0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 9.

Ősi örökségünk a vadászat – Országos Vadásznap

A vadásznapra kilátogatók számos programon vehettek részt, mint vadászkutya-, solymász- és vadászkürt-bemutató és -hangverseny, szarvasbőgő- és csalsípbemutató, terepjáró-tesztvezetés és természetesen az elmaradhatatlan vadfőzőverseny.

A vadásznap megáldását követően Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke köszöntőjében részletezte a nemrégiben megjelent vadászatitörvény-módosítást, amiről korábban itt írtunk.

A törvénymódosításon kívül egyéb változásokról is beszélt, mint például az első agancsú trófeás vad esetében eltörölték a trófeabírálati díjat, míg a mínusz pontos agancsú vad elejtése esetében semmi esetre sem lehet éremről beszélni a továbbiakban, bármekkora is a trófeasúly.

Ezen felül a külföldieknek járó vadászati engedély országos szintűre lett kiterjesztve, nem kell, ahogy korábban, vármegyénként kiváltani az engedélyt. Továbbá egy fegyvertartási engedéllyel rendelkező személy legfeljebb 20 darab fegyvert tarthat úgy, hogy nem szükséges speciális fegyvertárolási helyiséget létrehoznia fegyvereinek (megváltozott a limit), valamint a vadászfegyverek műszaki vizsgája sem kötelező öröklésnél, ajándékozásnál, csakis eladás előtt.

Nagy István agrárminiszter elmondta, fejlett civilizációjában különösen fontos megőrizni a természeti tőkénket, azaz a biodiverzitást. A biodiverzitás megőrzése azonban nem csak a veszélyeztetett fajok védelmét jelenti, hanem a magas állománylétszámú vadfajokkal történő gazdálkodást is.

„Az egészséges, jó genetikai értékekkel rendelkező vadállomány fenntartásában pedig a vadászat kulcsfontosságú” – tette hozzá.

A tárcavezető emlékeztetett, köszönet illeti a magyar vadásztársadalmat, amiért sikerült idejében megállítani az afrikai sertéspestist. „Ugyanis a legfontosabb célunk, hogy a magyarországi házisertés-állományt továbbra is megvédjük ettől a betegségtől, a vaddisznóállományban pedig megállítsuk, illetve lelassítsuk az ASP vírusának terjedését” – összegezte.

Hozzátette, Horvátország ASP tekintetében elesett, ezért kiemelt jelentőségű, hogy a szomszédos országból ember által nem hurcoljuk át hazánkba a vírust, ezzel megvédve a Dunántúl túlnyomó részének mentességét.

A vadásznapra kilátogatók számos programon vehettek részt, mint vadászkutya-, solymász- és vadászkürt-bemutató és -hangverseny, szarvasbőgő- és csalsípbemutató, terepjáró-tesztvezetés és természetesen az elmaradhatatlan vadfőzőverseny. 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu