0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 4.

Péntektől indul a telelő ragadozó madarak számlálása

Péntektől három napon át rendezi meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozó madarak éves számlálását.

Az MME 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkron felmérését, amelyhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak – írja az MTI.

Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok figyelhetők meg, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak.

Második leggyakoribb itteni faj a parlagi sas, ennek állandó hazai költőállományához szintén csatlakoznak a kárpát-medence más országaiból származó egyedek is, valamint bár ritkaságnak számít, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is. A felmérések során a sasok mellett mind a 17 Magyarországon rendszeresen telelő nappali ragadozómadár-faj egyedeit számba veszik majd a szakemberek.

A számlálás kiemelt faja idén az év madarának választott kerecsensólyom lesz.

A kerecsensólyom felmérésére és védelmére irányuló tevékenységek az Észak-Alföldön az Európai Unió és a Magyar Állam által támogatott LIFE SakerRoads projekt keretében zajlanak 2023 és 2028 között.

A megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan februárban készül el.

Forrás: MTI

Magazin ajánló: