
A kistermelők mindig kiszolgáltatottak a kereskedőknek – mondja Kiss Ferenc Péter, aki családi gazdálkodásban üzemelteti a Mágocsi Horgásztavat és Apartmanházat Baranya vármegyében. Igaz, a szülei által alapított halgazdaság kedvező helyzetben van a kiemelkedően jó minőségű halhúsnak és az évről évre végrehajtott fejlesztéseknek, tevékenységbővítéseknek köszönhetően.
Az alacsony zsírtartalmú és jóízű halhús a szerencsés termőhelyi adottságoknak és a magas fehérjetartalmú takarmányozásnak köszönhető.
A főként kukorica- és búzatörekből álló takarmányozást pedig elsősorban saját termesztésű takarmányborsóval egészítik ki a fehérjetartalom növelése érdekében.
Kiss Ferenc Péter szülei a rendszerváltás előtt is mezőgazdasággal foglalkoztak. A helyi termelőszövetkezet halászati, illetve növényvédelmi ágazatát vezették, a ’90-es években pedig önálló gazdálkodásba kezdtek és megvásárolták a téesz halastavait. A család jelenleg összesen 47 hektáros tófelületen gazdálkodik, aminek közel a felét egy másik, Tolna vármegyei telephelyen bérlik. A szülők már nyugdíjasok, de az édesapa még részt vesz a családi cég irányításában és a mindennapi munkában is.

Fiuk először más pályára készült, de mivel már gyerekként magukkal vitték a határba és a halastavakhoz, annyira „belenőtt” a természetbe, hogy nem is tud huzamosabb ideig zárt térben tartózkodni. Ezért is jelentkezett a Kaposvári Egyetemre, ahol gazdasági agrármérnök szakon diplomázott.
A család a halnevelést idővel szántóföldi növénytermesztéssel is kiegészítette. Kezdetben csak a takarmány megtermelése volt a céljuk, de idővel látták, hogy jobban megéri minőségi gabonát termelni és az árából megvenni a takarmányt.
Kiss Ferenc Péter szerint érdemes többféle tevékenységet folytatni a gazdálkodóknak, mert idén például a szántóföldi kilátások gyengébbek, de aki több lábon áll, az gazdaságilag nagyobb biztonságban érezheti magát.

Ők többször is bővítették a tevékenységüket az elmúlt évtizedek során.
A közvetlen értékesítés mindig kedvezőbb, mint a kereskedőkkel üzletelni, hiszen nagyobb haszonkulccsal lehet eladni a termékeket.
A horgásztó mindamellett hosszú távon orvosolta a likviditási gondokat, hiszen míg a halnevelésből főként az év végi lehalászáskor, ebből egész évben származik bevétel.
Az átadása utáni években pedig az is kiderült, hogy a horgászok szívesen időznének a halastavaknál akár több napig is. Ezért épült meg az apartmanház 2011-ben. Mivel Mágocson nincs is más szálláshely, a két hatvan négyzetméteres apartmant gyakran igénybe veszik a helyi vadásztársaság vendégei, de amikor ott jártunk, éppen gyöngyfűzők táboroztak az épületben.
Az öt termelő tóban főként ponty, mellette pedig amur, busa, csuka és harcsa nevelkedik. Az évi 50-90 tonna haltermelés döntő részét nagykereskedőknek, 10-15 százalékát horgászoknak, kisebb részét pedig egy bonyhádi, illetve dombóvári horgászegyesületnek adják el telepítés céljára.
A tavakban vegyesen nevelkednek a különféle halfajok, de nagy testű ragadozóból mindig csak egyféle és fiatalabb korosztályban, mint a békéshalak. Az egyes fajok más-más területet foglalnak el maguknak és más a szerepük is az egyensúly fenntartásában.
A halászatban nagyon sok olyan eszköz van használatban – persze, korszerűbb anyagokból –, ami a csiszolt kőkorszakban alakult ki. Vannak persze feladatok, amiket sikerült gépesíteni, de például a lehalászás utáni válogatás elképzelhetetlen élőmunka nélkül.
A másik nagy gondot a klímaváltozás okozza. A rendkívüli vízhiány leginkább azokat a völgyzárógátas tógazdaságokat sújtja, ahol gravitációs úton, patakokból történik a feltöltés. Ilyenek a mágocsi halastavak is.

Emellett a hosszan tartó nagy melegek idején a sekélyebb tavak vize felmelegszik, és a halak tartása csak vízminőségjavító technológiák, rétegkeverés, levegőztetés állandó üzemeltetésével lehetséges.
Folyamatos bosszúságot okoznak a védett kormoránok is, amelyek Mágocson például évi 10-20 százalék körüli veszteséget okoznak. Gázágyúval, kereplőkkel riasztják őket – kevés sikerrel.
Ez az oka, hogy a horgászok is egyre kevésbé szeretnék hazavinni a halat. Ha viszont nyitnának egy halboltot, ott pucolva is kínálhatnák a termékeiket, amivel újból növelni tudnák a saját értékesítésüket.
