Attila elmondása szerint rengeteg kiváló ötletet a vevőktől, maguktól a borászoktól kapott. „A legtöbb újdonság azért születik, mert a betérők igényei megoldásra sarkallnak.” Egy különleges megrendelő miatt kezdett el hatalmas palackokkal kísérletezni. A kislaki templomot építették és kérték, hogy készítsen szenteltvíztartót. A legmegfelelőbb formán gondolkozott, amikor megtalálta az ókori alakban a bortároló kőedényeket. Így készült el az első bornak való palack a szenteltvíztartó után.
Kidolgozásra került egy olyan módszer, amelynek alkalmazásával porozitásmentes amforákat lehet előállítani. Az első égetést követően az agyagedényt bevonják egy zárómasszával, majd másodszor is kiégetik, így az betömörül az edény felszínén, és sima, porozitásmentes felületet alkot. Az így készített amforák ma még szinte beláthatatlan távlatokat jelenthetnek a hazai borászat számára. Nyilvánvaló, hogy a tokaji borkülönlegességek tárolására sokkal alkalmasabbak lehetnek, mint az eddig használt üvegballonok, de érdekes lesz majd kikísérletezni, hogy az aszúboroktól a vörösborokig hogyan fejlődnek a hazai borok, ha amforába kerülnek.
Először kisebb űrtartalmú amforákat készített, az elsők 4,9, 7,5, 9,5 és 14,5 literesek voltak, majd nekilátott nagyobb méreteknek is: 52, 73, 125, 160, 240, 300, 375, 500 literesek is megtalálhatóak a választékban.
A piaci pozicionálásban is fontos tényezők lehetnek az amforák nemcsak azért, mert különlegesek és egyediek, hanem azért is, mert a hozzájuk fűzött eszmei értékek (a szőlőtermés az anyaföldtől elválva hasonló közegben töltheti be borrá való alakulásának életútját) megkülönböztető jelleggel bírnak.
Sokszor felmerül azonban a félelem ezekkel a termékekkel szemben, hogy egyrészt mikrobiológiailag nem stabilak, hiszen elmaradnak azok a technológiai műveletek, amelyek csökkentenék a szőlőről bekerülő és a mustban, borban felszaporodó mikroorganizmusok mennyiségét, másrészt nincs megfelelő növényvédelmi tevékenység a szőlőben olyan kórokozókkal szemben (pl. feketerothadás), amelyek megváltozott kémiai összetételt okoznak, illetve mikotoxinokat termelhetnek. További aggályos tényező, hogy a különféle tárolóedényzetek migrációs tulajdonságairól kevés vizsgálati eredmény áll rendelkezésre, holott a cukormentes extrakttartalom amforákbeli emelkedett értékei felhívják a figyelmet a kőedény anyagából való beoldódás veszélyére. Számolni kell a kalcium fokozottabb beoldódására is, amelynek tanulmányozására még nem fordítottak elegendő figyelmet és később stabilitási problémákat vethet fel.
Milyen előnyökkel járhat az amforahasználat a borkészítés során?• A tartállyal szemben ebben meg tud valósulni a mikrooxidáció. • Amíg a fahordó erőteljes nyomott hagy a borokon illatban és ízben is, addig az amforákban érvényesülni tud a szőlőfajta és a terroir jellege. • A fajta olyan sajátos tulajdonságai válnak hangsúlyosabbá, amelyeket egyébként a konvencionális borkészítési eljárással elfedünk (pl. a Furmint gyógynövényes ízvilága). • A terrakották olyan ásványi anyagokból készülnek, amelyek hasonlóak a szőlőtalaj összetételéhez, a szőlőtőkék életük folyamán ezekből táplálkoznak, így a szőlő az erjedés és érlelés során olyan közegbe kerül, amelyben nevelkedett; az amforában történő borkészítés így felerősíti a borokban az ásványos jegyeket. • Van egy rendkívüli hőszigetelő kapacitás, amely folyamatosan biztosítja a hőcserét, így az erjedési folyamat kiegyensúlyozottabbá válik. |
Az amforák anyaga, használata mindezeket a törekvéseket erősíti, és a bennük készített borok napjaink gasztroturizmusában kiemelkedő értékeket közvetítenek. A modern gasztroturista varázslatra vágyik, élményben akar részesülni és már nem szuvenírokat gyűjt utazásai során, hanem emlékeket, részévé szeretne válni az adott helynek, ahova ellátogat. Az amforahasználat a borkészítő személyiségét közvetíti, filozófiáját, hogy kötődik a tradícióhoz, az Istenhez és az anyaföldhöz, a természettel szoros összhangban él és tevékenykedik. Az amfora egyedi, megkülönböztető jelleget nyújt a bornak, helyi értéket közvetít, elkerüli, hogy másokhoz hasonló legyen, az élő kultúra része és a fazekasmester szíve-szeretete él benne, amely átitatódik a borba is. Ahhoz, hogy a bor Istennek is elég jó legyen, szükség van olyan szívvel-lélekkel dolgozó kerámiakészítő mesterekre, akiknek a keze munkájában tudnak készülni, fejlődni a borok. Légli Attila fazekasmester is ezeket az értékeket közvetíti, megállás nélkül kutat, fejleszt, keresi a lehetőségeket az amforák formájában, anyagában, hőkezelésében, alkalmazhatósági területeiben. A magyar borvidékek mindegyikében megtalálhatóak olyan borászatok, amelyek használják a kőedényeit, nemcsak borerjesztésre, hanem tárolásra, érlelésre is, és földbe ásva is találkozhatunk jó néhányukkal. Isten éltessen, Attila!
Bene Zsuzsanna
Fotó: Dancsecs Ferenc
