel gyűlt meg a bajunk, amelyek hirtelen túlságosan vízzel telítik a talajt. Ebben a vízállásos talajban pedig hamar pusztulásnak indul a gyümölcsfák gyökere vagy hosszabb idő alatt sekélyebben helyezkedik el. A túl sok talajban lévő víz jele a levelek sárgulása és sodródása, ami a tenyészidőben 10 nap után bekövetkezhet. Ez a tünet kissé hasonlít a szárazság miatt bekövetkező halványabb, sodródó, lankadó lombozathoz. Ha ősszel hullik sok csapadék, az hosszabb vegetációt, rosszabb téli felkészülést eredményez.
Nemcsak a lomb, hanem a talaj felsőbb rétegeinek tápanyag-tartalma is kimosódik, elsősorban a nitrát-nitrogén.
Hogyan juttassuk ki tehát ezeket az elemeket? A makroelemek, vagyis a nitrogén, foszfor és kálium továbbra is adható talajon keresztül, de már a kalciumot, magnéziumot és a szükséges mikroelemeket (bórt, cinket, mangánt és vasat) lombtrágyaként adjuk, hogy biztosan beépüljenek a növénybe.
Hosszú távon mindenképp érdemes növelni a talaj szervesanyag-tartalmát, mert azzal a benne élő gombák és baktériumok is felélénkülnek. A talajélet serkentése azért lényeges, mert ezek a mikrobák teszik fölvehetővé a tápelemeket a növények számára.
A szerves anyagban gazdag talaj sötét színű, gyorsabban fölmelegszik, kedvező a vízgazdálkodása, jó a szerkezete, kevésbé tömörödik vagy porosodik, jó a tápanyag-szolgáltató képessége. A talaj fölső rétege a leggazdagabb szerves anyagokban, amit a víz és a szél tud elmosni a területről. Az erózió mérséklésére használjunk mulcsot vagy vessünk zöldtrágyanövényeket.