A világbajnokság augusztus 13-án zajlott az észtországi Padiséban. A verseny összesen négy körből állt, minden kör orvosi vizsgálattal fejeződött be. A pálya nehézségét mutatja, hogy kevesen értek célba, huszonnyolc lovat kizártak a verseny ideje alatt, mindössze tizenöt fejezte be a távot.
A verseny után Miklós felidézte, hogy a Padiséba vezető út sem volt egyszerű, közel 4000 kilométert tettek meg lószállítóval – egy ceglédi barátjuk ajánlotta fel, hogy lakóautóval segít kihúzni a lovat Észtországba –, de saját erőből megvalósíthatták az álmukat. Mindvégig számíthatott a barátnőjére, aki minden koordinációban segített a versenyen és az úton is, illetve a csapatukat erősítette két állatorvos barátja is, akik folyamatosan figyelték a lovat, mesélte.
A világbajnokság végig jó hangulatban zajlott, a megnyitóünnepségen a magyar csapat közösen elültetett egy fát.
„Igazi csapatmunka volt, a ló részéről pedig hatalmas teljesítmény, és örülök, hogy a judo mellett egy másik sportágban is világversenyen képviselhettem hazámat”, idézte fel Ungvári Miklós a Fiatal Lovak Távlovas Világbajnokságáról hazatérve.