A ZooKeys tudományos folyóiratban megjelent cikkben publikálták az új faj, a Mesechinus orientalis leírását. A korábban ismert Mesechinus, azaz erdei sün fajok (M. dauuricus, M. hughi, M. miodon, and M. wangi) főként Kína északi illetve dél-nyugati részén, valamint Mongóliában és Oroszországban honosak. A most leírt faj azonban kizárólag Kína keleti részén él – írja a Phys.org.

Kép forrása: ZooKeys (2023). DOI: 10.3897/zookeys.1185.111615
2018 és 2023 között hét Mesechinus nemhez tartozó példányt gyűjtöttek be Kína keleti területein annak érdekében, hogy megállapítsák, melyik fajhoz tartoznak. A kutatók több módszert is alkalmaztak, beleértve a morfológiai tulajdonságok felvételezését, pontos méréseket végeztek az állatokon, elemezték a mitokondriális genomjukat, illetve a már meglévő Mesechinus fajok genetikai adatainak felhasználásával feltérképezték az evolúciós törzsfán elfoglalt helyét is az új fajnak.
A Mesechinus orientalis-nak nevezett sünök mutatnak némi hasonlóságot az M. hughi-val (Hugh sün), azonban annál kisebbek, rövidebbek a tüskéik, és a koponyájukon is több különbség fedezhető fel.
A kutatók feltételezése szerint a Mesechinus nembe tartozó sünök a korai pleisztocénben jelentek meg 1,71 millió évvel ezelőtt. Az M. orientalis nagyjából 1,1 millió évvel ezelőtt alakulhatott ki az M. hughi-val és az M. wangi-val közös ősből. Ehhez képest a két utóbbi faj csak 0,74 millió évvel ezelőtt vált szét.
Az időintervallumokból feltételezhető, hogy a sünök hosszú időn át egymástól elzárva éltek, vélhetően a pleisztocén alatt bekövetkezett klimatikus változásoknak köszönhetően, mely miatt megváltoztak a vándorlási útvonalak, ami hosszú távú földrajzi elszigetelődéshez vezetett.