A mezőgazdaság mindig is a legfontosabb iparág volt a világon, de manapság, az élelmiszerbőség korában nem foglalkozunk vele eléggé.
McMenemy Márk a hallgatóság figyelmébe ajánlotta a Mérgezett föld című magyar dokumentumfilmet, amiből például kiderül, hogy hazánkban 3 millió hektárt veszélyeztet az erózió, 1,8 millió hektárt a szélerózió, és évente 50 millió köbméter föld pusztul el. A talajromlás következménye, hogy a terményekben jóval alacsonyabb a mikroelem- és vitamintartalom, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Ha minden így megy tovább, a Föld termőtalajai 60 év alatt kimerülnek.
Megoldást több, egymással összefüggő, egymást átfedő tevékenységtől várhatunk. A megújuló mezőgazdaság egyik alapvetése, hogy szántás nélkül és a talajt növényzettel takarva termesszünk. Ezzel nemcsak a talajéletet óvjuk meg, hanem sok szén-dioxidot is megkötünk, amivel mérsékelhető a klímaváltozás. Ugyancsak lényeges, hogy ne monokultúrában termesszük a növényeket, ami önmagában egy ördögi kört tart fenn a sok egyforma növény, a rá specializálódott kártevők és az ebből következő erős vegyszerhasználat közt.
Megoldást jelenthet a mesterséges intelligencia, a drónok, a robotok használata.
Új termőhely lehet a tengerfenék vagy a vertikális farmok, ahol zárt rendszerben az év 365 napján lehet termeszteni. Mindehhez a fiatalokra van szükség, de mindenki hozzáteheti a maga részét a problémamegoldáshoz, ha kevesebb húst eszik, és közelebbről származó élelmet fogyaszt, fejezte be lendületes előadását McMenemy Márk.