0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. február 25.

Hatszáz hód elejtésére adtak ki engedélyt Győr-Moson-Sopronban

Felháborodtak a környezetvédők, hogy a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal 600 hód lelövésére adott engedélyt. Két évvel ezelőtt a kormányhivatal már kiadott egy 600 egyedről szóló elejtési kvótát, akkor mindössze 18 hód került terítékre.

A kormányhivatal a gyérítési engedélyt 2024. március 31-ig adta meg az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kérelmének eleget téve, azzal a kitétellel, hogy a hódok vadászatára jogosult vadásztársaságok az érintett vízfolyások partvonalától számított maximum 50-50 méteres távolságon belüli területen ejthetik el a hódokat úgy, hogy a Hanság területén legfeljebb 200, a Szigetközben legfeljebb 160 egyed ejthető el.

A vadászok lőfegyverrel és csapdával gyéríthetik a hódokat. Az ólomsörét használata tilos, a csapdába esett állat életének kíméletes kioltását pedig lőfegyverrel az adott terület hivatásos vadásza vagy állatorvos végezheti. Az elejtett állatokat a vízügyi hatóság vagy a vadásztársaságok hasznosíthatják, de az adásvételük, cseréjük, eladásuk kizárólag országon belül történhet. Ha erre nincs igény, a tetemeket el kell ásni.
Az állomány 20 százalékának az apasztásával stabil marad a hazai populáció, így a természetvédelmi érdekek nem sérülnek.

A kormányhivatal információi szerint 2021-ben a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság működési területén a faj becsült állománya 2500-2800 példány volt. A szakirodalom szerint állomány 20 százalékának az apasztásával stabil marad a populáció, így a természetvédelmi érdekek nem sérülnek.

A kormány rendeletmódosítása következtében a hód lekerült a hazai védett fajok listájáról, de az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelve továbbra is védi, így természetvédelmi oltalom alatt álló faj maradt (értéke példányonként 50 ezer forint). A változások következtében egyedeit már nemcsak közérdekből, hanem gazdasági kár miatt is lehet gyéríteni október 1. és március 31. között.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu