A Német Gazdaszövetség (DBV) által kezdeményezett és mintegy 8-10 ezer érintett részvételével megtartott demonstráció a szövetségi kormány takarékossági programjának az agrártermelőket sújtó pontjai elleni tiltakozást volt hivatott kifejezni.

Egy, a karlsruhei alkotmánybíróság által még november közepén hozott döntés – többek között – a 2024. évi állami költségvetés újratervezésére kényszerítette az SPD, a Zöldek és az FDP alkotta „közlekedésilámpa-koalíció” vezető politikusait és a pénzügyi kormányzatot.
A dízel-üzemanyag után járó adóvisszatérítés és a mezőgazdasági járművel adómentességének a kormányzat által tervezett eltörlése évi 440, illetve további 480 millió euró többletköltséget jelentene a német agrártermelők számára. Ez pedig teljesen elfogadhatatlan, mondta Joachim Rukwied, a DBV elnöke, aki szerint a kormányzat terve „hadüzenet a német mezőgazdaságnak és nekünk, gazdálkodó családoknak”. Majd szokatlanul élesen úgy fogalmazott: „Elég volt! Ami sok, az sok.” Sőt! – a gazdatársadalom egyenesen attól tart, hogy „a szövetségi kormánynak nyilvánvalóan nem érdeke egy működő és versenyképes agrárszektor”. A kormányzat által tervezett intézkedések késleltetnék az ágazat szerkezeti átalakulását és jelentősen megdrágítanák az élelmiszereket, figyelmeztetett a német agrárium vezető reprezentánsa. Rukwied ezért felszólította a demonstráción szintén megjelent Cem Özdemir zöldpárti mezőgazdasági minisztert, hogy a kormányon belül gyakoroljon nyomást a gazdák és a vidéki térségek érdekében.

Özdemir – olykor-olykor füttykoncert és „le a közlekedésilámpa-koalícióval!” bekiabálások közepette – ugyan ígéretet tett arra, hogy megvédi az agrártermelők érdekeit, de a liberális vezetésű pénzügyminisztérium a 2024. évi költségvetésről szóló előterjesztésben tartotta magát az adókedvezmények eltörléséhez, azaz a gazdákra háruló 920 millió eurós teher fenntartásához. Azt megelőzően, hogy a költségvetés januárban a szövetségi törvényhozás elé kerül, az átdolgozott költségvetésről folytatandó politikai egyeztetések egész sorára lehet számítani, de abban az esetben, ha a dízel-adóvisszatérítés és a mezőgazdasági járművek adómentességének megszüntetésére vonatkozó passzust nem vonják vissza, a gazdaszövetség elnöke szerint január második hetétől tiltakozások egész sorozatára kell számítani.