0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 3.

Német gazdatüntetés: az ágazat jövőbeli életképessége forog kockán

A Német Gazdaszövetség (DBV) által kezdeményezett és mintegy 8-10 ezer érintett részvételével december közepén megtartott demonstráció a szövetségi kormány takarékossági programjának az agrártermelőket sújtó pontjai elleni tiltakozás.
Fotó: agrarheute

Részben meghallgatásra találtak a gazdák, mert a decemberi tömeges tiltakozások eredményeként a berlini szövetségi kormány visszavonja a mezőgazdasági üzemek pénzügyi helyzetét korlátozó intézkedések egy részét. Cem Özdemir zöldpárti élelmezési és mezőgazdasági miniszter a kormány idei első ülését követően bejelentette, hogy a még a karácsonyi ünnepek előtt nyilvánosságra hozott tervekkel ellentétben megmarad a gépjárműadó kedvezményes kezelése az erdészet és a mezőgazdaság számára, míg a gázolajra vonatkozó adókedvezményt az idén csak 40 százalékkal csökkentik, amit a következő két évben a kedvezmény további kétszer 30 százalékos mérséklése követi.

Fotó: agrarheute

Mint emlékezetes, a szociáldemokraták, a Zöldek és a liberális párt alkotta „közlekedésilámpa-koalíció” decemberben a szövetségi alkotmánybíróság ítélete nyomán milliárdos nagyságrendű megszorításokat jelentett be a 2024-es költségvetésben. A gazdákat ebből 920 millió euró teher érintené, ez váltotta ki a nagyszabású gazdatüntetéseket Berlinben és számos más városban. A Német Gazdaszövetség (DBV) „elégtelennek” tartja a csökkentési tervek részleges visszavonását.

A gazdaszövetség január 8-án folytatta a dízel-visszatérítés három évre elnyújtott, fokozatos megszüntetése elleni tiltakozásokat. Számos városban és autópályán alakultak ki dugók és jelentős forgalmi fennakadások.

Az országos gazdatüntetés az autópályák bejáratainak elzárásával és traktorkonvojok vonulásával kezdődtek. Mecklenburg-Vorpommern tartományban a gazdálkodók több száz traktorral zárták el az autópályák bejáratait, illetve egy körülbelül 20 kilométeres konvoj közel 1000 járművel haladva okozott forgalmi fennakadásokat, akadályozva a városok megközelíthetőségét. Drezda környékén néhány autópálya-felhajtó szintén használhatatlan volt. Bajorországban is sok helyen jelentettek közlekedési fennakadásokat, mert az utakon csak egy sáv volt járható, vagy az autópályák bejáratait lezárták. Rheinland-Pfalz tartománytól Nordrhein-Westfalen át egészen Schleswig-Holsteinig gyakorlatilag minden szövetségi tartományban további útlezárások és forgalmi fennakadások alakultak ki a lassan mozgó traktorkonvojok nyomán.

A tüntetések a német városokat is érintették. Münchenben a rendőrség elmondása szerint mintegy 5500 traktort kísértek a környező régióból a városközpont felé. Rheinland-Pfalz tartományban egy 18-20 kilométer hosszú konvoj több mint 1000 traktorral és teherautóval haladt a 63-as autópályán a tartomány fővárosa, Mainz felé. Hamburgban, Brémában, Berlinben, Düsseldorfban is jelentős számú gazda tüntetett.

Január 8-án a szinte az egész országot megbénító tüntetések után másnap egy kis szünetet tartanak a gazdák, de a politikai vita tovább folytatódik.

Cem Özdemir szövetségi mezőgazdasági miniszter megértését fejezte ki a gazdák tiltakozásával szemben, ugyanakkor a támogatások megszüntetésére vonatkozó, már meggyengített tervek elfogadása mellett kampányol. Olaf Scholz kancellár már korábban kijelentette, hogy a tiltakozások ellenére is ragaszkodni kíván a megszorítási tervekhez. Steffen Hebestreit kormányszóvivő is hangsúlyozta, hogy a szövetségi kormányban „nincsenek olyan megfontolások”, hogy ismét megváltoztassák a döntéseket az agrárszektorban. Több tartományi miniszterelnök azonban a pénzügyi megszorítások teljes visszafordítását követeli.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mindsetofthetruth (@mindsetofthetruth) által megosztott bejegyzés

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: