Az ösztöndíjat a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) hirdették meg, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) támogatásával. A program első évében 12 tehetséges hazai és külhoni magyar fiatalt tudnak anyagilag támogatni belőle. A programban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is részt vesz. Az ösztöndíj elnyerését igazoló támogatói okiratok ünnepélyes átadóját a Parlamentben tartották október 30-án.

A Magyarok Kenyere program keretében a Kárpát-medence magyarjai összefognak, hogy adományt gyűjtsenek és juttatassanak el a rászorulóknak. A nemzeti összetartozás erős pillérévé vált, és már nemcsak a Kárpát-medencében, hanem egyre inkább a diaszpórában is. A Magyarok Kenyere Alapítvány eredeti szándéka, a Kárpát-medence gazdatársadalmának segítő szándékú önzetlen összefogása már nemcsak a magyar gazdaközösség társadalmi tőkéje, hanem a gazdálkodási ismeretek Kárpát-medencei megosztásának egyik csatornája. Ebből logikusan következett, hogy a fiatal tehetségeket, a jövő szakembereit is bevonják a jövőnket biztosító munkába. A nehéz körülmények ellenére a jövőre fel kell készülni, jövő építése pedig a fiatalok kezében van.

Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója, a Magyarok Kenyere a Jövőért Ösztöndíjprogram egyik szervezője elmondta, hogy lassan egy évvel ezelőtt döntöttek az Ösztöndíjprogram elindításáról. Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány a társadalmi felelősségvállalási programja keretében segíti az ösztöndíjat elnyert magyar fiatalok tanulmányait, szakmai fejlődését és ezáltal a fenntartható gazdálkodást. A Magyarok Kenyere program nyelvén megfogalmazva, a közös jövő építését, az összetartozás építését, a hazaszeretet.
Az urbanizáció, a virtuális mindennapok váltak megszokottá, ennek ellenére a vidék és a haza megtartó erejét továbbra még mindig azok jelentik, akik a földet művelik és a hagyományokat ápolják, akik a magyarok kenyerét fizikai és szellemi értelemben elkészítik. Az új kihívásokkal szemben a környezeti, gazdasági és technológiai értelemben egyszerre fenntartható gazdálkodás a jövő, és ezeket a szempontokat az ösztöndíjprogramban is érvényesítették.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara most már nemcsak a Magyarok Kenyere programban, a búza összegyűjtésében, adományozásában és a szállítmányozásában vállal szerepet, hanem az ösztöndíjprogramhoz is hozzájárul. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke beszédében elmondta, hogy a Magyarok Kenyere program évről évre eseményszámba megy a magyar vidék számára, mostanra beleivódott az emberek lelkébe, részét képezi a gazdatársadalom életének, és a NAK kezdettől fogva részt vesz benne. Győrffy Balázs megköszönte Jakab Istvánnak, hogy akkora lelkesedéssel és annyi odaadással kezeli a programnak minden elemét, valamint Herczeg Andrásnak, hogy az általa vezetett Alapítvány együttműködésének köszönhetően még szélesebb spektrumon tud a vidékhez szólni a program, ráadásul kifejezetten a fiatalokhoz.

A Magyarok Kenyere a Jövőért Ösztöndíjprogramot idén írták ki először, 12 fiatal kap pénzt a keretében. Az ösztöndíjra 16-35 éves szakiskolai diákok, felsőoktatási vagy agrármesteri felsőoktatási-egyetemi hallgatók és fiatal gazdálkodók pályázhattak. Az ösztöndíj egyik fő célja a vidéki életforma népszerűsítése, a gazdálkodás és a fenntarthatóság bemutatása.
Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány pénzügyi támogatásának köszönhetően a következők kaptak ösztöndíjat:
Kárpátaljáról
- Balogh Ádám, a Sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Szakképző Iskola tanulója négygyermekes lelkészcsalád elsőszülöttje. Családi gazdaságuk részt vesz a Magyarok Kenyere programban.
- Bedő István Mezőváriból, aki fiatal gazdálkodó és biológiatanár. Tanulmányait a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskolán és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen végezte; kutatása különdíjat kapott az OTDK-n. Az ösztöndíjat szakmai fejlődésére fordítja.
- Molnár Péter, a MATE másodéves agrármérnök hallgatója egyben a Piroska farmergazdaság tagja. Angolul, németül beszél. Családi gazdaságuk a gabonatermesztés mellett zöldségkertészettel is foglalkozik, és további lehetőséget lát az állattenyésztésben és a gyümölcsfeldolgozásban.
- Tihor Barnabás a Tokaj-hegyalja Egyetem hallgatója, családi gazdaságuk fiatal tagja. Gazdaságuk évek óta adományoz a Magyarok Kenyere programnak. Az ösztöndíjat szakmai tudása bővítésére kívánja fordítani.
- Zán-Fábián Bálint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kertészmérnök hallgatója, amellett számviteli tanulmányt folytat. Hívő református családja ökológiai gazdálkodással foglalkozik.
Erdélyből:
- Csibi Gyula nem személyesen eljönni. Erdélyben tart juhot, szarvasmarhát és lovat. Fő célja, hogy folytassa tanulmányait, amiket a gazdálkodás miatt szakított félbe.
- Csomortáni Csongor méhész Csíkszeredában. A méhészettel kapcsolatos honlapot működtet. Egyik célja a méhészetek fejlesztése, kifejezetten a krémmézkészítést kívánja népszerűsíteni.
Anyaországi pályázók közül:
- Kun József Gergely, a Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákja fontosnak tartja a fenntartható gazdálkodást és a zöld szempontok előtérbe kerülését. Az ösztöndíjat szakmai tanulmányaira kívánja fordítani.
- Papp Hanna Natália, a MATE másodéves agrármérnök hallgatója a MAGOSZ Somogy megyei gazdasszony-tagozatának a tagja, Első számú célja szakmai tudásának a bővítése áll.
- Rácz Panna évek óta részt vesz a Magyarok Kenyere programban a családjával. Jelenleg a MATE másodéves hallgatója. Célja, hogy növényorvosi másoddiplomát szerezzen.
- Takács Gergely komoly gyakorlati tapasztalattal rendelkezik: Erasmus-ösztöndíjjal Görögországban tanult, Németországban biogazdálkodással foglalkozott. Egyik célja a vegyészmérnöki diploma megszerzése.
- Varga Diána Aranka dobogós volt a szakma kiváló tanulója verseny országos döntőjében, gazda és növénytermesztő szakirányban. Szakmai tudása bővítését, azon belül a precíziós növénytermesztés elsajátítását tervezi.
