A mezőgazdaság intenzívebbé válása mára elérte azt a kritikus pontot, ahol az ebből a tevékenységből eredő negatív hatások visszafordíthatatlan globális klímaváltozást és számos ökoszisztéma-szolgáltatás csökkenését eredményezik. Ezen túlmenően azzal a kihívással is szembe kell nézni, hogy a növekvő népesség táplálása mellett a környezet védelmét és a megújuló energiaforrások előállítását is biztosítani kell. Az élelmiszerek iránti kereslet 2030-ra várhatóan 2-5-szörösére nő, és az előrejelzések szerint az elkövetkező évtizedekben az élelmiszertermelésnek 60%-kal kell növekednie ahhoz, hogy kielégíthessük az ehhez kapcsolódó igényeket (Clair és Lynch, 2010).

Bár ez a tevékenység nagymértékben növelte a terméshozamokat, azzal együtt a nagymértékű kemizálás előidézte a talajeróziót, az ipari szennyezést, a felszíni és felszín alatti vizek minőségének romlását, valamint a biológiai sokféleség csökkenését (beleértve a genetikai eróziót is), mindezek pedig az ökológiai örökség jelentős romlásához is vezettek. Ezért a jelenlegi, nem fenntartható mezőgazdasági gyakorlatokat felül kell vizsgálni, mivel a mezőgazdasági intenzifikáció jelenlegi modelljei sem társadalmilag, sem környezetvédelmi szempontból nem fenntarthatóak. Új technológiákra van szükség a fenntartható intenzifikáció előmozdítása érdekében. Előtérbe kerül az ökologikus gondolkodás, melynek része a fenntarthatóságra való igény és lehetőség összehangolása, a természet erejének, szolgáltatásainak megismerése, tisztelete és használata.

A változás egyik lehetséges módja az alternatív intenzifikációs stratégiákon (az úgynevezett „ökológiai intenzifikáción”) alapuló élelmiszertermelési rendszerek kiépítése, amelyek elősegítik a hatékony tápanyag-utánpótlást és tápanyag-felhasználást, csökkentik a betegségek és kártevők elleni védekezés szükségességét, növelik a vízfelhasználás hatékonyságát és a talaj vízkészleteinek megőrzését, valamint helyreállítják a talaj termékenységét.

Ezek a talajból és a komposzt szerves anyagából nyert aktív természetes vegyületek javíthatják a növények terméshozamát és minőségi paramétereit, a tápanyag-hatékonyságot, a kertészeti növények élettani teljesítményét és az abiotikus stressztűrő képességet. A humuszsavak biológiai hatása széles körű, fokozzák a fotoszintézis intenzitását, felgyorsítják a sejtlégzési folyamatokat, növelik a növényélettani folyamatokban főbb szerepet játszó enzimek aktivitását. Antivirális és adjuváns hatásuknak köszönhetően nő a fertőzésekkel, a biotikus és abiotikus stresszhatásokkal szembeni ellenálló képesség (Vaszily et al., 2018). Ezen alapszik biostimulátor hatásuk, amely általános jellegű, a növény egész anyagcseréjére hat (Hella, 2012).