
Zöld és sárga gyümölcshúsú kivi, krémes állagú indiánbanán és mézédes füge. Miklós Ákos Márton termelő a becsehelyi Polai-hegyen termeszti ezeket az egzotikus gyümölcsöket, melyek egyáltalán nem igényelnek kivételes klímát. Erről szombaton meggyőződhetett az, aki részt vett az első alkalommal meghirdetett „Szedd magad!” akciójukon -írja a Zaol.
A házigazda Miklós Ákos Márton néhány hete friss füge bírálaton vett részt, akkor 49 fajta fügét kóstoltak meg a szakértők, hogy kiválasszák a legjobbat.
– Eddig kizárólag áruháznak adtuk el a kivit kamionszámra, olykor 45 tonnát, illetve a többi gyümölcsből szállítottunk még egy valkonyai, házi termékeket árusító vállalkozásnak – mondta a termelő.
Nagyon sokan sokan érkezetek, úgy látszik a látogatók már alig várták, hogy saját kézzel szüreteljék le a kivit az ültetvényről. Érkeztek horvátok, szlovénok és osztrákok. Ha ez beválik, akkor a fagykár nélküli időkben is folytatjuk a kezdeményezést, s akkor csak egy részét értékesítjük a nagykereskedelemben.

Az ültetvényen az árnyékot néhány pekándió fa adta, mely egy Észak-Amerikában honos diófafaj. Vagyis eddig az volt, hamarosan viszont akár Becsehelyen is lehet szüretelni belőle, bár Miklós Ákos Márton szerint évekbe telik míg termőre fordul, de néhány egyed már adott pár szem termést.
– Az idén 12 éves a majdnem hét hektáron elterülő kiviültetvény – tette hozzá. – A zöld gyümölcshúsú, még kemény kivit kézzel könnyedén le lehet szakítani.
Csak a puha gyümölcs adja kellemesen édes élvezeti értéket.
Miklós Ákos Márton elmondta: Becsehely magasabb, jobb fekvésű település, ráadásul fent a hegyen a nagyon hideg téli éjszakákon hajnalban 5, 8, sőt akár 12 Celsius-fokkal is melegebb van. Évek óta megfigyelhető, hogy a legenyhébb telű része ez az országnak, különösen a határ menti sáv a dombok ölelésében.

– Az indiánbanán ugyan egzotikusnak tűnik, de talán ez a növény bírja a legjobban a telet, a fagyokat – mesélte. – A pekándió szintén ilyen, bár az októberi fagyokra már érzékenyebb, viszont nem lehetetlen küldetés itt Dél-Zalában sem.
Inkább puha, ananászra emlékeztető ízű, nagy különlegesség lesz ez itt Becsehelyen.
Valóban sokan érkeztek kisebb-nagyobb ládákkal, vödrökkel és kosarakkal, hogy megpakolják azokat a finom, C-vitaminban gazdag jó zalai kivivel.
A következő szedés jó idő esetén október 14-én, szombaton és 15-én,vasárnap fog zajlani, 10 és 17 óra között.