Zambó Péter a Madas László Erdészeti Erdei Iskola pénteki jubileumi ünnepségén úgy fogalmazott, a környezeti nevelés, a természethez való viszonyunk reális alapokra történő helyezése napjainkban fontosabb, mint valaha.
Éppen ezért az agrártárca elkötelezett az erdei iskolai programok támogatása és megvalósítása mellett – közölte az államtitkár, megjegyezve, hogy az elmúlt évtizedben többmilliárd forintból országszerte újultak meg az erdei iskolák oktató- és szállásterei, bővült az erdei iskolai eszközrendszer. A Soproni Egyetemen külön erdőpedagógus képzés biztosítja a megfelelő szakember-utánpótlást.
Zambó Péter elmondta, hogy 35 évvel ezelőtt világújdonságnak számító kezdeményezést indított útjára a Pilisi Parkerdő Zrt., amikor a visegrádi Mogyoró-hegyen megalapította az ország első erdei iskoláját.
Számos állami és civil szervezet vállal szerepet az erdei iskola mozgalomban Magyarországon. Az állami erdészeti társaságok és a nemzeti park igazgatóságok összesen ötvennél is több erdei iskolát működtetnek, amelyek a környezeti szemléletformálás legmagasabb szintű intézményei az országban. Kiemelkedő az Országos Erdészeti Egyesület tevékenysége, ahol 1996 óta szervezett keretek között folyik az erdei iskolai munka fejlesztése.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy az intézményi infrastruktúra kiépülése mellett az elmúlt 35 évben általánossá vált az erdei iskolai módszertani alapok felhasználása a szemléletformálás egyéb területein is.
Ilyen például az Erdei Vándortábor program vagy az Erdővarázs Családi Nap rendezvénye, de említhető a Muzsikál az Erdő rendezvénysorozat vagy éppen az októberi Erdők Hete.