2023 utolsó napjaiban a korábban a Tiszán és mellékfolyóin levonult áradás után a Dunán is árhullám vonult le.

forrás: MTI/Bodnár Boglárka
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint azokon a tájegységeken, ahol erre lehetőség volt, szabályozottan töltődtek a tározók, csak káros mértékű vízmennyiséget engedtek ki a csatornákból, és az öblözetekben szintén tározzák a vizet.

fotó mmg/medgyesi Milán
Posztobányi Sándor, géderlaki gazdálkodó a helyzetről elmondta:
A gazda kifejtette, hogy a lagnagyobb gondjukon, az elszaporodott rágcsálókon viszont segít a víz – kopik az állományuk.
Posztobányi Sándor a dunai árvízzel kapcsolatban elmondta, egyelőre nem okoz gondot, de hozzátette, Bács-Kiskun vármegye ezen részén nagyon magas vízállás kell ahhoz, hogy a termőföldeken is gondot okozzon.

forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Országosan a vízügy téli intézkedéseinek elsődleges célja az, hogy a vízből minél nagyobb mennyiséget megőrizzenek a talajban, a csatornahálózatokban, illetve amit lehet, tározzanak a szárazabb időszakokra. A termőföldeket érintő helyzetről pedig folyamatosan egyeztetnek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakembereivel.