0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 6.

Jelentős agrárfejlesztési program indult a Csádi Köztársaságban a MATE vezetésével

Fontos mérföldkőnek számító mezőgazdasági fejlesztési program indult a Csádi Köztársaságban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szakmai vezetésével, az országban megvalósuló humanitárius fejlesztési és diplomáciai misszióhoz kapcsolódva.
N’Djamena, 2023. december 7.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Mahamat-Saleh Annadif csádi külügyminiszter találkozója N’Djamenában 2023. december 7-én.
MTI/KKM

A közös munka során az egyetem által delegált magyar szaktanácsadó csoport a helyi partnerekkel közreműködve olyan komplex tudást ad át, amely nagyban segíti a helyi nemzetgazdaság fejlődését, valamint a regionális és nemzetközi piaci kereskedelem fellendítését. Az együttműködés elsődleges fókusza az agrárium, azonban közvetve érinti a technológia, az ipar, az energetika, az infrastruktúra, az oktatás és a biztonsági fejlesztés vonatkozásait is.

A magyar-csádi stratégiai együttműködés legfontosabb pilléreiről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter személyesen egyeztetett december 7-i látogatása során Csádban a helyi külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter az egyeztetésen többek között azt is bejelentette, hogy a Magyar Kormány Csád részére 25 Stipendium Hungaricum ösztöndíjat ajánl fel, azaz a jövőben évi huszonöt csádi hallgató tanulhat ösztöndíjjal a magyar egyetemeken.

Az ünnepélyes találkozón Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora együttműködési megállapodást írt alá a Csádi Agrárminisztériummal, melynek célja, hogy az Agrárminisztérium megerősítse és támogassa a nemzetközi együttműködésben megvalósuló mintagazdaság és tudásközvetítő központ létrehozását, a felajánlott terület használatba vételét, valamint a megvalósításhoz szükséges egyéb engedélyeket.

A mintagazdaság fejlesztésének egyik legfontosabb lépéseként együttműködés született a MATE és a Csádi Állattenyésztési Kutatóintézet között is, amely 2024-re vonatkozó közös oktatási-kutatási célokat fogalmaz meg.

Kinntartózkodása idején a MATE rektora azokat a díszokleveleket is átadta, amelyek igazolják, hogy az elmúlt hetekben az együttműködés első lépéseként a Csádi Állattenyésztési Kutatóintézet 28 munkatársa sikerrel teljesítette a MATE munkatársai által tartott továbbképzést, a kérődzők tartásával és tenyésztésével kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretekről.

E képzés során a MATE oktatói és a csádi résztvevők közösen gondolkodva, a Száhel-övezetben tapasztalható helyi körülményeknek leginkább megfelelő fejlesztéseket készítették elő és közös szakvéleményt fogalmaztak meg a legfontosabb értékekről, erősségekről és a megoldandó problémákról.

A helyi állatfajták genetikai sokszínűsége például felbecsülhetetlen nemzeti érték, amely potenciális kiindulási alapot jelent az állattenyésztési ágazat továbbfejlesztésére.
• A MATE képzése a Csádi Állattenyésztési Kutatóintézet munkatársai részére – Fotó: MATE
Forrás: MATE közlemény