0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 12.

40. IPM Essen

2024. január 23–26. között rendezik a világ egyik legismertebb kertészeti szakkiállítását Essenben, immár 40. alkalommal. Csaknem ötven ország több mint 1400 kiállítója mutatja be innovációit.

A jubiláló rendezvénynek a Szívünk zölden dobog a mottója. A kiállítóközpont teljes területén számos programmal várják szerte a világból a szakmai látogatókat.

A négy napban többek között bemutatkoznak a kertészeti kereskedelmi szövetségek, új virágkötészeti ötleteket vonultatnak fel, rávilágítanak a növényvédelem fontos és vitatott témáira.

Egy üvegház alakú médiastúdiót is felállítanak és az abban készült IPM podcastokat, interjúkat a látogatók fülhallgatón keresztül hallgathatják meg.

A technikai berendezések, kertészeti haszongépjárművek és új technológiai megoldások mellett találkozhatnak a látogatók klímafákkal és rovarbarát évelőkkel; alkalmuk lesz felismerni, hogy milyen fontos a kertészeti szakma a klímaváltozás idején; meghallgathatják fiatal, induló vállalkozások bemutatkozását; illetve betekintést kaphatnak a kutatási és tudományos projektekbe is.

A Nagy fák a városért című szemináriumon a városi zöldövezet jövőjéről és megvalósításáról lesz szó. A rendezvény a fiataloknak szóló jövőkép bemutatása mellett nem feledkezik meg az ifjú tehetségek és a szakképzett munkaerő toborzásáról sem.
Forrás: Kertészet és Szőlészet/ipm-essen.nl

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: