Nem, ez nem egy újabb hajmeresztő, világvége hangulatú film, és nem is egy időutazásos fantazmagória, sokkal komolyabb dologról van itt már szó.

Úgy sejtik, hogy 20000 éve (a pleisztocén idején) még a virágkorukat élték, aztán 14000 évvel ezelőtt kisebb, elszigetelt populációkra szakadtak szét és kb. 4000 éve egyszerűen eltűntek.

Mit tehetnének a Föld megmentése érdekében a mamutok?

Néhányan komolyan hisznek abban, hogy a mamutok visszahozása segíthet az éghajlatváltozással folytatott harcunkban, mert állítólag részt vehetnének az Északi- sarkot körülölelő sztyeppék helyreállításában, melyek a mamutok kihalása után erdőséggé változtak.

További érv a füvek mellett, hogy az erdők általában sötétebbek a füves területekhez képest, tehát több hőt nyelnek el, ami melegíti a bolygót. Valamint, hogy a füves területen kiterjedtebb hótakaró jön létre, ami segít visszaverni a napsugarakat. És ha még nagyszámú mamut is trappolna a terepen, jól összetömörítve a havat, az még biztosabb szigetelést nyújtana a talajnak, ami segítene fagyosan tartani azt. A tudósok szerint ez segítene megakadályozni a felmelegedés miatti időszakos olvadást, illetve a metánkibocsátást. Úgy gondolják, hogy az óriási növényevők tartották fenn a füves területeket, miközben fékezték az erdőt. Ha visszatérhetnének oda és gondoskodnának arról, hogy ismét szteppék népesítsék be a helyet, azzal lehetséges lenne hűteni a Földet.

Lehet, hogy nekik is meggyűlt a bajuk az éghajlatváltozással

De mi van, ha az elmélet kidolgozói tévednek? Lehetséges, hogy teljesen másképpen történt és az előbbi feltételezés valójában csak egy idilli mese. Kb. 15000 évvel ezelőtt, a legutóbbi jégkorszak lezajlása után, az éghajlat melegedni kezdett, ami utat engedett az erdőségek észak felé történő terjedésének.

És talán a legvégén az emberek voltak, akik megadták az akkor már súlyosan veszélyeztetett fajnak a kegyelemdöfést.

Tehát akkor a klímaváltozás volt előbb vagy a mamutok kihalása?

Hogy miért ez a legfontosabb kérdés, amire tudnunk kellene a választ mielőtt ilyen módon belekontárkodunk az ökoszisztémába? Mert ha sikerülne is „feltámasztani” a mamutok, nyilván azt szeretnénk, ha képes lenne életben maradni, fenntartani magát, szaporodni, szóval normális életet élni. Viszont ha a mamutokat valóban az éghajlatváltozás szorította ki az élőhelyükről, akkor a mostani helyzetben pláne nem lennének túl boldogok. Az északon élő mamutok jószerivel csak füvekkel, virágokkal és mohával táplálkoztak, és nem tűnik valószínűnek, hogy fákról legelésztek volna, mint a délebbiek. Hiszen akkor el sem kellett volna hagyniuk a helyet, mert temérdek ennivaló állt rendelkezésükre. Tehát vélhetően máskor sem fogják lecsipegetni a fákat és lezúzni az erdőt.

Viszont ha tudtak volna, akkor már bizonyos értelemben „mások” lennének, más lenne a genetikájuk, mint a fagyvidékről előkerült maradványoknak. Az utóbbi több százezer évben is csak változtak volna valamennyit. Mint ahogyan korábban is sikerült nekik lassan és fokozatosan alkalmazkodni az Északi- sarkkörön belüli zord körülményekhez. Tehát nem biztos, hogy szerencsés az akkori formájukban  visszahozni a mamutokat a mostani korba, és eltekinteni azoktól az epigenetikai változásoktól, amelyek időközben bekövetkeztek volna, és amelyek éppenhogy az adaptálódásukat segítették volna. Egy neandervölgyi embernek is sokkoló lenne ebbe a modern korba cseppenni.

Gondolkodjunk, mielőtt cselekszünk

A réges-régen kihalt fajok feltámasztása vagy újrateremtése számos etikai kérdést felvet. Különösen abban az esetben, ha az állat oly rég tűnt el, hogy a kutatók is csak találgatnak azt illetően, hogy milyen életmódot folytathatott, milyen lehetett a testfelépítése, mik lehettek a szükségletei és egyáltalán, hogy valójában miért halt ki.  Nyilván túl kockázatos és nem is igazán életképes, ha csak a képzelőerőnkkel akarjuk kiszínezni a múltat. Még magunkat sem értjük teljesen, és az élő, tanulmányozható állatokat sem ismerjük eléggé. A dolgot csak bonyolítja a „holobiont elmélet”, mivel egy faj életképessége több ezer másik fajtól, a mikrobiótájának tagjaitól függ. Vajon egy ilyen „őskövület” megtalálná a jelenlegi világunkban azokat a mikroorganizmusokat, amelyekkel a múltban összetartoztak és sikeresen együttműködésben álltak, vagy találna másokat helyettük? És bele kell vennünk még olyan apróságokat is a képlethez, hogy hogyan pótoljuk azokat az állatokat, akik valószínűsíthetően szervesen kapcsolódtak hozzá, de semmit sem tudunk róluk, pl.: a végtermékeket feldolgozó lények.

Egyelőre azt sem tudjuk biztosan, miért haltak ki a mamutok. Ennek megfelelően azt sem, hogy a kihalásukhoz vezető dolog megszűnt-e már vagy még rosszabb a helyzet. Sőt mi több, fogalmunk sincs arról, hogy korábban mennyi mamut élt az Északi sarkon illetve, hogy mennyire lenne szükség most, hogy ezt a tervet egyáltalán elkezdhessük megvalósítani. És különösen aggasztó belegondolni abba, hogy emiatt a mamutklónozós kísérlet miatt mennyi veszélyeztetett ázsiai elefántbébit kellene „feláldozni” és elefántmamának kellene feleslegesen szenvedést okozni.

Elboldogulnának ebben a megváltozott világban az őskőkorban kihalt mamutok? Vajon tényleg olyanok lennének, amilyennek elképzeljük őket és azt tennék, amiben reménykedünk? Elhárultak már azok a problémák, amik az eltűnésükhöz vezetett? Senki sem tudja.