0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 13.

Megkezdődött az erdőterületek Natura 2000 támogatásának kifizetése

A kormány és az agrártárca továbbra is számos eszközzel segíti az erdőgazdálkodókat. Megkezdődött a Natura 2000 besorolású erdők 2023. évi támogatásának kifizetése – jelentette be Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.
Cuha-patak völgye
Fotó: Bakonyerdő

Az államtitkár kiemelte, hogy a „Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések” című pályázati felhívás alapján hosszú évek óta vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe, melynek célja a Natura 2000 irányelvek alkalmazása során felmerülő többletköltségek fedezése és a bevétel kiesés ellentételezése. A gazdák érdekeit szem előtt tartva az agrártárca 2023-ra is meghosszabbította a pályázati felhívást, áthidalva ezzel a Közös Agrárpolitika megvalósításában bekövetkezett átmeneti időszakot.

Ennek köszönhetően a következő napokban közel 2000 támogatási kérelem vonatkozásában mintegy 5 és fél milliárd forint érkezhet meg az erdőgazdálkodók számlájára.

Az érintett erdőgazdálkodók folyamatosan számíthatnak a támogatásokra. A jövő év elejétől kezdve ütemezetten megjelenő Közös Agrárpolitika pályázatok háromszor akkora forrással segítik majd az erdőgazdálkodókat, mint a korábbi időszakokban.

Az összesen mintegy 310 milliárd forintnyi támogatás felhasználásának célja, hogy Magyarországon több erdőnk legyen, jobb erdeink legyenek, és javuljon az erdőket kezelő vállalkozások versenyképessége – zárta gondolatait Zambó Péter.
Forrás: AM közlemény

Magazin ajánló: