0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 27.

Új funkcióval bővült az elektronikus gazdálkodási napló

Régóta várt funkcióval, az évek közötti másolás lehetőségével bővült az eGN. Segítségével lehetővé vált a már felvezetett adatok következő évi naplóba történő átmásolása, jelentősen lerövidítve, egyszerűsítve ezzel a kitöltés folyamatát.

Az elektronikus gazdálkodási napló ún. évek közötti másolás funkciója bevezetésével az egyes táblák teljes adatköre néhány gombnyomással átemelhetővé vált anélkül, hogy az adatokat újra, egyenként meg kellene adni. Az átmásolt elemek rögzített, azaz szerkeszthető állapotban kerülnek az új naplóba, így véglegesítés előtt szükség szerint még módosíthatóak.

Lényeges, hogy a táblák alapadatait egy „bázis” évben mindenképp rögzíteni kell az eGN-ben.

Ezt követően azonban – az új funkciónak köszönhetően – már csak akkor kell újra felvezetni a rendszerbe, ha az alapadatokban változás történt az előző évhez képest, például a terület méretében. Az évek közötti másolás során először a termőhelyet kell átemelni. Miután ezt megtörtént, a felhasználó eldöntheti, hogy

 

– a hasznosítást,

– a hasznosítást a műveletekkel,

– a műveletet önállóan, vagy

– a műveletet a kapcsolt alműveletekkel együtt

szeretné átmásolni. Minderről részletes útmutató is a felhasználók rendelkezésére áll.

Az elektronikus gazdálkodási napló új funkciója idén elsősorban azoknak nyújt számottevő segítséget, akik több táblával rendelkeznek, és a 2022/2023-as időszakra vonatkozó naplóikat már feltöltötték a rendszerbe. Esetükben a 2023/2024-es naplók pár gombnyomással létrehozhatóak lesznek az előző évi naplók alapadatainak átemelésével.

Fontos, hogy az évek közötti másolás és az örökítés két jelentősen eltérő funkció! Utóbbi használatával ugyanis az átmásolt sorok módosítására már nincs lehetőség. Az örökítés azoknak praktikus, akiknek a táblája nem változik évről évre. A funkció a művelet áthozását nem teszi lehetővé, újdonság azonban, hogy ezentúl a termőhelyek örökítésével együtt a korábbi év hasznosítása is létrehozható a segítségével.

Az évek közötti másolás mellett több új – hibajavítást és a rendszer gyorsítását szolgáló –funkciót is élesít a hivatal. Többek kötött a lapozásos megjelenítés gyorsabb oldalbetöltést tesz majd lehetővé.

Elektronikus gazdálkodási napló beadás előtt

További segítség, hogy a jövőben több jellemző alapján is lehet szűrni a táblákat. Emellett a rendszer ezentúl sárga kiemeléssel jelöli azokat az újonnan rögzített, vagy módosított táblákat, amelyek adatait még nem adta be a felhasználó.

Egyre közelebb a gazdálkodási napló és a permetezési napló benyújtásának határideje: az érintetteknek 2024. január 31-ig kell feltölteniük évközi adataikat az eGN rendszerébe.

A Nébih összesen mintegy 140 000 napló beérkezését várja. A kapkodás és rendszer túlterhelésének elkerülése érdekében a hivatal javasolja, hogy mielőbb kezdjék meg az adatbetöltéseket. A eGN-nel kapcsolatos kérdéseket továbbra is az egn@nebih.gov.hu címre küldhetik a gazdálkodók.

Forrás: Nébih közlemény

Magazin ajánló: