A többlettámogatásnak köszönhetően a futamidő alatt az ügyfél által fizetendő hiteldíj 5 százalék körül alakul, ami piacvezető ajánlat. A jelenlegi kamatkörnyezetben minden gazdálkodónak érdemes megfontolnia a maximálisan 100 millió forint összegben nyújtható hitelkeret igénybevételét.
Fókuszban az agrárgazdaságok folyamatos fizetőképességének biztosítása
A vállalkozások által igénybe vehető hitelkeret maximális összege a szabad támogatási keretek összegétől is függ, ezért az ASZK MAX+ -ban adható maximális hitelösszeg jelentősen magasabb, ha van lehetőség azt válságtámogatási keret terhére kiadni, mivel ez a de minimis keret tízszerese. Az OTP Bank Nyrt.-nél gyors, standard eljárásban biztosítjuk meglévő és új ügyfeleink részére a kiemelt lehetőség igénybevételét.
Ezt követően a COVID-19 koronavírus-járvány és a kedvezőtlen gazdasági hatások tették szükségessé az Agrár Széchenyi Kártya Plusz bevezetését 2020 áprilisától az év végéig, 100 százalékos kamat- és kezességi díjtámogatás, valamint költségtámogatás mellett.
Mindannyian emlékszünk a 2022 év eleji, sertéságazatot érintő válságra. A gabonafélék ára dinamikusan növekedett, mind a kukorica, mind a búza ára csúcsokat döntött. A drágulás mögött a takarmánynövények iránti élénk nemzetközi kereslet állt, és az egész világon jelentős árnövekedés a sertéstápárakra is hatott. Ez olyan szerencsétlen időszakban történt, amikor a sertésfelvásárlási árak éppen mélyponton voltak, így az ágazat rendkívüli veszteségeket szenvedett. Több hazai sertéstartó mindezt már nem, vagy csak nehezen tudta tolerálni, de hiánypótló segítséget kaptak az ASZK sertéstenyésztést támogató altípusával, amit állategységhez igazítva, 100 százalékos kamat- és kezességi díjtámogatással, valamint költségtámogatással lehetett igénybe venni.
Az éghajlatváltozással összefüggésben Magyarország nagy részén gyakoribb és intenzívebb vízhiánnyal találkozunk. A mezőgazdasági veszteségek fő okozója korábban is a szárazság volt, de a 2022. évi évszázados aszály rendkívüli méreteket öltött, amely miatt búzából 21, kukoricából 57, napraforgóból 29, repcéből pedig 31 százalékkal kevesebb termést arattak a gazdák. (Az információ a KSH oldalán elérhető: https://www.ksh.hu/s/kiadvanyok/fobb-novenykulturak-termeseredmenyei-2022/index.html) A magas termelési költségekkel párosulva három régió (Észak-Alföld, Dél-Alföld és Közép-Magyarország) esetében is olyan mértékű volt a terméscsökkenés, amely negatív értékű ágazati eredményt produkált. A rekordszárazság és következményei ellensúlyozására vezették be az aszálykáros ASZK-t a 2022. november 30. és 2023. március 31. között időszakban, amely altípusra legfeljebb 14 százalékos kamattámogatás volt elérhető.
Fontos megemlíteni, hogy a normál (4 százalékos kamattámogatású) ASZK 2010-es bevezetése óta folyamatosan elérhető a gazdálkodók számára. Az ehhez képest kiemelt támogatású termékaltípusok elérhetősége azonban – a fentiek szerint – az ágazat igényeihez igazodik. A speciális feltételek mindig csak az elérhetőségi időszakon belül szerződött/újraszerződött/megújított kölcsönszerződésekre vonatkoznak. Ennek elsősorban az az oka, hogy az igénylést minden esetben meg kell előzze az ügyfél szabad támogatási keretének a vizsgálata. A támogatások minden esetben a finanszírozó bank közreműködésével kerülnek lehívásra és megelőlegezésre, vagyis az ügyfeleknek csak a csökkentett kamatot és díjakat kell megfizetniük. A kölcsönszerződés megkötésekor el kell végezni az alap ASZK-tól eltérő beállításokat a támogatások lehívása érdekében.
Bátorítjuk tehát az ágazat szereplőit, hogy egy-egy kedvező konstrukció megjelenésekor lépjenek kapcsolatba velünk, hogy megvizsgáljuk, mi a legkedvezőbb lehetőség a számukra. Az ASZK MAX+ konstrukció további nagy előnye, hogy akár 3 éves futamidő mellett igénybe lehet venni, így a kedvező kamatozás akár 3 évre rögzíthető a vállalkozás számára. Jó hír a vállalkozások részére, hogy a kormány október 30-i bejelentése szerint a Széchenyi Kártya Program 2024-re meghosszabbításra kerül.
(x)