0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 28.

Talán karácsonyra lesz olcsóbb liba

A szeptemberben-októberben betakarított kukorica valószínűleg már olcsóbb takarmányt fog jelenteni a termelőknek, de ezt a termékek áraiban legkorábban a karácsonyi akciók során, illetve jövő évben fogják érdemben tapasztalni a fogyasztók.

Az elmúlt években nagyon nagy károkat szenvedett a hízott­liba-előállítás, aminek következtében olyan jelentősen megdrágultak a termékek, hogy a kereskedők, sok esetben pedig a vevők is elfordultak tőlük – mondta el Vajda Tamás, az egyik legnagyobb hazai hízott víziszárnyast termelő cég, az Integrál-Group Kft. ügyvezető igazgatója.

Ez az oka, hogy nehéz rábukkanni a libatermékekre a kereskedelmi láncokban, kisebb üzletekben, de Márton-nap környékén és az ünnepi időszakban, vagyis október közepétől karácsonyig, ha kis szerencsénk van, húsvétig megtalálhatók lesznek a boltok polcain.

Az áruk egyelőre magas marad, ha év elejéhez vagy az egy évvel ezelőtti szinthez képest talán kicsit konszolidálódott is. A termelési költségek ugyanis egyelőre nagyon magasak. A szeptemberben-októberben betakarított kukorica valószínűleg már olcsóbb takarmányt fog jelenteni a termelőknek, de ezt a termékek áraiban legkorábban a karácsonyi akciók során, illetve jövő évben fogják érdemben tapasztalni a fogyasztók.

Az Integrál-Group Kft. hízottliba-termelése durván a negyedére, 250 ezer darabra esett vissza 2018 óta. Ezzel párhuzamosan az integrációban termelők száma is jelentősen – a korábbi 100-as nagyságrendhez képest 20-30-ra – csökkent. Ebben a piac beszűkülése mellett a madárinfluenza-járvány fellobbanásainak is jelentős szerepe van.

Jó néhány termelő abbahagyta a tevékenységet a termeléskiesések miatt.

A libánál ugyanis nagyon hosszú idő, mire a szülőpárok elvesztése után újra lehet indítani a termelést. Csak az egy év, mire a napos libából megszületik az első tojás.

A megkérdezett szakember aláhúzta:

„A madárinfluenzával együtt kell éljünk, és akik dolgozni akarnak, azok ezt elfogadták. Meg kell teremteni az előírt állategészségügyi feltételeket, mert ahhoz nagyon drága a termelés, hogy ebben bárki kockázatot vállaljon.”

A kft. termelését teljes egészében az Integrál Zrt. kiskunfélegyházi víziszárnyas-vágóhídja veszi át, ahonnan várhatóan mintegy 350 ezer darab feldolgozott hízott liba kerül ki idén. Ez jelentős csökkenés a 2020 előtti kibocsátáshoz képest, de így is az egyik legnagyobb feldolgozóüzem az országban. A feldolgozott hízott liba mennyiségének mintegy a fele kerül kivitelre, de árbevétel tekintetében ez 75-80 százalékot eredményez, vagyis külföldön nagyobb igény van a libamájra, mellre, combra, és ezeket sokkal jobb áron lehet értékesíteni.

A hízottliba-előállításban valószínűleg a technológia fejlődésével sem lehet teljesen kiváltani a kézi munkát.

Vajda Tamás szerint a jövőben is meg fog maradni a hagyományos, kistermelői előállítás a magas prémium minőségű termékeivel, és vele párhuzamosan a szigorúan ellenőrzött, rendszerszintű, korszerű termelés.

Véleménye szerint bármennyivel is olcsóbb a kacsa és kényelmesebb a konyhai feldolgozása, a hízott liba és libamáj nem fog végleg eltűnni a hazai konyhákból, hiszen speciálisan magyar termék. „Biztos vagyok benne, hogy hosszú időn keresztül fogjuk még élvezni, mert a hízott kacsára sok más emberhez hasonlóan én is úgy gondolok, hogy egy iparszerűen előállított termék, amely kevésbé prémium kategória.”

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: