
A Magyar Bormarketing Ügynökség (MBÜ) a kiváló magyar borok nagyköveteként idén számos lehetőséget kínál a legkiemelkedőbb hazai termékek megismerésére, illetve kóstolására. Ezt a célt szolgálják a nyár óta folyamatosan zajló népszerűsítő kampányok, ugyanakkor a magyar bor már jelen van a fontosabb nemzetközi szakkiállításokon is – hangsúlyozták.
Emellett mintegy húsz, ikonikus magyar bor vásárolható meg palackos kiszerelésben, ami mellé hétvégente különleges karácsonyi meglepetés is kerül, így az érdeklődők a kóstolást akár összeköthetik a családtagoknak és barátoknak szánt karácsonyi ajándékok beszerzésével is.
A Szent István téren és a Vörösmarty téren, valamint a Városligetben található gasztronómiai egységekben bormenüvel is várják a vendégeket – tájékoztatott a MBÜ.
Pusztai Anita, a Magyar Bormarketing Ügynökség marketingigazgatója a közleményben kiemelte,
Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos a közleményben az adventi időszak kereskedelmi fontosságára, valamint az ezt támogató kormányzati segítségre hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett, hogy
Hozzátette, hogy közvetlenül ez után el is indult a Magyar Bormarketing Ügynökség vásárlásösztönző kampánya, amelynek fontos eleme a megjelenés a fővárosi adventi vásárokban.
