Az utóbbi évek gazdasági nehézségei – mint az inputköltségek jelentős emelkedése, az energiaválság vagy a tavalyi rendkívüli aszály, valamint az új rendszerre történő átállás természetes velejárójának tekinthető átmeneti időszak nehézségei – mellett kiemelt jelentőségű, hogy a gazdák által hosszú évek óta megismert kérelmezési, majd kifizetési menetrendet ebben az évben is sikerült tartani.
Ezzel a kérelmezők több mint 82 százalékát – mintegy 136 ezer termelőt – sikerült elérni. A kedvezményezettek számát tekintve ez az arány megegyezik a tavalyi év hasonló adatával.
A Kincstár 133 ezer gazdálkodónak utalt csaknem 41 milliárd forintot újraelosztó támogatás jogcímen, amely új jogcímként a kisebb gazdaságok első hektárjaira nyújt plusztámogatást. Előleg kifizetésére került sor még az intenzív és extenzív gyümölcsösök támogatása jogcímen, valamint az anyajuhtartás és tejhasznú tehéntartás támogatása állattenyésztési jogcímeken.
Az előlegfizetési időszak lezárulta után a Kincstár decemberben rész-, valamint végkifizetéseket teljesít majd, ugyanezen jogcímeken.