0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 19.

A veszélyek korában élünk

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ).
A együttműködési megállapodást Tajti Norbert, a KNBSZ főigazgatója és Gyuricza Csaba rektor látta el kézjegyével a Gödöllői Királyi Kastélyban (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A közös munka célja, hogy összehangolják az agráriumot és a nemzetbiztonságot szolgáló kutatásokat és fejlesztéseket.

A két szervezet oktatási, kutatási, kiválasztási és tudományos területen tervezi elmélyíteni a már korábban megkezdett együttműködést. Ennek részeként közös képzési programokat szerveznek, előadásokat tartanak, oktatási anyagokat készítenek, konferenciákat rendeznek és közös pályázatok nyújtanak be. Mint elhangzott: minél hatékonyabban szeretnék támogatni, erősíteni egymás tevékenységét szellemi és infrastrukturális erőforrásaik felhasználásával.

A MATE évtizedek óta foglalkozik az olyan témák kutatásával, mint az élelmiszer- és környezetbiztonság vagy az informatika, amelyek részét képezik egy nemzet biztonságának – mondta Gyuricza Csaba, az egyetem rektora. Az agrárium, mint nemzetbiztonsági ágazat a COVID kitörésekor kezdett felértékelődni, de már a MATE jogelőd intézménye, a Szent István Egyetem égisze alatt létrejött egy biztonságkutató központ, amely az agrárium nemzetbiztonsági vetületeivel foglalkozik. Tavaly ősz óta pedig közösen szerveznek vezetőképző tanfolyamot a nemzetbiztonsági szolgálattal. A hivatalossá vált együttműködés keretében szintetizálni szeretnék a partnerszervezetek tudását és

olyan területek fejlesztésére fognak koncentrálni, mint például a kettős – agrár- és nemzetbiztonsági – használatú dróntechnológia, illetve járművek.

A MATE egykori hallgatójaként személyesen is elkötelezett a két nagy múltú és kiemelt jelentőségű szervezet sikeres együttműködésében Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, aki részt vett és köszöntőt mondott a megállapodás ünnepélyes aláírásán.

„Megváltozott a biztonsági környezet, és az, hogy a veszélyek korában élünk, nemcsak politikai fordulat” – fogalmazott. Az instabillá vált közel-keleti térség a világ kereskedelmi útvonalainak egyik legfontosabb központja, és a fegyveres incidensek egyik célja, hogy veszélyeztessék a globális ellátást. Az éhségövként is emlegetett afrikai Száhel-övezetben pedig katonai jelentősége is lehet a terrorizmusnak és az éghajlatváltozásnak.

Tajti Norbert, Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Gyuricza Csaba a megállapodás aláírása után (Fotó: MTI/ Illyés Tibor)

Magyarország tradicionálisan élen jár azoknak a szakembereknek a felkészítésében, akik képesek lehetnek helyben megoldani a vízgazdálkodás, öntözés vagy éppen vetőmagtermelés feladatait, a Magyar Honvédség pedig a térség stabilizálása érdekében komplex segítségnyújtásra készül Csádban, aminek komoly mezőgazdasági vonatkozásai is vannak, de más területeken, például a katonák élelmezésében is támaszkodni szeretnének az agrártudomány legfrissebb eredményeire.

A MATE és a KNBSZ megállapodását Gyuricza Csaba és Tajti Norbert főigazgató látta el kézjegyével a Gödöllői Királyi Kastélyban. Az ünnepélyes aktust a MATE „Agrárium és nemzetbiztonság” című, zártkörű tudományos konferenciája követte, amelyen olyan témák kerültek napirendre, mint az orosz-ukrán háború biztonsági kérdései és kihatásai, a globális  biztonsági kihívások, kockázatok és fenyegetések, a terrorizmus, a fegyveres konfliktusok és a migráció jelensége Afrika és a Közel-Kelet térségében, a MATE és a Szent István Biztonságkutató Központ szerepvállalása a Száhel térségben, az élelmiszerbiztonság és a Magyar Honvédség részére készített élelmiszerek, valamint a kettős felhasználású drónok.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu